A Khag

Egy régebbi cikkben beszéltem a khálok útjáról, amiben említettem, mik azok a felszerelések, amiket tradícionálisan magukhoz vesznek egy küldetés előtt. A páncéljukról, a ról már szó esett. A lap képességében említésre került a Ghon, de hogy pontosan mi is, az most…

Khálok útja

“… A másik kulcsfontosságú fogalom az egész khál civilizációt megalapozó becsület. A becsület megőrzése, a családi hírnév megtartása szigorúbb biztosítéka a rendnek és fegyelemnek bármilyen törvénynél, mert a khálok a tisztességüket elveszített családokat száműzik maguk közül. Az egyén becsülete egyben…

Elfeledett cselek

Nem is olyan régen meséltem a khálokról, mint elfeledettekről. A nyers erővel, puszta kézzel (manccsal) vívott küzdelemben bizony komolyan képesek megsérülni a küzdő felek, ez nyilvánvaló. Aki megkapta a magáét, bizony komoly hátrányra számíthat a harc idejére, amit nem olyan…

A Khag gyermekei

Végre sikerült elérnem azt a személyt, akit már úgymond üldözök egy ideje. Származása, népe, kultúrája mindig is érdekelt mert a világ nagyon keveset tud róla. Az Első sokat mesélt az “elfeledettek” egy csoportjáról, a Khag gyermekeiről. Megkért, hogy bizalmasan kezeljem…

Kik is ők?

Mielőtt jobban belemerülnék a dolgokba előre leszögezném, nem vagyok egy tudós fő aki a társadalom vagy a lélek tudományában mesteri szintű ismeretekkel rendelkezik, csupán egy hétköznapi kalandozó aki már látott ezt-azt és levonta a következtetéseit. Szeretném megkérni a bennfenteseket, ha…

Határozott másnap

Satralis egy újabb kört tett meg a Nap körül, vagy a Nap került meg egyszer minket? Filozófiai, csillagászati kérdés, egyikhez sem értek így nem mennék bele ebbe. A lényeg, hogy még egy évet lezártunk. Ki-ki a saját módján búcsúztatta az…

Rowon mindenkit vár!

Körutam második állomásaként egészen Rowonig utaztam, mert hallottam, egy új nagyúr lépett színre. Nem kellett sokat kérdezősködnöm, hamar ráleltem Chino rezidenciájára, csak a varjakat kellett követnem. A kedvezőtlen időjárás miatt kissé késve érkeztem a megbeszélthez képest, de bíztam benne hogy…

A Kosfejes Úr papja

Nemrégiben egy felhívást kürtöltem szét Ynev minden táján, melyben vállalkozó szellemű kalandozókat kértem fel, hogy találkozzanak velem és beszélgessünk szeretett játékunkról. Ahogy nyilvánosságra került a hír, többen azonnal felkerestek hogy ilyen-olyan módon találkozzunk. Mivel sokan vannak, egyszerre nem tudok mindenkivel…

Beszélgessünk

Az utóbbi  két évben sok új játékos került köreinkbe, aminek nagyon örülök. A sok “veterán” kártyás fáradhatatlanul segíti a lelkes kezdőket. Szabályrendszeri segítséget nyújtanak, pakliépítési tanácsokat adnak, kezdőversenyekkel, klubnapokkal és lapokkal támogatják az újak felzárkózását. Sok érdekes dologról szoktak beszélni…

Tarini védműrendszer

“Szóval ez történt a múltkor. Meséltem a történetet az orkokról (pfujj), az ediomadi aquirokról és a zászlóról, annak visszaszerzéséről, tárnáink újjáépítéséről. Amire már nem jutott idő, az a védműrendszer. Pedig nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy nem foglalták el az…

Védelmező küldetések

Vérkő Boris pipára gyújtott és hátradőlt székén. Sűrű füstöt fújt, ami kis híján beterítette a fogadó egész plafonját. Bowen de Marc parancsnok próbálta ellegyezni az arca irányába haladó pamacsokat, de az északi dohány sűrű füstje makacsul ellenállt. – Ez nem…

Igenis, Királyom!

Királyunk pecsétje van a levélen. Maga Chei király írt nekem, érted? Azonnal látni akar engem hazámban. Engem! Ugyan miért? Mit akarhat egy magamfajta csavargótól, egy lázadótól? Ne haragudj kedves Leric, bármilyen jó barátságot is kötöttünk az elmúlt időkben, most magadra…

Jelentés

Mélyen tisztelt Nagymester! Felderítő utam során több vidéket is bejártam, az árnyak között megbújva kémkedtem (hozzátenném eléggé nehezemre esett nem beavatkozni), milyen titkos fegyverei vannak ellenségeinknek és szövetségeseinknek. Ne feledd, eltelt fél év, az előző három a barbárokról, ervekről és…

A végeláthatatlan tivornya

Az a fránya macskajaj. Az ember ilyenkor általában megbánja azokat a dolgokat, amiket előtte este fogyasztott és felszabadultan tett. Legtöbbször én is így vagyok vele, de ez most valahogy mégis más. Olyan helyen voltam, olyan események részese lettem, olyan személyekkel…

Ébredés

Csaták zaja, pergő dobszó, ezreknek léptei. Zavaros képekként peregnek éveknek ezrei. Korszakok múltak tova otthonom Cranta bukása óta, de Satralis hírei mégis eljutottak kolostor börtönömbe. A születés mindig kínnal jár, csak a létezés öröm. A legújabb híreket egy kedves szerecsen…

A Vén

Észak-Ynev hatalmi jelképei a Fekete Lobogók. A két toroni fekete zászló kivételével a többi nem családhoz vagy ranghoz, hanem politikai egységhez kötődik. Többről is szó esett előző írásokban, amiknél egyértelműen meg lehet állapítani kihez kötődnek. Azonban a háttérben más erők…

Vér, vér, vér

Vér. Az élőlények szíve pumpálja, ereikben csordogál, életben tartja őket. A vér elveszítése tragédia, nagyobb mennyiségben a lény halálát okozza. Sokan undorodnak a látványától, de vannak akik kifejezetten szeretik, ha a drága nedű patakokban folyik. A vérpusztító szekták tökéletesítették, hogyan…

Az “Első”

  Több híresség született már az MK fennállása óta. Olyan személyek lettek bemutatva, akiknek a tettei mindenki számára nyilvánvalók. Most itt az újabb lehetőség, hogy egy általatok választott illető bekerüljön a hírességek csarnokába. Szabó Péter (Kardtáncos), Csörnök Tamás (Kalap Úr),…

Nem vagy biztonságban behatoló!

Sziasztok! A tőlem eddig megszokottaktól eltérően most egy kicsit más jellegű írással jelentkezek. Rám került a sor, hogy a hamarosan megjelenő kiegészítőből bemutassak nektek néhány lapot. Láttunk eddig sok kalandozót, nem is akármilyen képességekkel. Fel lett fedve néhány alattomos akciólap,…

A jóslat

Egy hosszú, elmélkedős séta után elértem utam célját. Az út végéhez közeledve már nem is a múlt dolgai jártak fejemben, sokkal jobban érdekelt a jövő. Mit mondanak ennek az őrültnek hitt sámánnak a szellemek? Mire tesznek homályos utalásokat? Mit hoz…