Az a fránya macskajaj. Az ember ilyenkor általában megbánja azokat a dolgokat, amiket előtte este fogyasztott és felszabadultan tett. Legtöbbször én is így vagyok vele, de ez most valahogy mégis más. Olyan helyen voltam, olyan események részese lettem, olyan személyekkel ünnepeltem a sikereket, amikről a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. A mai napig próbálom feldolgozni mi is történt egy héttel ezelőtt, segítséggel már sok dologra fény derült, de még mindig vannak homályos foltok. Magyarázkodhatnék, kereshetném a kifogásokat, de igazából semmi értelme nem lenne. Inkább kezdem az elejétől…
Nem az elsők között, de még idő előtt megérkeztem a gyülekezőhelyre. Az erőd falain kívül a szokásosnál többen ténferegtek, gyanús előjelnek tekintettem, kicsit elméláztam. Váratlanul A Törvényhozó termett előttem és jókora ládát nyomott a kezembe, aztán egy szinte láthatatlan mosoly kíséretében közölte: Ne kérdezz semmit, csak tedd a dolgod, bent majd meglátod mi vár ránk! Furcsán néztem rá, de kár is kérdezősködnöm vagy ellenkeznem, MINDIG oka van annak, ha ő megszólal. A kapun belépve döbbenetes látvány fogadott:
Rég nem látott méretű tömeg gyülekezett. Legtöbben még sorban álltak hogy leadják jelentkezésüket a hadmestereknél, közben a már névsorba vett harcosok kisebb-nagyobb csoportokba gyülekezve beszélgettek. Ezzel nem is lett volna probléma, de a hangzavar ami abból lett hogy egymást próbálták túlkiabálni egy nagyobb ütközet zajával felért. Csodálkozva bámultam végig az embereken. Sok ismerős arccal üdvözöltük egymást, többeknek először mutatkoztam be személyesen, de voltak sokan akik számomra ismeretlen vidékről származó ismeretlen személyek voltak.
Miután az utolsó jelentkező is végzett, egy ismerős hang kiabálta túl a tömeg egyre növekvő zaját. Elhangzott amire mindenki várt: Egy kis figyelmet kérnék! Mindenki jöjjön közelebb!
A szokásokhoz híven Kardtáncos tartotta a megnyitó beszédet. Érces hangján, körmönfont mondataival, a tőle megszokott sajátos hangsúllyal és hihetetlen hangerővel ismertette mindenkivel a csaták tervezett menetét, a sajátos szabályokat és a napirendet. Mindenki csendben, tisztelettel hallgatta végig mondandóját, fegyelmezetten követték az utasításokat. A rövid beszéd után mindenkit felszólítottak, hogy foglalja el az osztagának kijelölt helyet.
Síri csend ült a nagyteremre. Néhány rendbontót ugyan fegyelmezni kellett, de a többség türelmesen megvárta, amíg mindenkinek kiosztják a részére kiutalt kiegészítő felszereléseket. Senki sem tudta mit fog kapni aznap, senki sem tudta mi lapul a dobozkákban amiket a tisztek kiosztottak, a feszültség kezdett a tetőfokára hágni. Miután mindenki megkapta a jussát, elhangzott a pódiumról az, amire mindannyian vártunk: Bontsatok!
Kicsi, nagy, fiatal, idős, férfi, nő, mindegy: mindannyian egyformán nekiestünk a csomagoknak, hogy izgatott gyermekként tépjük, vágjuk, harapjuk, gyűrjük a fóliákat, hozzáférve a gondosan becsomagolt dobozok tartalmához. Néha fel-felkiáltott a terem egyik-másik zugából valaki, aki valami értékeset talált. Egyszer csak a hátam mögül egy hang hallatszott: BÍÍÍÍRÓÓÓÓÓÓ!
Ekkor kezdett derengeni, említettek valami olyasmit hogy a sok csomag között el van rejtve egy, ami valamiben különbözik a többitől mert hibás, de nem tudják melyik az. Csak halkan megjegyezném: máskor is követhetnének el a csomagolók hasonló hibát. Gratulálok a szerencsésnek!
A harcok első fordulója hamarosan kezdetét vette. Még mindenkinek új volt, mindenki kíváncsian olvasta az elé helyezett lapokat, hiába a hosszas készülődés, a vérre menő harcban teljesen más a helyzet. Sokszor hangzott fel a “Bííró!” kiáltás. Az illetékesek szinte fejvesztve rohantok, hogy megválaszolják a sok kérdést, tisztázzák a vitás helyzeteket, elmagyarázzák a vonatkozó szabályokat. Szerencsére felkészültségük és végtelen türelmük meglátszott teljesítményükön, nem maradt megfelelő válasz nélkül egy résztvevő sem.
A fordulók hosszáról és eseményeiről túl sokat nem szeretnék mesélni. Szünetekben a friss levegőn többekkel beszélgettem, nekem úgy tűnt összességében mindenki elégedett volt azzal amit a kezébe kapott. Büszkeséggel töltött el hogy az emberek olyasmiről beszélnek aminek megalkotásában én is részt vettem, de ezt eddig megtartottam magamnak, nem akartam világgá kürtölni a dolgot. A szünetekben két olyan esemény is történt, amit érdemes megemlíteni.
Az egyik, amikor Kardtáncos újra a résztvevők figyelmét kérte. Maga mellé állított három embert, akiket névről már mindenki, arcról viszont csak kevesen ismernek. Ők azok, akik szemet gyönyörködtető műveikkel megmutatják mindenkinek a világ dolgait, látványos és fantáziadús festményeikkel megalapozzák a játék hangulatát. Ők sorban haladva: Nagy Gergely, Bodnár Balázs és Szász Gábor művész Urak.
A másik esemény a Hírességek Csarnoka szavazásának eredményhirdetése volt. A részletekkel nem szeretnék untatni senkit, így is elég hosszú a mondandóm. Aki kíváncsi rá, Ragyoti barátom beszámolójában elolvashatja a részleteket. Annyit tennék hozzá, hogy bennem Kardtáncos és Kalap Úr beválasztása is meghatott, mindketten megérdemelték hogy halhatatlanná váljanak, de a leginkább Az Első nevének felolvasása volt az, ami legbelül megérintett. Nem beszéltem eddig róla, de az örömtől könnyes szemmel éljeneztem őket. Még egyszer gratulálok mindhármótoknak!
Az utolsó forduló végére már mindenkin látszott hogy megviselték a nap eseményei. A folyamatos gondolkodás, koncentrálás, a hangzavar, a levegő és a kéztörlő hiánya és néhányaknál a söntés egyre gyakoribb látogatása meghozta a hatását. Bátor küzdelmek voltak, de elfáradtunk, elég volt. A pódiumon egy emelvény állítottak, elhelyezve rajta a győzteseknek járó nyereményeket, mellette két zászlóhordozó őrizte az értékes kincseket. Mindenki kíváncsian várta, hogy a bírák összeszámolják és kihirdessék az eredményeket.
Vörös- és Fekete Hadtestek bajnokai lettek kihirdetve. A vezérek büszkén kezükbe foghatták megérdemelt zászlajukat, melléjük pedig az adott zászló bajnokai is felsorakoztak. Gratulálok mindenkinek!
A nap a legtöbbeknek az eredményhirdetés után véget ért. Voltak még kitartóak, akik a napközben árult tombolák sorsolását megvárták. Kitartásuk eredménye nem maradt el: mindenki értékes ajándékokkal térhetett haza.
Haza… Ilyen távol otthonomtól meg sem fordulhatott a fejemben, hogy yllinori házamban fogok nyugovóra térni. Hosszas tervezgetés és tanácskozások után a csata előestéjén még nem volt hol töltenem az éjszakát. Ezt hallván az Aquir feljánlotta, hogy meghív a fészkébe. Kicsit még mindig tartottam tőle, de az elmúlt év eseményei bebizonyították, hogy ellenségekből is lehetnek barátok, így rövid gondolkodás után elfogadtam felajánlását. Nem illő üres kézzel érkezni, így odaúton szereztem egy üveg kiváló minőségű italt, de akkor még bele sem gondoltam mi lesz ha én ezzel a kezemben belépek az ajtaján. Erről egy kicsit később.
Az ajtóhoz érve Aquir közölte, hogy ami az ő fészkében történik az az ő fészkében is marad. Mivel vendégségben voltam és bizalmas viszonyban is vagyunk egymással, így elfogadtam az íratlan szabályt, ezért is lesznek a továbbiakban olyan részei az estének, amikről nem beszélhetek.
Tehát megérkeztünk egy kisebb csapattal. Volt aki már előző este is itt pihent, volt aki csak kis időre tervezte maradását és volt, aki egyszerűen társaságunkhoz csapódott. Az ajtón belépve egy női hang köszöntött minket. Tudtam, hogy Aquir egy nővel él együtt, de soha nem gondoltam volna hogy egy tündérrel. Csengő hangján mosolyogva üdvözölt, illedelmesen bemutatkoztunk egymásnak. Azonnal beljebb tessékelt minket egy asztalhoz, étellel és kiváló itallal kínált minket, majd amíg Aquir néhányunknak a trófeagyűjteményét mutatta, a többiekkel egy rendkívül barátságos beszélgetést folytattunk. Kis idő múlva mindannyian itallal a kezünkben a trófeák körül nyüzsögtünk és régi emlékeket osztottunk meg egymással. A beszélgetés közben előkerült egy látógömb, ami fordítottan működik: nem mi láttuk a világot hanem a világ látott minket. Mindannyian üdvözöltük azokat, akik elég kitartóak voltak hogy azon a kései órán minket figyeljenek, szóltunk néhány szót azokhoz akik részt vettek a csatákban és azokhoz is akik nem, majd rövid kergetőzés után sikerült bemutatni azt a kedves hölgyet is, akinek kedvessége és szeretete meglágyította a fenevad szívét.
A varázstárgy ezután az egyik sarokban landolt. Előkerült egy alkalomhoz illő ital, amit Az Első adott ajándékba az Aquirnak. Mindannyian megkóstoltuk mennyei zamatát, testünket földöntúli mágikus erővel ruházta fel és megkezdődött az ünneplés. Hogy mit is ünnepeltünk? Az elmúlt egy év eredményeit, az egyre növekvő közösséget és az új világrendet, ami ezen a napon kezdődött el.
Az események innentől kezdve egyre homályosabbak. Abban teljesen biztos vagyok hogy többen meglátogattak minket mert odavonzotta őket a hangzavar, néhányan próbáltak csitítani hogy az egész környék fel fog ébredni, patakokban folyt a drága nedű. Aztán legalább ketten támogatnak fekhelyem felé, akikkel vadul hadakoztam, végül a fáradtság és az alkohol kellőképpen meghozta hatását és mint egy élettelen páncél roskadtam össze.
A legjobban azt bánom, hogy nem emlékszem egy fontos beszélgetésre. Aquirral egy közvetlen, nagyon mélyreható társalgást folytattunk. Ő valószínűleg emlékszik rá pontosan miről is esett szó, az első adandó alkalommal kifaggatom erről.
Addig is, ahogy a mondás tartja: Az éjjel soha nem érhet véget!
Apostol