Királyunk pecsétje van a levélen. Maga Chei király írt nekem, érted? Azonnal látni akar engem hazámban. Engem! Ugyan miért? Mit akarhat egy magamfajta csavargótól, egy lázadótól? Ne haragudj kedves Leric, bármilyen jó barátságot is kötöttünk az elmúlt időkben, most magadra kell hogy hagyjalak itt Északon… Nem, sajnos nem jöhetsz velem, most csak hátráltatnál… Tudom, nekem sem a legjobb egyedül ennyit utazni, de hív a kötelesség. Ha Királyom magához szólít nem halogathatom indulásomat… Persze, neked nehéz ezt megérteni, nálatok Káin fejedelem vagy minek is mondják idejében ez másképp volt, de mint már sokszor mondtam, évezredek teltek el azóta. Nem érek rá most erről beszélgetni, ha végeztem dolgommal ígérem megkereslek, de most tényleg ne tarts fel légy oly kedves… Na jó, az utolsó kupával még megiszom veled, de azután tényleg indulok!
Ahogy mondani szokták, ez mára már csak történelem. Hosszú hónapok teltek el mióta búcsút vettem északi barátaimtól. Jó csaták voltak, izgalmakból nem volt hiány, de hazám hívására kötelességem válaszolni. A csontjaimban érzem, itt valami nagy dolog fog történni.
A találkozó helyszínét Ru-Shenontól északra, a Nagy Legelőre, a legnagyobb legelői tölgy – L’iennor – lábához jelölte ki Chei király. Utam során végig az járt a fejemben, vajon miért hívatott, ráadásul pont engem, pont most, a háború kellős közepén? Miért pont rám van szüksége? Mit akarhat tőlem?
Már távolról megláttam és minden értelmet nyert. A nagy tölgyet villám sújtotta, törzse kettéhasadt, az eddig égig érő ágai most a földön hevertek mellette. Arel Úrnőnk jelet küldött. Valami nagy fog történni, ez kétségtelen. Észrevettem a fa tövében egy térdelő alakot. Ő az, semmi kétség. A hideg azonnal végigfutott egész testemen, szemeim elkerekedtek, szám tátva maradt. Eddig csak egyszer láttam saját szememmel, az erő amit Ő sugároz magából elmondhatatlan. Kissé botorkálva, mereven az alakot nézve haladtam előre, a külvilág rajta kívül teljesen megszűnt számomra.
– Lázadó, eljöttél hát.
Szokásainkhoz hűen letérdelve fejet hajtottam. Minden erőmet összeszedtem.
– Nagyuram.
– Kelj fel, nem szeretem az ilyen formaságokat.
– Ezt nem értem Királyom.
– Még egyszer és utoljára elmondom: Kelj fel, vagy Arel Úrnőnk nevére esküszöm kettéhasítalak, ha nem fejezed be a térdelést. Tudod hogy nem szeretem.
– Igenis Királyom! – kissé tartva a következményektől, de felegyenesedtem.
– Helyes. A jelet te is láthatod. Úrnőnk szólt hozzám és elmondta: az hogy L’iennort, a nagy tölgyet villám sújtotta azt jelenti, hogy téged haza kell szólítanom és egy nagy feladattal kell megbízzalak – Chei király tekintete körbevándorolt és mintha elmélázott volna egy pillanatra.
– Miféle feladatról van szó Királyom? – szavaimra Királyom újra rám tekintett. Fura, de ismerős érzés kerített hatalmába.
– Először is megbízlak azzal, hogy fogd össze a környékbeli szabad harcosokat és légy a vezetőjük. Támogasd, segítsd őket hogy jobbak legyenek, szervezetten végezzék gyűléseiket, egyként, közösségben, békességben éljenek. Ne egymással szemben hanem egymás mellett harcoljanak, álljanak ki mindazért amit e vidék képvisel!
– De hát Királyom, ezzel a feladattal már van aki foglalkozik és remekül végzi munkáját. Nem fog viszályt okozni az, hogy engem bízol meg helyette?
– Ha nem döntöttem volna már el hogy te leszel az aki ezt csinálja, most keményen megbüntetnélek mert kétségbe vontad a döntésemet. De! Mivel ez egy bizalmas dolog így válaszolok inkább: nem lesz belőle gond, az Első önként lemondott tisztségéről, de erről nem szeretnék most beszélni, majd talán máskor.
– Köszönöm Királyom, ígérem nem fogok csalódást okozni!
– Bíztam abban hogy ezt válaszolod, ezért itt is van az első feladatod: Mint tudod, az aratás ünnepén sok külhoni szokott hozzánk ellátogatni, egy részük egy különleges játékot szokott játszani, a kiválasztottakat. Ismered, ugye?
– Igen Királyom.
– Helyes. A környékbeliek már eléggé belefásultak a hagyományaikba, igaz hogy ezredéves szokásokról van szó, de sajnos idejét múltak. Mutasd meg nekik hogy az új amitől félnek az kedvükre való. Még nem tudod, nem tapasztaltad, de hidd el nekem, sokkal nagyobb tömegeket fog megmozgatni külhonból az ünnepségre. Vigyél hát valami újat, valami merészet játékukba, olyasmit amire itt még nem volt példa. Igazodj a külhoniak igényeihez, figyeld meg szokásaikat és vedd át a jó dolgokat. Meglátod mekkora sikert arat!
– Igenis Királyom! Minden tőlem telhetőt megteszek hogy sikerrel záruljon az esemény!
– Lenne itt még valami. Ajándékozd meg azokat akik ellátogatnak hozzánk. Ne csak a “szokásos” dolgokat ajánld fel, az már unalmas. Most az kell hogy lássák: nem egyszerű népség vagyunk akik alig adnak valamit vendégeiknek. Légy hát bőkezű, ajánlj fel merész dolgokat, fogd a drága kincseket és mutasd meg nekik kik is vagyunk mi! Állíts magad mellé néhányat farkasszellem fehér gyermekei közül, fogj néhány kígyót a Háromfejű síkjáról és hozzál elém olyan sárkányokat amik erdőket is fel tudnak perzselni!
– De hát Királyom…
– Elég! Ne is folytasd! Tudom mit akarsz mondani. Ha még egy szó elhagyja szádat saját kezemmel foglak lehajítani Ördögnyelv legmagasabb csúcsáról, és hidd el a rosszabbik oldalon fogsz földet érni!
– …
– Látom megértetted. Nem fogok tőled lehetetlent kívánni és azt sem kívánom hogy ezt az egészet egyedül vidd véghez. Egy nagyon jó közös ismerősünk fog neked segíteni ebben…
Chei király a kettéhasadt fa törzse fele tárta karját. A takarásból egy ismerős alak bukkant elő: Az Aquir. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna hogy ő fog nekem ebben segíteni, de ahogy látom szövetségünk egy újabb kötelékkel fog erősödni. Bár nem láttam szememmel, de éreztem a zsigereimben:
Mogorva Chei elmosolyodott
Apostol