Pyarron és pajzsállamok II.

A hagyományos délvidéki titulatúrában a “büyük” cím nem szerepel, a kifejezés jelentése homályos, a mérvadó szótárakban nem találni. A pyarroni hitű nomád törzsek állításuk szerint nem ismerik, ám ezen a téren a helyzet némi gyanakvásra ad okot. Az enysmoni szállásokon a büyüköt kezdetben fenntartásokkal fogadták, ami egy Krán mélyéről érkező renegát esetében tökéletesen érthető; miután azonban megnevezte rangját, mindez tüstént gyökeresen megváltozott. Ettől fogva a legdölyfösebb és leghatalmasabb lovasvezérek is oly fokú tisztelettel bántak vele, mely kiáltó ellentétben állt cseppet sem megnyerő fellépésével. Ha ennek okáról kérdezték őket, legfeljebb annyit válaszoltak, hogy “ő egy élő büyük “; és néhány kínos incidens után nyilvánvalóvá vált, hogy a további faggatózást sértésnek tekintik.
Nagy harci tapasztalatán kívül főként a személyét övező tekintély indokolta, hogy a szövetségi Nagytanács 3665-ben a büyüköt kérte föl az enysmoni városerőd hadparancsnokának. A Papi Szék, noha véleményével ezúttal kisebbségben maradt, élénken tiltakozott e döntés ellen. (Raoul Renier: Pokol)

A Pokol című regényben A büyüköt, mint már hőst ismerhetjük meg elsőként, amikor – ahogy a fenti idézet is mutatja – Enysmonba felkérték parancsnoknak is, tehát elismert harcos és vezér volt. (Az más kérdés, hogy az elismerés mellé hírhedtség és rettegés is társult…) Pyarron mindenhol érdekelt, így a Gyepűvidéken is. A mai bemutatóban azt vesszük terítékre, hogy miként is avatkozott be a Fény Városa a Fekete Határ közén elterülő területen.

Háború

Pyarron és Krán ellentéte hosszú múltra tekint vissza. A Gyepűvidék és a pajzsállamok egy fajta ütköző zóna, a kisebb konfliktusok itt történhetnek. Már csak azért is, mert 1-1 felbiztatott (Krán által) nomád horda betörése esetén a pajzsállamoknak hadba kell vonulniuk. Bármi is legyen a kimenetele a harcoknak, Krán jól jár, hiszen lekötötte az ellenfél erőit, morzsolgatja, készenlétben tartja Pyarront, védekezésre kényszeríti.

2 MP Nomád hordák betörése
Pajzsállamok, Pyarron
[i]Gyepűvidéki[/i] + másik gyepűvidéki
[i]Nomád[/i] + másik nomád
3xnomád
DP 1 AKADÁLYOK 4
Megoldása után célpont építmény vagy toronyszint megsemmisül, ha játékosa irányít nomád kalandozót.
[állandó képesség] Ha manőver célpontja, és az akadályozó csapat sikeres, akkor annak játékosa kap 1 DP-t.

Hírszerzés

A Pyarroni Titkosszolgálat messze földön híres. Mindenhol vannak ügynökeik és bázisaik, pont a Gyepűvidéken ne lennének, ahol az információ, mint láthattuk kulcsfontosságú az ellenfél manővereinek felméréséhez? Egy ilyen építmény van most terítéken, ahol az ügynökök kritikus erőforráshoz és segítséghez juthatnak.

Ügynökök menedéke
A Pyarroni Titkosszolgálat gyepűvidéki rejteke
Feltétel: Pyarroni
DP: 0 AKADÁLYOK: 2
Jelenbe kerülésekor játékosa kifizethet 1 MP-t. Ha így tesz, akkor célpont élet vagy rend jellemű kalandozó kap 1 alapszintet.
[2állandó képességegyszeri képesség] A képesség aktivizálásának feltétele a feláldozása. Semlegesít egy káosz vagy halál jellemű kalandozó által leidézett célpont cselezés vagy cselszövés akciólapot.
[2harci képességegyszeri képességmegszakító képesség] MENEKÜLÉS.

 

Béke és nyugalom

Pyarron abban érdekelt, hogy viszonylagos béke és – pyarroni szempontból – nyugalom legyen a Gyepűvidéken. Féken kell tartani a dolgokat, nehogy elszabaduljon a pokol… Ehhez erős katonák és folyamatos beavatkozás szükséges, melyet biztosítanak is a most következő új kártyalapok.

5 MP Syburri vértes gyalogos
Pajzsállamokbeli gyalogezred elit katonája
HARCOS Harcos
3. szintű Élet jellem
Hadrend, Hadvezetés, Taktika
F:9 A:6 M:6
MP-igénye 1-gyel csökken, ha az ellenfél irányít gyepűvidéki vagy kráni kalandozót.
Jelenbe kerülésekor játékosa raktárába 1 Lovagi vért kerül.
[1egyszeri képesség] Játékosának célpont legfeljebb 3. alapszint-értékű, pajzsállamokbeli kalandozója pihenő helyzetből éber helyzetbe fordul. A képesség a harci körökben is aktivizálható.

1 MP A gyepűvidék féken tartása
[állandó képesség] Fordulónként egyszer játékosának egy enysmoni, sempyeri vagy syburri kalandozója újradobhatja 1 támadásdobását.
[állandó képesség(egyperjátékos)] Játékosa enysmoni, sempyeri vagy syburri kalandozóinak alapszintje 1-gyel nő.
IT: Végleges

Pyarron téma

Az előző cikkel együtt egy új fajta pyarroni téma bontakozik ki szemünk előtt. Érdemes lapozgatni a lapkeresőt is, hiszen jó pár pyarroni lap jelent meg korábban, elég csak Garran légióira gondolni. Hogy korfordulón és PLEV-en mennyire lesz erős ez a téma, az a jövő zenéje, de én nagy tételben mernék fogadni rá, hogy mindkét formátumon találkozhatunk majd ezekkel a lapokkal.

 

Jabbah