Változó meta

Lezajlott a várva várt bontott paklis verseny. Egy hét telt el azóta, gondolom már mindenki elkezdte otthon összerakosgatni a leendő új pakliját/paklijait a beszerzett lapokból. Nézzünk kicsit körbe, hogy mire is lehet számítani az elkövetkező hónapokban.

Tesztelőként sok olyan kérdést kaptam, hogy szerintem mik lesznek a legerősebb paklik az új kiegészítőből. Nos ezt a kérdést nem könnyű megválaszolni, több okból sem. Az egyik, hogy ha elkezdeném diktálni, hogy mik a jó paklik és miket tegyenek bele az emberek, saját magamat és a játék szellemét „köpném szembe”. Sosem voltam híve a „copy+paste” pakliépítésnek és pontosan ebből következik a másik ok, a játékosok kreativitása. Az elmondható, hogy a tesztelők mindent próbálnak számba venni a lapok tervezésekor és olyan koncepciókat igyekszünk kreálni, amik jól játszhatók, nem túl erősek(brokenek), de nem is túl gyengék. Ugyanakkor véges számú ember kreativitására hagyatkozunk ilyenkor és előfordul az egyre növekvő játékosbázisnak is köszönhetően, hogy olyan kombókat/lehetőségeket látnak meg a játékosok, amik felett mi átsiklottunk és szerintem ez is adja a szépségét ennek a játéknak. Szóval, hogy megválaszoljam a kérdést: ez rajtatok is múlik, hogy mik lesznek a legerősebb paklik.

Viszont addig is, egy kis irányadó (hozzátéve, hogy ez pusztán a saját véleményem, semmi sincs kőbe vésve):

 

Hatalmas: Elnézve a liciteket és a keresett lapokat, a legtöbb embernek szöget ütött a fejében, hogy Byadyss micsoda játékerőt képvisel. Az újkori kontroll meghatározó alakja olyan játékszerekkel, amik egyenként is a frászt hozzák a játékosokra, ha szembe kerülnek velük, hát még így, ebben a koncentrált formában… A paklinak egyetlen nagy hátránya van jelenleg, a mirror. Szép halkan emlékeztetnék mindenkit a tavalyi tatabányai OVV-re, amikor az indulók fele amundokkal játszott és bizony sokszor unalomba fulladtak az egymás elleni meccsek.

 

Alyr: A dorani téma is elég felkapottnak tűnik, nem véletlenül. Adott egy neves kalandozó, akik sokak kedvence és végre használható is lett. Mechanikájában engem legjobban Amt-Nar búgócsigájára emlékeztet szerencsére nála azért visszafogottabb verzióban, de tény a pakli képes lehet 2 manőverből is nyerni, ha összeáll az álom kéz. Más kérdés, hogy mivel tudjuk ezt a leghatékonyabban biztosítani..?! Szerintem mindenkinek meg van rá az elképzelése.

 

Erv: Ez a pakli sokak nagy kedvence lesz, ebben biztos vagyok. Nem túl bonyolult, de annál hatásosabb. Kicsit olyan, mint évekkel ezelőtt a Lesath-os pakli. Olcsó, egyszerű, gyors és erős. Egyelőre nehéz a pakli gyenge pontjairól beszélni, mert szinte mindenre van megoldása. A legnagyobb problémát talán az jelentheti, ha a Hajlíthatatlan a pakliban ragad a játék elején. Ez ellen a pakli ellen kétszer is meg kell gondolni, hogy ki merjük-e rakni a játék elején a Krónikásunkat.

 

Sápadt légió: Calyemessir és a többiek. Olcsón jönnek, rettentő erős support lapokat kaptak a Karvaly és a Császár formájában. Gyakorlatilag elég bevinni 2 ostromot, a harmadikat Lyechard már megoldja. Képes-e első körben nyerni? Igen! Aki játszott Rancidiassal, az ezt a paklit is szeretni fogja.

 

Dwoon: Az előző két pakli után egy élesebb váltás. A blokkolás nagymesterei. Legyen szó bármilyen manőverezős pakliról, ha az ellenfele Rangával kezd, akkor a meccs előtti arányok 50-50 százalékról szépen el kezdenek átvándorolni a dwoonok mellé, pláne, ha ostrom pakliról van szó. A megfelelő akadálylapokkal eleget fog tudni blokkolni, hogy aztán a jelzőkből hozott kalandozókkal befejezze a meccset.  Az eseménylapjuk mellett sem mennék el szó nélkül. A shaka’thorr óta nem láttam ilyen erős hatást egy 0MP-s lapon sem. Ha belegondolunk a concordia is csak 4MP-t adott a toronyért és az még csak nem is volt megszakító hatás. Szerintem rettenetesen erős lesz ez a téma is.

 

Barbár: A barbáros pakli bár sokak számára nem tűnik túl jónak, elárulom: tévednek. Optimális húzással akár első körben is tud majd nyerni. Június 1 után, amikor már Dakul is használható lesz benne. (Ha esetleg valaki lemaradt volna róla, Tatabányán a főnök még nem használható!!) A lényeg: a pakli még Dakul nélkül is eszeveszett tempót tud diktálni, a zászlójának hála pedig mindezt legtöbbször MP fölényből csinálják barbárjaink.

 

És a régiek:

 

Amund: Az elmúlt időszak meghatározó paklijává lépett elő az új szövetségesének köszönhetően. Két féle verziója létezik, a kombó (minél előbb manifesztálódni), illetve a kontroll, ami vagy dobatással vagy ostrommal nyer. Az új kiegészítő bár hozott megoldást az eseménylapokra, valamint a szövetségesre is, az amudokat továbbra sem szabad leírni véleményem szerint.

 

Messor: Sokak kedvenc fejvadásza a rotálásnak köszönhetően elveszített egy nagyon fontos kártyát paklijából (Viharvidéki kitérő), viszont kapott egy másik játékszert, ami bár kicsit más, de feltétlenül beleillik a koncepcióba (Kitörés a lázálmok fogságából). A nagyobb problémája, ha a játékszereit egy-egy Bőreváltó kidobja cserepakliba. Kíváncsian várom, hogy lesz-e olyan, aki ennek ellenére meghúzza a váratlant és harcba küldi az amundvadászt?!

 

Rancidias: A kráni légió erős, ez vitán felül áll. Ellana-szentéllyel kicsit túl erős is volt épp ezért bejött a képbe egy toronyszint, ami az ellanát ugyan kikapcsolja, mégis épp ez a toronyszint lesz a megoldás, hogy újra gondolhassuk a paklit. 60 lapra, 8-as kezdőkézzel és gyorshatásokkal. Néhány Kóborló sisak, Hinnia és Ismeretlen terület egészen új utakra viheti át ezt a paklit.

 

Homoki elfek: Talleren színrelépésével a homoki elfek erősen felkapaszkodtak az A-kategóriás paklik közé. Képesek akár az első körben is nyerni (negatív tapasztalat :D), ami igen komoly fegyvertény. Az új paklik közül a legtöbb a kis kalandozókra is épít (erv, homálylégió, Alyr, barbár, dwoon) akiknek Eatian képessége több, mint büntetés. A legnagyobb probléma a pakli számára a hatalmas, aki 1MP-ért le tudja szedni Tallerent és onnantól vért kell izzadnia, hogy az akadálylapokon átmenjen.

 

Ami biztos: Igazán érdekes és izgalmas hónapok elé nézünk és én már nagyon várom, hogy a játékosok milyen elborult kombókat fedeznek majd fel. Jelenleg nincs verhetetlen pakli a metában, elképesztő körbeverésekre számítok a versenyeken.

Kíváncsi lennék a Ti véleményetekre is, Facebookon kommentben várom a tapasztalataitok, ötleteiteket.

 

Toda