A cikksorozat soron következő része a Menekülés Rualanból kiegészítő lapjaival foglalkozik. Ezek a lapok még több, mint egy évig elérhetők lesznek, így már értelmet nyer az ötletelés velük kapcsolatban.
A kiegészítő témája az Elátkozott vidékbeli kalandozásokról szól, ennek megfelelően rengeteg akadálylap és furcsa kreálmány jelent meg a soron. Több új kulcsszó is bevezetésre került; a MENEKÜLÉS-sel ki lehet ugrasztani kalandozóinkat a manőverből, ha melegre fordulna a szituáció, az ELVADULT-al rendelkező lapokat akadálylapként lehet csatolni, amolyan blöffként, a MEGELEVENEDŐ akadálylapokkal pedig kalandozó elforgatásával harcban lehet terrorizálni az ellenfelet. Tekintsük meg, mit kínál a mitikus sor!
Eirryn Cwylhass Lyennara
Egy kyr hatalmas nő, akinek két képessége alapjaiban rengette meg a metát. Minden képességgel III-ik fokon rendelkezik, és ingyen old meg küldetést. Értsd, az akkori repertoárból mindent, ingyen. Az ősökből már megismert Csata az égig érő hegyekért -et egyedül, ingyen, 5 DP. Az elcsaklizott toronyszint már be is dobható egy jó
Shaka’thorr -nak, és indulhat a következő 5 DP-sre, például egy
Idővihar megzabolázására. Már csak egy építmény kell, és bumm, első körben megvan a 11 DP. Ha aggódnánk az akadálylapok miatt, akkor
Túlélési ösztön 0 MP-ért,
Félreugrás 2 MP-ért. Az elképesztő broken képességei ellenére sosem lett igazán sikeres. Mindig nagy fegyvertény volt, de nagyversenyt egyszer sem nyert, egyik formátumon sem, ami meglepő.
Daik Díjvenhar
A kontroll új szintre lépett vele, gyors hatásként csatolta az akadálylapokat, amikből több is annyival kevesebbe került, ahány akadálylap került hozzá csatolásra. Ezt úgy lehetett kivitelezni, hogy rácsatoltuk az egész állatkertet (Varthon,
Famulus,
Vadászsólyom,
Pegazus), aztán jöhetett belőle a Homonkulusz, Béklyó varázsjel stb. Kedvenc kombója az volt, mikor pástot ért a
Rualan átka, amivel 0 MP-ért lehetett 1-et sebezni, az
Időtlen troll pedig múltból csatolható volt, így ő került mindig ilyen módon aktivizálásra – adott a végtelen sebzés. Akinek nem volt megoldás ez ellen, az általában kezet nyújtott. Később minden új 0 MP-s akadálylapból hasznot húzott,
Elszabadult főnix,
Thóreg mind a barátai lettek. Aztán valamikor a Kráni légió és
Talleren megjelenése idején elveszett az ereje. Lyennarával ellentétben Daik sokszor nyert versenyt, igazán ütős lap volt. Remélhetőleg kap további erősítést a jövőben!
Hawane Karylia
Ennek a kalandozónak a legjobb tulajdonsága, hogy jó csaj. A képességei elsőre sejtettek valamiféle potenciált, miszerint a MENEKÜLÉS-sel a szembejövő ellenfeleket hazaküldi. 7 MP-ért 5. Szintűként érkezhetett, azonban ez volt a legnagyobb hibája talán, hogy tempója nem volt a hordákkal szemben, a nagyok ellen meg nem képviselt túl nagy haderőt. Hiába küldte haza őket, az akadálylap kontrollal nem sok mindent tudott kezdeni. Egyszer tanúja voltam egy meccsnek, amikor Trentea végzetével leszedték róla az alapszint jelzőket, majd a
Tamari járatain soha többet nem tudott átmenni. Teljes csőd.
Nhyssis
A gyíkok vezére, rég látott téma első fecskéje. Frontból büntető nélkül tolja a Phetet, és van egy nagyon érdekes képessége. Első elolvasás után teljesen érthetetlen, hogy mit tud. Másodikra is, aztán valaki elmagyarázza, és kezd derengeni. Tehát csatolásra kerülnek ELVADULT és normális akadálylapok. Besütöd a képességét, az ellenfél rábök valamelyikre. Ha normális volt, akkor nem történik semmi. Ha ELVADULT volt, akkor kérheted, hogy ez a lap jelenbe kerüljön, például ingyen egy
Kóbor leopárd. Ezért cserébe egy normális akadályt fel kell áldoznod. Illetve mondhatod azt is, hogy nem kell az az ELVADULT, helyette induljon előre a procedúra. Így is bonyolult maradt. Talán olyanokkal lehetett operálni, hogy telecsatolod ELVADULT-tal az asztalt, majd mikor áldozni kell, gyors hatásként csatolsz egy Fler-t, vagy ilyesmi. Mire lett belőle valami, már az ellenfél elvitt két tornyot, vagy csinált 8 DP-t. Nem volt soha átütő ereje, versenyen egyszer sem jött szembe. Talán kár érte, talán nem.
Vya Grom Rőt farkasai
Megjelenése idején Lyennara eszköztárát gyarapította. Manipulálja a bestiákat, cserepakliból hoz kalandozókat, vagy ha igazán meleg lett a helyzet, el is tudott vele menekülni. Egy kötelező, nagyon jól játszható kellék lett. A Lobogók hatalma megjelenését követően újra előkerült, Alyr hozta vele a kalandozókat. Összességében egy nagyon jól eltalált kártya lett, kicsit szűk felhasználói körrel. Remélhetőleg lesz még téma, aki alkalmazni tudja.
Árnyjárók sziklaerődje
A kontroll paklik spoilere a toronyszint, amivel akadálylapokat lehet keresni, +4 lapból a kézhez képest. Sok magyarázatot nem igényel, rengeteg pakliba kötelező elem. Érdekesség, hogy a Homoki elfek ELVADULT kalandozóinak lecsatolását is tudja támogatni.
Káosz szívének felkutatása
Egy 0 DP-s küldetés, ami tornyokat rombol. Elég meredeken hangzik. Lyennara természetesen ezt is IQ-ból oldotta. A lap mégsem lett túl népszerű, mivel hatását elég lassan fejti ki, és más célcsoportja nem igazán lett. Talán ha az említett képzettségekkel lesznek még kalandozók a jövőben, újra népszerű lehet.
Ősi egyezmény helyreállítása
Monster küldetés, 6 DP, kirak mindenkit a külső síkra. Lyennara ezt csak úgy oldja, ha közben meg is hal, vagy van egy társa. Hatalmas erejével ellentétben ez sem egy gyakran szembejövő küldetés, a crantaiak játszották B-tervként. Minden esetre nem érdemes temetni, nem kell sok dolognak teljesülnie, hogy újra népszerű legyen.
Ébredő holtak
Egy akadálylap, aminek nem elsősorban az akadályozás volt a célja, hanem képességéből adódóan a zombi horda termelése. Necrographia-val ingyenes volt aktivizálása, a
Holtak parancsolója mellett pedig minden termelésre jutott még egy.
Telepítéssel kikeresve kettőt az első körben, akár rögtön 4 zombi is irányításunk alá kerülhetett. Egy
Bőséges zsákmánnyal már 2. Szintűek lettek. A második körben már 8-an voltak. Mehettek ostromolni, vagy a [cardsötét kultusz megalapítása]Sötét kultuszt megalapítani[/card], ami rengeteg DP-t, MP-t, és újabb zombikat hozott a konyhára. Remek kis lap, remélhetőleg ez is előkerül még a jövőben.
Vaynak tengeri rabló
Az előző után ismét egy kevésbé sikeres akadálylap. Rettentő drága, relatíve alacsony támadóküszöb. Olcsósítható, de körülményes, főleg a játék elején. Felszereléseket is lehet hozni vele, de akkoriban minden drága felszerelés kincs volt, amit nem lehetett olcsósítani, az olcsókra meg nem érte meg elsütni. Azóta sem lett túl sok, drága felszereléssel operáló pakli. Ez a kártya semmit nem ért soha se, de nem látom kizártnak, hogy jön mellé valamilyen támogatás, és felszerelések, ami miatt mégis erőre kapna.
Zagnol
Ismét egy mitikus akadálylap, aminek nem a támadása a fő célja, hanem hogy ostromokat olcsósítson. 2 lecsatolt Zagnol mellett már 0 MP. A telepítéssel kikeresett
Ébredő holtak mellé
Zagnolok is kerülhettek a tornyokra, amik a zombi horda ostromait ingyenesítették. Ezen kívül persze rengeteg későbbi témában is megjelentek – cranta szett, Ravenar. Örökös spoiler, árát azóta is tartja, mióta megjelent.
Anyr pálcája
Áldott felszerelés, ami inkább a hangulati játékosoknak kedvez. Kalandozókat lehet kincs küldetésként leidézni, és magunkévá tenni. Mára már kikopott a játékból a KINCSKERESÉS, így nincs az, hogy elhozzák a kalandozókat és éberen jönnek haza, ezzel óriási tempót termelve. Nem volt része sosem a top dekkeknek, és hacsak nem jelennek meg új kincskeresők, nem is lesz. Ettől függetlenül remek kis lap, ilyenek is kellenek.
Föld csontja
A sziklaerődhöz hasonlóan a jövő pakliból szélesíti kezünk, ez esetben akciólapokat. Van egy átka, hogy viselője meghal, ami egy kicsit necces. Később ez kezelésre került, de valahogy ez a lap sem robbant nagyot. A Vadkant láttam használni, de amúgy nem egy gyakran előforduló ereklye. Jövője kétséges, bármi lehet.
Kockázatos merénylet
A mitikus kártyák értékhullámzásának iskolapéldája. Adott egy 1 / 4-es ütés, aminek van büntetője. Senkinek nem volt Rejtőzés képzettsége, így egy teljesen haszontalan kártya volt. 800 Ft-ért próbáltak szabadulni tőle az emberek. Később megjelentek a gyíklények és a homoki elfek, akiknek prémium ütése lett, manapság 4000 Ft-ért látni a liciteken. Legyen ez tanulság, hogy egy értéktelennek hitt laptól nem kell mindenáron szabadulni, mert később még lehet jó.
Lélekörvény kavarása
A nagy kalandozók nagy varázslata, ami elől nem lehet elmenekülni. Ha ezt kijátsszák, akkor ott a vég. Semlegesíteni MP igénye miatt nehézkes, sebzése óriási. Nem lett népszerű lap ez sem, Igron játszotta egyedül. Valószínűleg ha 3 MP lenne, akkor elterjedtebb lenne, így kicsit borsos. Ennyit számít 1 MP. Ha lehetne olcsósítani valahogy, akkor talán még lenne benne potenciál.
Rejtőzés köpenye
Az a kártya, amit mindenki bontani akart a Rualanos csomagokból. A köpeny, ami alapjaiban forgatta fel a metát, és lett meghatározó része mind a mai napig. Ha gond volt, leidézte az ember, a kalandozó kiugrott, majd vissza ugrott. Ha kellett, akkor csak a harc eredményébe. Mára már ez a szabály is megváltozott, jelentős mértékben a köpeny miatt, most már a harc eredményében nem lehet változtatni a csapatszinten. Értéke 10.000 Ft felett volt, és a mai napig ez a legdrágább kártya. Minden pakliban ott volt a helye. Senki nem fog sírni, ha kirotál majd.
Kasquen
A kiegészítő egyik népszerű témája az idővihar típusú eseménylapok voltak, amik mindenféle viszontagságot zúdítottak az ellenfelek nyakába. A mitikus soron képviseltette magát a legerősebb, a Kasquen. Az ellenfél erőforrásait korlátozza, minden egyes példány után eggyel kevesebb MP-t kap az erőforrás fázisban, ráadásul forduló végén 2 lapot el is kell dobnia. Nem igazán volt erős, mivel kellett neki 4 kör, hogy visszahozza az árát, ennyi sokszor összesen nem állt rendelkezésre. Feledésbe is merült, nem volt használatban, aztán jött Mora, aki már 2 MP-ért tudta prezentálni, amúgy is dobatós győzelmi kondíciójába pedig tökéletesen beleillett. Így lett hirtelen egy 1500 Ft-os lapból 6000 Ft-os. Sose szerettük, ha az erőforrásainkat bántották, így reméljük, hogy rövid reneszánsza után ez a lap is előbb-utóbb eltűnik.
Morten flammus
A sor végére maradt a tisztítótűz, ami 10 MP-vel a legdrágább eseménylap a kártya történetében. Amikor már minden veszni látszik, utolsó esélyként kijátszhatjuk, és megfordíthatjuk az erőviszonyokat, letakarítva az asztalt. Ha kellően nagyot dobunk, még a nagyobb kalandozókat is lepucolja. Sok dekkben szerepel utolsó mentsvárként, a költsége miatt pedig viszonylag balanszált, iszonyatosan jól eltalált kártya.
Ezek hát a Rualanos mitikus lapok, összességében elmondható, hogy az Ősökhöz képest kevésbé kiegyensúlyozott a sor, de van benne igazán nagyot szóló kártya, móka lap, és teljes szemét is, amiből még ki tudja, egyszer kisülhet valami jó.
A következő részben a Cranta öröksége kiegészítő lapjai következnek.
Szatay “Troll” Zoltán