– Nézzétek az öreget! Már megint a husángját farigcsálja! – Ifjak voltak, harsányak, a gyenge nem érdemelt mást, csak a jogosnak hitt gúnyt. Meg is adták hát neki minden alkalommal. A mai nap sem volt különb. – Osztán veszélyben van e gulya, apó? – Vakkantotta oda az aggastyánnak az egyikük, de választ nem várva vágtába ugratták lovukat, és hangos kurjongatással a végtelen puszta felé vették az irányt. Az öreg keze nem zökkent ki ritmusából, lassú mozdulatokkal, alig észrevehető mozdulatokkal dolgozott tovább.
Újabb nap, és az ifjonti vér vadul pezsgett, a széllel kellett birokra kelni. A törzs szarvasmarhái békésen legelésztek a tábor határában, az öreg szokásához híven hasonló nyugalommal vigyázta őket. – Mondsza vénember, a nászéjszakára meglesz-e az a fadarab? – nevetésük lárma volt inkább, de átjárta a tudat, hogy fiatalok még, övék a világ. A paták porfelhőt vertek az öreg arcába, de akárha egy kőszobrot ostromoltak volna.
A nap első sugaraival már nyeregben voltak, csodás paripáik remegő orrlukkal jelezték, ők lesznek ma a vihar a pusztában. Most nem vesztegettek szót az öregre, meglepte őket, hogy már a tábor szélén találták, magukat biztatták hát – Rá! Rá, legények! – A felkelő nap fénye gyermekeiként köszöntötte őket.
Az Öt Daru népe ifjúsámánt avatott másnap. Előkerültek a legszebb nemezruhák, és a fokos csattant fokoson, szép hagyomány szép ceremóniája volt. Az ifjú nyargalók az erjesztett kancatejtől enyhén dülöngélve járták a tábort, az öreget a nagy tűz mellett találták. Keze inkább kényeztette, mintsem faragta a kezében tartott keményfa fokost. Keresték a maró gúnyt, keresték a szavakat, amivel a meglett kort megtaposhatják, de a mai nap a tiszteletről szólt, és ők a puszta igaz fiai voltak. Ma megláttak valamit, ami korábban ifjú szemüknek láthatatlan volt.
– Mióta dolgozik már azon a fokoson? – kérdezte egyikük.
– Már atyám idejében is a kezében látták! – felelte a másik.
– Úgy tudom, hogy az Ófa suhángjából szakajtotta. – tódította egy harmadik. Ezen összenéztek, és egyszerre robbant ki belőlük a nevetés. – Jó ez szerintem is túlzás … – szuszogta miután csitultak.
– De láttátok már azokat a faragásokat, és díszeket rajta? – ámult a negyedik. – Itt menten dögöjjek meg, ha láttam már ennél szebb fokost!
– Állítólag még sosem használta. – újra az első kontrázott.
– Atyám és lovasai úgy tartják, valami különleges alkalomra tartogatja.
Egy pillanatra elnémultak mindahányan voltak. Fejükben képzelt történetek váltották egymást, egyik a másik után. Mind egyre hősiesebb, egyre vakmerőbb volt. Titokban, mert ugyan be nem vallották volna, az is megfordult fejükben, hogy a kultikus tárgy az öreg esküvőjén igaz szerelmével fog más fokosokkal rituális táncot járni. Álltak hát némán, tán még át is kulcsolták egymás vállát. Majd a pillanat elillant, a kancatej meg oly bőséggel várt még rájuk. – Farigcsálj csak vénség, hátha tiéd lesz minden idők legszebb fokosa, mely sosem volt használva! – Az agg keze egy pillanatra megtorpant, majd értő gonddal siklott tovább.
Az este éjszakába nyúlt, a tábor nagyja alkoholmámorban pihegett épp ahol érte a pillanat. A nők és gyermekek is szenderegtek már, a törzs harcosai közül is csak az igazán kitartók voltak még talpon, de ők is már a részegség utolsó stádiumában dülöngéltek csupán.
És ekkor kiáltás hasított az éjszakába. Orkok! Itt vannak a vörös orkok! Elfúló kiáltásban hunyt ki a hang és vele az élet. Ily mélyen a pusztában a nomádok biztonságban hitték magukat, kevés őrszemet állítottak hát. Nem számíthattak támadásra, erős törzs volt az övék. És ez valahol igaz is volt. Akik rájuk rontottak orkok voltak valóban, de csak egy felderítő csapat, mely kifigyelte a mulatságot, és vérszemet kaptak, hogy ma könnyű prédán arathatnak diadalt. Üvöltve rontottak tűz körül öntudatlanul heverő részegekre, apró disznószemükben a vérszomj uralt mindent, mészárszéket láttak már csak maguk előtt. Néhány nő megragadta férje fegyverét, de a lovasíj itt használhatatlan volt, a pengék és szekercék nem az ő kezüknek volt szánva. Becsületükre legyen mondva, ha az elszántság megállíthatna egy hadsereget, rajtuk nem jutott volna át senki emberfia Ynev földjén. Ám villanó pengék és hegyes agyarak világában az elszántság gyorsan illanó pajzs csupán.
Ám ekkor a hold fénye tisztán bukkant elő a felhők mögül és megvilágított valakit, valakit, akire az orkok vérgőzős agya nem hogy kihívásként, de még egy utolsó hitvány féregnél is kevesebbként gondolt. Az ő fajtájuk nem ismerte azt a szót, hogy öreg.
A vénember lassan állt fel a tűz mellől, és subája melyet a hűvös éjszaka miatt vetett keresztül vállán, lassan a földre csúszott. Egyenes derékkal állt, a nép fia volt, vad szilajsága már fogyóban volt, de meg nem kopott hosszúra nyúlt élete során. Szeme, az örökké higgadt szeme villant egyet, régmúlt portyák emléke suhant át rajta, majd rárontott az orkokra, kik törzsére támadtak.
Lassan 30 esztendeje faragta, díszítette a fegyvert, jobban ismerte már mint a tenyerét. És ez a fokos ma táncot járt a kezében. A halál táncát.
…
A másnaposság keményen támadt, de éltek. De legalább éltek. A törzs mindössze néhány őrszemet vesztett, és mindannyian tudták kinek köszönhették. Az orkokat elásták, a tábor útra kelt, a gulya a sor végén lassan követte a lovasok vágta csapást. Az öreg komótosan lépkedett a szarvasmarhák mellett, kezéből hiányzott az oly sokat dédelgetett fokos. A legények korán lóra kaptak, meg kellett mutatni a törzs erejét, az orkoknak veszni kellett. Ám a tábor szélén visszafogták lovukat.
– Hé öreg, halljuk eltört a fokosod. Sajnáljuk. Igazán mesteri alkotás volt.
És az öreg hosszú idő után, talán a Dúlás óta először elmosolyodott.
– Az? Az csak egy fokos volt, időtöltésnek jó volt farigcsálni.
…
Máté nem olyan rég bemutatta a csopiban mit is tud a lap. Gyorsan fussuk át még egyszer, mert kettes betűmérettel is csak 17 sorba fér ki a szövege:
0 MP Nomád fokos
ID: Végleges, AT: Tárgy, F: Sor, S: –
Közelharci fegyver
Viselője csak gyepűvidéki kalandozó lehet
[
] Ha viselője egy általa leidézett közelharci támadással sikeres támadásdobást tesz, és mindkét kockadobás értéke páratlan, akkor a támadás +1 szintet sebez. Ha mindkét érték páros, akkor sebzése nem csökkenthető.
[(körönként egyszeri)] Fel kell áldozni. Játékosa nomád kalandozói PORTYÁZÁS-t kapnak a forduló végéig.
Na, akkor most már tudjuk, miért várjuk a nomádokat. Ezzel aztán oda lehet b@szni. De há, há! Nem is a nomád itt a lényeg, hanem a gyepűvidéki. Most még elég csirke a lapkereső, ha erre a szóra rákutatunk, de azért már lehet sejteni, hogy pár hónapon belül boldog boldogtalan ilyen fokost fog magára aggatni. Az meg mekkora flash, hogy még egy élet jellemű 
Az igazi királyság az lenne, ha derék marhapásztorként minden kézbe egy fokost jeligére, egyszerre kettővel kínálnánk meg a szerencsétlent velünk szemben. Szerencsére ez a fejlesztők agyában így fogalmazódott meg: „túl durva lenne halmozva minden”. Röviden lóf@szt lesz ebből kettő a nomádod kezében. Max egy fokos per koponya. Így viszont ne erre építsd a tuti OVV-verő taktikád, hacsak nem vagy valami kockazsonglőr, vagy a szerencse valami különös kegyeltje, mert azért vegyük észre, hogy ez 33% eséllyel egy ingyen lap, ami nem csinál semmit. Persze lehet, hogy te annak vagy a híve, hogy ha meg 66%-ban vagy mélyebbre hasít, vagy átmegy a páncélon, mint kés a vajon, akkor ez a te lapod. Ezt ne is ragozzuk tovább, tuti van az a réteg aki annyira hisz abban, hogy igazából ide csak az van írva, hogy +1 sebzés, hogy egyszerűen a lapnak nincs esélye nem ezzé változni. Sose örültél még ennyire a “duplaegyesnek”. Én csak ezért nem fogom játszani, mert fixen semmit nem fog csinálni. Tuti.
De inkább érkezzünk meg a más… öööö… még ne, mert hirtelen eszembe jutott valami. Mi van, ha fele gyepűvidéki brigádnak lesz egy beépített Kóborlók sapija? És fixen mindig eldöntik, hogy nagyobbat csattan (+1 seb) vagy hoppá ott a rés a Harakon (nem lehet csökkenteni), döf. Mivel lövésem nincs mi a retket tudnak a gyepűvidéki arcok, ezt hagyjuk lógva a kiegészítő megjelenéséig. (ide tök szívesen várok egy rejtélyes megjegyzést bármelyik tesztelőtől. Köszi. Puszi.) – Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. – A Szerk.
És akkor!
De inkább érkezzünk meg a második képességéhez. A nomád harcmodor elég baba. Lecsapnak, kicsi gyilok, viszlát. Viszlát közben hátralövünk párat = még gyilok. Ehhez illik a villám küldi irány, és jól áll neki az ostrom is, ha játék-nyelvesíteni akarnám a sitty-suttyot. Ez a lap kicsit olyan, mint a Lobogók hatalma barbár küldi. Ingyen portya, aztán mehet a matek, bírja-e a másik az ingyen “miniDúlást”. Egyébként, ha nagyon meg akarom fejteni, hogy miért lesz a fokos miatt ingyen az ostrom, azt valahogy így képzelem. Megérkezik horda a falak alá. Khal Drog… párdon másik buli, szóval a törzsfő szép lassan előveszi a fokost, megcsillantja a napfényben, majd úgy emberesen belevágja a kapuba 30 méterről, és azt mondja: Megjelöltem a célpontot, nektek már csak le kell rombolni. Az USÁKOK elkaszálják a drónprogramjukat. A lézer bekaphatja!
Még egy dolog. Simán lehet, hogy ezt a lapot nem is kell majd pakliba rakni, mert játékon kívülről érkezik, vagy lesz valami, ami gyártja (3 MP Vén marhapásztor fószer. 1. szintű, k*rvasokadik körben kapsz egy nomád fokost). Szóval ismét előjött, hogy egy jövőlátó gömb jól jönne, mert az elmúlt öt percben nem jött újabb infó, hogy mit tudnak majd nomádék.
Én amondó volnék, lassan nyakunkon a kampány, derüljön ki!
Vincu