„Már karommal érintem a világom, és szememmel látom is. Érzem a híveimet, érzem és ők is éreznek engem.
Hallom a sivatag szirénhangjait és hallom a holdak feletti valóság károgó dögmadarait. Sosem éltek, sosem
érthették meg. Ezúttal nem fogadom el a hazug válaszaikat a kérdéseimre. Magam keresem meg az Aranytenger
titkainak kulcsát híveim élén, magam verem le korok pecsétjét a hazug békékről.
Kijátszottam a szabályaikat, törvényeiket, mert nem értették: akaratunk a törvény, mi magunk által lettünk
gúzsba kötve. Kihívásomra válaszul elnémultak és elfordultak tőlem, híveimtől és saját híveiktől. Nekik semmit
sem ér az áldozat, nekik nincs szükségük arra, hogy általuk többek lehessenek. Már mindent megtanultam tőlük.
Már mindenre megtanítottak. Tanaik alapján értettem meg mennyire kevesek mindahhoz, amit én végigvittem,
amivé én váltam. Több lettem, mint ők, több lettem, mint isten…és mégis…kevesebb, mint halandó.
Elváltam a mindenségtől, hogy az út lehessek a vándor számára. Én lettem a magam ösvénye, amelyen senki
sem járt énelőttem. Én lettem az első az elsők között, én lettem az, aki megteszi legnagyobb áldozatot önnön
hitéért. Megvan az erőm, a seregem, a testeim és az akaratom, hogy az lehessek, aki azelőtt semmi még, hogy több
legyek féregéltű mesék démonánál, bujdosó népek istenénél: magam legyek a hit és a vallás, élő és győzedelmes
bizonyítéka igazamnak. Pusztában lángoló jel és magasból szóló hang egyként. Meg kell értenie a békébe fulladó
világnak a háború és egység szentségén át elérhető valóságot, meg kell tapasztalnia az én utamat, amivé én
magam lettem.
Égből lecsapó tűzoszlop leszek kék hold fényében fürdő éjszakákon. Kopott brokátokra festett lázálmok
próféciája, semmiből a mindenségbe tartó hatalom. Ez vagyok én, de nem még. Még úttá kell lennem, hogy
vándor lehessek.”
(Részlet az Arany Tenger, avagy az Amundok Könyve c. kiadványból)
Eljött a nap, hogy leghatalmasabb démonommal az élen harcba induljak, hogy elhozzam Satralisra a háborút és az egységet. Féregéletű szolganépek, ősi ellenségek álltak seregem útjába. Nem értik. Még nem…
Elsőnek egy magát Tihanyi Rolandnak nevező, démoni síkról érkezett lény állta utunkat. Megdöbbentett amikor láttam, hogy egy közülünk való áll mellette. Utasítottam mindenkit, hogy azonnal végezzenek az árulóval. A gyáva szökevény köpeny mögé bújva próbált előlünk menekülni. Tetézte a bajt, hogy sebeit hosszúéletű “barátja” nyalogatta, aki a végső ütközetben még meg is jelent előttünk. Nem foghatják fel igazságunkat, veszniük kellett.
Nem telt el sok idő, terjeszkedésünk közben beleszaladtunk Talleren leszármazottjába, Tóth Dánielbe. Nyertnek jósolt helyzetünket egy rabszolga fordította az ellenkezőjére. Amikor lehetősége lett volna végezni vezérükkel, az a szerencsétlen kihagyta és sikerült megállítani seregünket. Ő kitüntetett helyet kap a következő áldozati szertartáson, a hírnökeimet pedig utasítani fogom, hogy legközelebb jobban válogassák meg katonáimat.
Kissé megtört a hadjárat lendülete, de hamar újraszerveztük sorainkat és újult erővel vágtunk neki hódításunknak. A földerdőnek pusztulnia kell. Ez idő alatt a királynő új hadvezért állított csatasorba: Tóth Ákost. A csata kezdetén a királynő saját kezével próbálta meg feldúlni hadoszlopunkat, de az első védművek után meg is tört a rohama. Homokban rejtőző harcosait küldte, hogy csellel arasson felettünk győzelmet. Miután helytartónk kheb-tueethje végzett a küldöttekkel, haragunk teljes erővel sújtott le az égből.
Megállíthatatlanul haladtunk Az Arany Tengerben, amikor egy számunkra eddig ismeretlen hadúr Szabó Tamás személyében elénk állt. Meglepő volt látni, hogy a szolganépek milyen képzett hadsereget képesek szervezni, ráadásul különféle entitások is segítették őket. Az “Egy” szilánkja a sivatag homokjába döngölte seregemet, így egy kis pihenésre volt szükségem.
Amíg seregem újraszerveződött körülnéztem a világban, a látottakat örökre a tudatomba véstem.
Barangolásaim közben egy elég fura szerzettel találkoztam. Saját magát Jávorcsik Norbertnek hívta, azt mondta ő Keilor hatalmasa és nem hagyhatja hogy befejezzem a hadjáratot. Minden cselt bevetett, amit csak talált. Azt hitte, ha sok aranyat szerez másoktól fura játékaival és lefizet belőle a szolganépből kereskedőket, a harcok elől pedig biztonságos ösvényeken elmenekül, az megmentheti. A nagyvárosi kereskedő mit sem ért a harchoz, hamar démoneledel lett belőle. Váratlan fordulat volt, amikor a jövőből egy időutazó jelent meg. Még ő sem jelentett volna problémát, de amit mondott az elgondolkodtatott: a vesztemet egy madár fogja okozni. Már nem sok idő maradt, seregeim türelmetlenül várták visszatérésem, ezért úgy gondoltam hogy gyorsan véget vetek ennek a felesleges küzdelemnek. Ekkor megjelent a jóslat madara és odapirított a néhány megmaradt katonámnak.
Még mindig nem adtam fel, tudtam hogy csapataim élén elhozhatom az egységet. Ezt más is így gondolta. Egy másik hadoszlop vezére, Gasparics Gergely más taktikát használva szembe fordult velem, mondván én ne zavarjam őt, egy a célunk. Jobban bízott a rabszolgák seregében, ráadásul gyülekezetet tartott velük. Hogy alacsonyodhat le idáig egy amund? A másik látásmód szüleményei is elég hasznosnak bizonyultak számára, hamar dicsőségesebbnek gondolták híveim és átpártoltak hozzá.
Az idei hadjáratom nem volt sikerekben gazdag, de a csaták amiket megvívtam mind egyediek és izgalmasak voltak. Az ellenfeleimmel ellentétben én jót szórakoztam a két useb-het szobrocskával, láttam az arcukon a döbbenetet amikor felhúzták lapjaikat a kezükbe. Én addigra már tudtam hogy mi vár rájuk, ha nem tetszett a jövő tettem róla hogy nekik rosszabb legyen mint nekem. A következő alkalommal (úgy 23.000 év múlva) újra eljövök hogy elhozzam az egységet.
Köszönöm mindenkinek aki részt vett a küzdelemben, gratulálok a győzteseknek, köszönet a bíróknak és külön köszönet a szervezőknek, akik fáradhatatlanul dolgoztak értünk!
Addig is hozzáférhető helyre teszem emlékeimet, hogy mindenki láthassa mi történt ezen a napon:
Évzáró 2018