Erősítés

Hegyek felett szállok.

Elszakadt, vérző nemzetek.

A csúcson lobogó dalol.

Fegyverbe, Jóbarátok!

Mi új dolgot láthatunk ma?

Az utóbbi években több kiegészítő is foglalkozott a háborús tematikával, ennek köszönhetően megjelentek több téma által is használható támogató lapok. Ilyen volt például Crantában az Erősítés hívásaErősítés hívása vagy a Hadak útjaHadak útja, míg a Kékarcúban az PorvetőPorvető és az A’fradA’frad. Látható, hogy feltételükben vagy árazásukban itt-ott azért megjelenik egy-egy témához való szorosabb kötődés. A ma bemutatott lapok is ilyenek. Általánosan segíthetik a Lobogók Hatalma kiegészítő több témáját, több pakliba is beférnek majd.

1. Egy szövetséges

Az első lapunk egy szövetséges, ami emlékeztet engem kicsit két Kékarcúban megjelent lapra, a HaditanácsHaditanácsra és a Mélysivatagi hadállásMélysivatagi hadállásra.Viszont míg az a kettő az ostrom tematikát segítette, ez egészen más vonalon mozog.

Stratégiai tanácsadók

A hadurak tanácsnokai

Feltétel: FEKETE HADTEST/VÖRÖS HADTEST

SZP: 3

[szövetségpontismételhető képesség] Célpont legfeljebb 3 DP-értékű küldetés a következő feltételt kapja a forduló végéig: “3xFEKETE HADTEST/VÖRÖS HADTEST”.

[megszakító képességegyszeri képesség] A képesség akkor aktivizálható, ha játékosa megoldott egy küldetést, és csapatában van legalább 3 kalandozó. Célpont kalandozó éber helyzetben visszatér Sorába, és a forduló végéig csak akadályozó csapatba választható.

Általánosságban: Valószínűleg ezt a szövetségest sok Lobogós téma lehozza. A szövetségpontjainak száma nem sok, de mivel nem nevesített, többet is dolgoztathatunk belőle egyszerre.

Nézzük a képességeit.

Az első több szempontból is hasznos lehet. Egyrészt vannak olyan küldetések, amiket a jelenbe kerülős képességeik miatt használunk, de megoldani nem tudják a kalandozóink. Ha egyébként küldetésre játszunk, és foglalja a helyet. Ilyen például a Manacsapda elpusztításaManacsapda elpusztítása. Ezzel a képességgel betolunk három kallert, és máris felszabadul a lefoglalt slot. A másik eset, hogy a megoldása után érvényesülő loot nagyon kecsegtető, de nem akarunk csak azért témaidegen kalandozókat beépíteni a paklinkba. Erre példa a Postakocsi kirablásaPostakocsi kirablása. Ennek az esetnek a leágazása lehet, ha egyébként számít, hogy hány feltétellel oldjuk meg a küldetést. Például van egy Leszámolás a riválisokkalLeszámolás a riválisokkal küldetésünk és szeretnénk eggyel több lapot eliminálni vele a Hadtestekre épülő paklinkba. Mindent összevetve hasznos képességnek tűnik.

A második képesség nagyon jól passzol az elsőhöz. Ha betoltunk 3 kalandozót a küldire, akkor védekezésre nem marad emberünk. Ezzel a képességgel egyikük tud még akadályozni egyszer. Ez amúgy emlékeztet a Kincskeresésre vagy a Vittadora postakocsi-állomásVittadora postakocsi-állomás képességére, vagy akár a Hűségesek pikkelyvértjéHűségesek pikkelyvértjére. Ott is tempót őrzünk meg. Amúgy, ha három ilyen szövetségesünk van a páston, akkor akár a teljes megoldó csapatot éberen hozhatjuk haza, ami nem piskóta. Külön öröm, hogy ehhez nem kell fogyasztanunk a szövetségpontjainkat.

2. Egy eseménylap

Ennek az eseménylapnak szintén voltak előképei korábban.

5 MP Túlerő

Erőforrás

Az aktív játékos szabály az MP helyett a játékosok által irányított nem jelző kalandozókat számolja.

Időtartam: Forduló

Először is, szögezzük le, ez egy elég drága eseménylap, ami nem biztos, hogy baj. Jelenleg két eseménylap szedés van, ami 2-3 MP-ig érvényesül, a Manacsapda elpusztításaManacsapda elpusztítása és az ellenállás palotájaaz ellenállás palotája, használni érdemes általános szedés csak a Nethiree hadoszlop bástyájaNethiree hadoszlop bástyája és a Visszautasíthatatlan ajánlatVisszautasíthatatlan ajánlat. Tehát, ha drága védve van az olcsó szedések ellen.

Nézzük, a hatás megér-e nekünk ennyit?

Tehát ezt lerakjuk, és amíg több kalandozónk van lent, nem passzolunk, addig miénk a pálya. Szeretjük a Szerencse szentélyéSzerencse szentélyét, a FelvilágosodásFelvilágosodást vagy az Idők tengerének megzabolázásáIdők tengerének megzabolázását, amik az aktív játékos szabályt módosították saját szájíz szerint? Na, ezek most lerotálnak. Jól jön a pótlás.

Ki tudja használni? Valószínűleg a horda paklik, akik amúgy alig költenek. Most is van már ilyen, Azimos Azimos Rancidias vagy például Jannara. Ők képességből hozzák a hordatagokat, ami aranyból kigazdálkodható. Úgy sejtem, hasonló paklik jönnek a Lobogókban is.

Tehát:

  1. Termelni a kalandozókat ezerrel.
  2. Túlerő eseménylap leidézése.
  3. PROFIT!

3. Egy építmény

Most pedig jöjjön a mai lapok közül a kedvencem, ami nagyjából azt mondja: “Itt úgyse jössz át!”.

Északi erőd
Zászlóháborús erődítmény
Feltétel: FEKETE HADTEST/VÖRÖS HADTEST/Vörös Hadúr/Fekete Hadúr
DP 0 FAL: 2
AKADÁLYOK 2
[állandó képesség] Ha egy küldetés megoldásának MP-igénye 0 lenne, akkor annak MP-igénye mindenképpen 1 lesz.
[állandó képesség] Minden toronyszint FAL-a 1-gyel nő.

 

Kijön a Lobogós paklikra, van fala, 0 DP-s.

Itt a lényeg:

“Ó, ingyen oldanál küldiket kedves LesathLesath? Kezdj el inkább spórolni rá.” Eszméletlenül jó hatás. Hozzászoktunk a TérképszobaTérképszoba miatt, hogy az 1 MP-s küldetéseinket inkább ingyen húzzuk be. Jelenleg 22 darab 0 vagy 1 MP-s küldi van a lapkereső szerint. Rualan és Erion tele volt ilyenekkel. Ezt az építmény – szabálytechnikai szempontból – erős hatással él, tehát a felülbírálási sorrend alapján ez majdnem a legerősebb. Bármennyi Térképszobát is irányítunk, legalább 1 MP-t ki kell perkálnunk a küldetés megoldásakor.

A második képesség is erős.

A toronyszintek falai 1-gyel magasabbak, az ostromnál ezt figyelembe kell venni. Sőt, mivel ez nem beállító, hanem növelő hatás, több erőd magasabb falat jelent. Maximálisan tehát 3-mal növelhetjük a toronyszintek falait. Ha az ellenfélnél is van 3 ilyen, akkor minimum 6-os falakon kell keresztülverekednie magát mindkét játékosnak.

Mi tetszik ebben a lapban igazán?

Az hogy mindkét játékosra hat, nem csak az ellenfélre. Lassítja a játékot, többet kell kombinálni. 0 Dp-s tehát ingyen ostromolhatjuk, de legalább 3 szinttel kell érte mennünk, mert van 2-es fala. Profi lap, érdekes lesz vele és ellene a játék.