Minden dekkbe belefér

Vannak lapok, amik nélkül borítékolható a vesztett meccs. Van tipped melyek ezek a spoiler lapok?

Kell bele!

Vannak olyan lapok, amiket ha fene fenét eszik, akkor is be kell tudni rakni a dekkek 90%-ába, gyakran maximális darabszámban. Olykor ezek a lapok nélkül nincs is dekked, hiába van meg a témához egyébként mindened.

A kísérlet

Most csináltam egy érdekes vizsgálatot ezzel kapcsolatban. Kiválasztottam a könyvtárból kilenc különböző laplistát az utóbbi két hónap terméséből. Ezek a top 3-ból kerültek ki, szóval metadekkek a javából. Esélyes, hogy ezek a legéletképesebb aktuális változatok is, még akkor is, ha személy szerint egy-kettőt kicsit másképp raktam volna össze. De most a publikusan elérhető adatok érdekeltek. Ez a kilenc téma lefedi a jelenlegi meta összes dekktípusát, és nagyrészük a jelenlegi meta legmagasabb súlyú szereplői.

Horda: ervek, Alyr Arkhon, Enue Aghven, Eatian

Manőverező kontroll: A Renegát, Mei, Vien Wri Dara

Sorban ülő kontroll: Getharr, Mora Tyron Byadyss

TOP10

A laplistákat ízekre szedtem, és megszámoltam, hogy egy-egy lap mennyiben forul elő közülük. A célom az volt, hogy a témafüggetlen spoilereket előcsalogassam ebből. Azokat a lapokat, amik erőszintben legjobban támogatják általánosan és alapvetően az MK jelenlegi működési mechanizmusait. Lehetséges, hogy pár hónap múlva kicsit más felsorolással találkoznánk már, de jó eséllyel a nagy részük ugyanez lenne.

I. HaditanácsHaditanács (9/9)

Keresés

A Haditanács mind a kilenc vizsgált laplistában benne volt. Az sokat elmond a jelenlegi metáról, hogy még a nem neves kalandozókra építő hordák is használják ezt azért, hogy előkeressék a nevesített szövetségesüket. Elég biztosan kimondható, hogy nincs eredményes pakli enélkül a lap nélkül.

Kötelező: minden pakliba

Alternatívák: Halvány reménysugárHalvány reménysugár

Árkategória: 3000+

II. A Krónikások felkutatásaA Krónikások felkutatása (9/9)

Keresés

Ez a lap azért létezik, hogy a fenti leggyakrabban használt lapot megtaláljuk még a játék elején. Ugyanis hat fordulónként egyszer előfordul, hogy sem egy Haditanácsot sem egy fő kalandozót nem húzunk a kezdőkézbe, sokszor még lekeverés után sem. A lekeverés önmagában egy kis vereség, mert kevesebb lappal indulunk ellenfelünknél. Hogy ezt a botrányos helyzetet elkerüljük, még egy 3 DP-s ajándékot is hajlandóak vagyunk odaadni az ellenfélnek.

Kötelező: minden pakliba

Alternatívák: nincsenek

Árkategória: 1000+

III. Legendás tavernaLegendás taverna/Critai táblaCritai tábla/A Boszorkányerőd cernjeA Boszorkányerőd cernje (8/9)

Költségcsökkentés

Ezt a három lapot egybe vettem, mert gyakorlatilag ugyanazt tudja. A neves paklik közül szinte csak A KopóA Kopó és Az utolsó testAz utolsó test nem használ ilyen hatást. A jelenlegi környezetben nem engedheti meg egy téma sem, hogy a 2 MP-s előnyt bent hagyjon a bankban.

Kötelező: minden neves kalandozóra épülő pakliba

Alternatívák: A fent felsorolt lapok nagyrészt egymás alternatívái

Árkategória: 20-200+

IV. HinniaHinnia (6/9)

Megmentés

Témafüggetlen gyógyításban ez a lap a király. Jól skálázódik, kereshető, egy játék során ugyanaz a lap akár többször is kifejtheti a hatását. A nagykalandozós pakliknál alapfelszereltség ez a lap már 3 éve.

Kötelező: minden manőverező pakliba

Alternatívák: Gyógyító hívásaGyógyító hívása, A Lobogó hatalmaA Lobogó hatalma, Alidari ágyasAlidari ágyas, Barlangi menedékBarlangi menedék, Sebforrasztó medálSebforrasztó medál, Óvó szellemek jóindulataÓvó szellemek jóindulata

Árkategória: 2000+

V. Rejtőzés köpenyeRejtőzés köpenye (6/9)

Megmentés

Ez a lap megjelenése óta a legdrágább bontható lapok egyike. A működés miatt még a játékszabályokat is módosítani kellett. Erejét mutatja, hogy a tesztcsapat állandó célpontja volt ez a lap. A ki- vagy beugrást tiltó vagy felszerelést buktató lapok garmadája jelent meg az utóbbi években: A’fradA’frad, VérdíjVérdíj, A tremchar választottjaA tremchar választottja, Yamtao onoszaoYamtao onoszao, RozsdamarásRozsdamarás, Uma-AhnatUma-Ahnat, Penge a nyakonPenge a nyakon, minden volt erre kiegészítőben legalább egy lap.

Kötelező: minden manőverező pakliba

Alternatívák: PánikPánik, KödKöd, Őrzőszellem varázsjelŐrzőszellem varázsjel, TagridTagrid, Birodalmi LopakodóBirodalmi Lopakodó

Árkategória: 7000+

VI. Az Erm Roncas bérvadászaAz Erm Roncas bérvadásza (5/9)

Megmentés

Az akadálylap szedést csak a sorban ülő, vagy biztosított manőverekkel operáló pakli hagyhatja ki a laplistájából, esetleg a feláldozható kallerekkel dolgozók. Nem volt olyan kiegészítő, ami valamilyen formában nem adott volna megoldást erre a kérdésre. Ezek közül jelenleg a bérvadász a legjobb opció.

Kötelező: minden manőverező pakliba

Alternatívák: Ismeretlen terület felderítéseIsmeretlen terület felderítése, Égi békeÉgi béke, Hősies fegyverhordozóHősies fegyverhordozó, Fayuma táborFayuma tábor, Az ellenállás palotájaAz ellenállás palotája, Szépmező leányaSzépmező leánya, Köszörűhát túlélőjeKöszörűhát túlélője, Néma gyilkosNéma gyilkos

Árkategória: 5000+

VII. A Boszorkánybörtön hideg labirintusaA Boszorkánybörtön hideg labirintusa (4/9)

Húzás

A lapelőny sokszor egyenlő a győzelemmel, a jelenlegi metában, ahol a Haditanács/főkaller behúzása az első körben kötelező elem, egy lap is sokat számít. Ezt a toronyszintet minden 60 lapos dekk használja, aminek nincs három kötelező kezdőtornya. Külön pikáns ízt ad ennek a lapnak, hogy az alternatíváit maga semlegesíti.

Kötelező: minden 60 lapos pakliba

Alternatívák: Ellana-szentélyEllana-szentély, Ófa ágaÓfa ága

Árkategória: 20+

VIII. TérképszobaTérképszoba (4/9)

Költségcsökkentés

Ez a toronyszint minden küldetéssel operáló pakliba kötelező elem. Egy játékban legalább 3 MP-t spórol a játékosnak, ami azt jelenti, hogy egy körrel korábban fejezi be a meccset, mint azt egyébként tenné. Két módozatban izgulnak rá igazán, ha 0 MP-ért lehet vele küldetést megoldani, vagy ha a leidézéskor fizetendő MP-t lehet vele megspórolnileidézéskor fizetendő MP-t lehet vele megspórolni.

Kötelező: minden küldetés pakliba

Alternatívák: Eirryn Cwylhass LyennaraEirryn Cwylhass Lyennara, Anybyr sycarrAnybyr sycarr, Holdezüst Árnyék harcmesterHoldezüst Árnyék harcmester, Tarini lélekhívóTarini lélekhívó

Árkategória: 500+

IX. Árnyjárók sziklaerődjeÁrnyjárók sziklaerődje (4/9)

Keresés

A kontroll paklik – akik főként akadálylapokkal dolgoznak – állandó eleme ez a lap. Gyakran az első kört képes bebiztosítani azzal, hogy plusz egy bestiát felhúzunk vele. Persze hátránya is van, amikor látjuk, hogy három másik nagyon fontos lapot betekerük vele a Jövő legaljára, és így már nem találkozunk velük a játék során. A manőverező paklik a mostani metában főként Azim anakbutAzim anakbutot keresnek vele, mert az AranyArany nagy érték.

Itt kitérnék arra is, hogy a speciális laptípus keresése és a húzás nem azonos értékű cselekedet. Ha választhatnék, hogy négyből keresek például egy akadályt, vagy csak simán húzok hármat, akkor lehet, hogy inkább az elsőt választom. Miért? Mert lehet húzok két aktuálisan felesleges lapot, ami a játék során csak a kezemet fogja, dobhatom el a körök végén.

Kötelező: minden kontroll pakliba

Alternatívák: TelepítésTelepítés, Rejtett védműRejtett védmű

Árkategória: 2000+

X. A Kimérák hagyatékaA Kimérák hagyatéka (4/9)

Megmentés

Ez a lap a nem bontható lapok legdrágábbjai közé tartozik. Okkal. Nemcsak az akciólap szedés miatt érdekes, hanem azért is, mert a küldetéssel nyerő paklik a kör végén simán kipakolhatják a segítségével a hiányzó 1-3 DP-t.

Kötelező: minden manőverező pakliba

Alternatívák: Amanovik hermájaAmanovik hermája, KizökkentésKizökkentés, Tükörbe zárt dzsungelTükörbe zárt dzsungel, A Hatalmasok mananyelőjeA Hatalmasok mananyelője, Ymdoll ereklyéinek kutatójaYmdoll ereklyéinek kutatója, Hódító király jogaraHódító király jogara, ValóságtorzítóValóságtorzító, Káosz-Buulzaab áldásaKáosz-Buulzaab áldása, HadiszerencseHadiszerencse

Árkategória: 7000+

Személyes jelöltjeim (+3)

Nem bírtam kiállni, és a következő halomból választottam további három lapot, amit ugyanígy erősnek érzek. Ezt már inkább speciális pakli típusok használják, de azok mind.

+1. Kitörés a lázálmok fogságábólKitörés a lázálmok fogságából (3/9)

Tempónyerés

Már a bontott után megjegyeztem, hogy ez a küldetés felfelé kiemelkedik az egyedi küldetések sorából, nemcsak a LH kiegészítőben, hanem az összes korfordulós lapok között. Az Antiss mechanika átmentése ebbe az új formába nagyon sikeres lett. Rengeteg pakli képes profitálni az extra manőverből, amit ez a küldetés képes nyújtani. A fejlesztő csapatnak ezt a kombót rotálásáig észben kell tartani, mert lehetnek belőle broken közeli dolgok is.

Kötelező: minden manőverező kontroll pakliba

Alternatívák: Hűségesek pikkelyvértjeHűségesek pikkelyvértje, ZamszaligetZamszaliget, Az Őrtálló Nagyok küldötteAz Őrtálló Nagyok küldötte, A negyedik arc kirurgusaA negyedik arc kirurgusa

Árkategória: 1000+

+2. Azim anakbutAzim anakbut (3/9)

Erőforrás

Az Arany mechanikája eszméletlen dolgokat képes behozni a rendszerbe, megkerülve például az ingyen dolgokra ugró fékeket is. A konzisztens, manőver és tempóvesztés nélküli aranytermelés királya ez a lap. Mint fentebb említettem, még keresési mechanizmus is épül rá, tehát gyorsabban kézbe kerülhet. Szedése nem egyszerű, az ellenfél végignézheti, ahogy kipottyannak a hálójából kincsek.

Kötelező: minden nem egykalandozós pakliba

Alternatívák: Szökött obsorSzökött obsor, Uma-AhnatUma-Ahnat, Koplaló rabszolgafelügyelőKoplaló rabszolgafelügyelő, Critai tábla elvontatásaCritai tábla elvontatása, VérdíjVérdíj, Védelmi pénz beszedéseVédelmi pénz beszedése, KincsesládaKincsesláda, Játékbarlang feldúlásaJátékbarlang feldúlása, Senko RyuuSenko Ryuu, BöllérBöllér, KüzdőporondKüzdőporond, Titkos szajréTitkos szajré, HamiskártyásHamiskártyás, Rashid bin YusriRashid bin Yusri

Árkategória: 3000+

+3. Kijárási tilalomKijárási tilalom (3/9)

Blokkolás

A kontroll paklik kötelező eleme ez a lap, de még a manőverező dekkekben is megtalálhatjuk egy-két példányát. Kétszeres prés alá vonhatjuk vele az ellenfelet, hiszen kétféle erőforrást tudunk tőle kicsalogatni ezáltal, Sőt, ha egyikből kifogy, hiába rendelkezik a másikkal akár végtelen mennyiséggel, akkor sem moddulhat el a sorából.

Kötelező: minden kontroll pakliba

Alternatívák: Megszálló flotta feltartóztatásaMegszálló flotta feltartóztatása, SiralomkutyaSiralomkutya, SzikrafűSzikrafű, TízválasztóTízválasztó, Mágikus útvesztőMágikus útvesztő, ErőfitogtatásErőfitogtatás, Kalmon YadahKalmon Yadah, Dall-GervaisDall-Gervais, A Kupolák Véneinek VénjeA Kupolák Véneinek Vénje, Északi erődÉszaki erőd

Árkategória: 2000+

Összegzés

A fenti listát áttekintve elmondhatjuk, és sokszor nem is nagyon drága lapokról beszélünk, de a metára gyakorolt hatásuk megkérdőjelezhetetlen. A felsorolt alternatívák sokszor csak töredékét képesek nyújtani, könnyebben szedhetők és mellette még körülményes is a használatuk. Megszoktuk, hogy ha be akarunk húzni meccseket, akkor a legjobb opciót kell választanunk, nincs apelláta. Most ezt a status-quót mindenki elfogadja, senki sem tüntet, fenyegetőzik lapégetéssel, mint anno az átkozott szett esetében.

Ez a helyzet beindította nálam a vezérhangyát, hogy mennyire jó ez, hogy ennyire függünk ezektől a témafüggetlen lapoktól? Túlélné-e a játék, ha bannolnánk őket Korfordulóról? Mit tennétek, ha ezt a 10+3 lapot kitiltanák egy-egy versenyről? Alapjaiban megváltoztatná ez a lépés szeretett játékunkat?

Ti bevállalnátok?