Indul a szezon

Az átlag versenyre járó úgy érezheti most magát, mint egy kisgyerek Karácsony után.

Bontogatás után

A bontott élmény csak ízelítő volt, most már végre összerakhatunk tisztán egy-egy témát. A közelmúlt korfordulós versenyei pedig jó megmérettetési lehetőséget adtak az új játékszereknek.

Azt kell, mondjam, akin nincs teljesítménykényszer, bátran lubickolhat most a paklik között. Nincs még kiforrott meta, a pakli listák képlékenyek, nincsenek stigmatizált lapok. Listákat rakunk össze, kombókat keresünk, tesztelünk, játszunk téttel vagy tét nélkül. Annyi paklilistát készítettem ebben a pár hétben, mint egyébként hónapok alatt.

A jó hír, hogy meg is futtathattam őket élőben is. Eddig három korfordulós versenyen vettem részt, ezeknek az élményeit szeretném megosztani veletek.

Sárosd

Az első korfordulós verseny Sárosdon volt a bontott után. Klubnappal indult az esemény, erre a részre három béta paklit is elvittem, remélve, hogy mindegyiket kipróbálhatom. Tucatnyian voltunk, és azt kell mondjam, alig tudtuk abbahagyni, annyira jó élmény volt tét nélkül játszani, próbálgatni a paklikat. Norbival végül csak kétfélét tudtam kipróbálni, egy Koldus és egy sápadt légió került le részemről az asztalra, az erv rettenetre nem maradt idő. Norbi egy RaginalRaginal és egy eszement hangulatos kombódekkel állt elő. Tényleg nagyon jót játszottunk.

A versenyen végül a 40 lapos Koldussal indultam el, mert elég kíváncsi voltam a működésére éles szituációban is. Szembe kerültem egy Alyr, két hatalmas és Norbi mágusölős dekkjével. A nap végére kiderült számomra, ez a pakli méret nekem nem volt jó választás, hiszen bár pörgött a dekk, de az elhúzódó meccseket nem bírta végig, főleg a dobatással szemben volt sérülékeny. Nagyon jó tapasztalat volt.

A versenyen merítése amúgy elég széles volt. A fent említetteken kívül volt például dwoon, dorani, homoki elfes, sápadt légiós és régi baziliszkuszosrégi baziliszkuszos dekk is. Szoros versenyt vívtak egymás ellen a koncepciók, hangulatos és tanulságos indítása volt ez az új metának, amit végül egy dwoon dekk nyert meg.

Pécs

Múlt pénteken, az OVV-re való felvezetésként tartottunk helyben egy felkészülős versenyt. Itt is hasonló létszám volt, mint Sárosdon, ezért szintén szélesebb merítés volt a paklik között.

Ezen a megmérettetésen egy – pre-Dakul – barbár dekket próbáltam ki, amit Norannal való csetelés közben ötletelgetve formálgattunk. A fő gondolat az volt, hogy mindenféle kombók segítségével folyamatosan elfoglaljuk az ellenfelet. A győzelmi feltétel a szükséges DP összeszedése volt, de az ostrom is megjelent benne, slusszpoénként. Azt kell mondjam, hangulatos volt vele játszani, bár eredményességben nem tudott – most még – ütni igazán nagyot.

Ezen a versenyen már sokkal több “régi” dekk felbukkant, de a többség mégis az újakra volt ráállva. Volt például Kopó, dwoon, Alyr és erv. A korábbi érát pedig a homoki elfek, Rancidias és az amund képviselte. Nagyjából fele-fele arányban képviseltette magát mindkét időszak.

Tatabánya

Nagy várakozások voltak ezzel az OVV versennyel kapcsolatban, hiszen ez az első nagy megmérettetése a lobogós koncepcióknak.

A 33 fős létszám meggyőzött arról, hogy sokan kíváncsiak még rajtam kívül is erre az eseményre. Ezen végül egy 40 lapos erv paklival indultam el. Itt is elégedett lehettem a mezőny változatosságával. Nincsenek pontos adataim, de érzésre 40/60 – bizonyos szingularitások esetében 40/70 – volt a régi és új paklik aránya. Sokan próbáltak ki új dekkeket, néhányan megmaradtak a régi koncepcióknál, emellett volt pár régi téma felspécizve új lapokkal.

A deck-könyvtárat érdemes megnézni, láthatjuk, hogy a top6-ban szinte alig van két egyforma pakli. Másrészt kiderül az is, hogy veretlen pakli továbbra sincs a metában, az élbolyban maradt a kiélezett verseny. Itt most Eatian, légió, Doran, Eatian, erv és amund sorrend alakult ki, de akár a fordítottja is előfordulhatott volna. Csabi elemzését érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban.

A versenyen találkoztam KopóKopó, LyennaraLyennara, BadassBadass, tűzvarázslóstűzvarázslós, dorchadorcha és RancidiasRancidias paklikkal, de biztos volt még ezen kívül is további koncepció.

Az új meta

Ezek alapján azt kell mondjam, elégedett vagyok a jelenlegi metával. Aki szeret játszani a korábbi tier1 paklikkal, az még mindig bátran megteheti ezt, aki viszont új témákat próbálna ki inkább, az előtt is ott van a lehetőségek tárháza. Amikor majd kiforr a meta – ha lesz egyáltalán ilyen – stabilizálódnak a paklikba kerülő fix tech lapok, tehát a változás garantált. Nem beszélve a lapkészletbe szó szerint majd berobbanó ismertismert és egyelőre ismeretlen lapokról.

Szombat?

Következő nagy megmérettetésig már csak napok vannak vissza, az eddigi ismereteink tükrében nagy csaták várhatók a korfordulós “mellékversenyen”. A készülés pedig sokkal céltudatosabb lesz mindenkinek az eddigiek tükrében.

Ott találkozunk!