A PLEVolució küszöbén

“Az Adeptusok Tornyában nagy volt a hangzavar, minden egyes meghívott vendég azt találgatta miképpen fog lezajlani ez az összejövetel… A legtöbben egyfajta béketárgyalást emlegettek, egy olyan eseményt, ami pontot tehet a vészterhes időkre. Hallgatagabb résztvevők csak a díszterem szélére kényszerülve emlegettek valami háborúféleséget! Észak minden pontjáról Jöttek fiatal követek: voltak itt dorani magiszterek, fiatal harcművészek és dwoon lovagok… de megfordult köztük Tharr szörnyistenének papjai, és Orwella feketepáncélos gyilkosai is.

 

A monoton hangzavart kintről katonák kemény léptei zavarta meg. Szinte mennydörgő robajként jelentek meg a terem kapujában a császári gárdisták, élükön két titokzatos lénnyel. Míg az első, rúnáktól reszkető ruházatot viselő, büszke tartású kyrnek látszott, a másik pont az ellentettje volt, fekete csuklyás köpenyében komor fenyegetésként magasodott az összegyűltek tömegével szemben.

A kyr férfiú előre lépett, arcán jelekké formálódó tetoválások felvilágítottak, mikor hatalommal telített hangján megszólalt:

– Olyan erő nevében hívtunk össze titeket Észak népei, melyhez fogható kevés van Ynev földjén. Tudom, sokan azt rebesgetitek, hogy a háborúk ideje lejárt… Örömhírrel jöttem viszont azokhoz, akik nem tévúton árnak és a hatalmat megragadni kívánják fegyverrel a kézben! Már több hete, hogy Zászlók kinyilvánították hatalmukat, eljött hát nektek is a dicső harcoknak ideje!

 

Az eddig háttérben álló köpenyes alak most a vendégek elé lépett, és a köpenye rejtekéből egy pakli kártyát vett elő! Felfedve a csuklya alól arcát rögtön látni lehetett, idegen hatalmak ura, egy aquir kíván szólni hozzájuk.
– Vegyétek kezetekbe a sors kártyáit és válasszatok oldalt! A Lobogók hatalma szólít benneteket”

 

A PLEVolució küszöbén

Remélem mindenki beletudja képzelni magát a fenti kis szösszenetbe, tökéletes hangulati felvezetőt kaptunk Büki Szabolcstól a hétvégére. Az én feladatom pedig hogy kicsit áttekintsük hol tarthat most PLEV formátum metája. A cikk képe is arra utal, hogy vakon vagyunk mint az a bizonyos bányaló sok-sok év szolgálat után. Szemünk előtt még nem zajlott semmi csakis a megérzéseinkre hagyatkozhatunk.

Ha megnézzük az idei év deck-könyvtárában a formátum sláger paklijait, azért elég erősen körvonalazódik egy trabbal-légió-jannara-kacagó tengely, melyek ereje megkérdőjelezhetetlen volt a Lobogók Hatalma megjelenése előtt. Viszont az idők tengere kirotálása azért pár jól használható lapot kivesz a metából, de ne csüggedjünk, helyette kaptunk 162 darab kártyát amik eléggé felkavarják az állóvizet.

 

Lobogók hatalmának témái

Barbárok: Ha megnézzük őket eléggé hangulatos kis paklit foghatunk a kezünk közé. Nyilván hiányozni fog pár lap a teljes témából, szeretett vezérükkel vezérükkel nem tudnak a zászlózászló alatt egyesülni a hegyiemberek, de látok bennük elég potenciált hogy megizzasszák az ellenfelüket. A Kegyetlen atya áldásával jobban fognak állni mp/szint arányban mint a légió, ütőerőnk megvan, csatazajra fel!

 

Tharr papok: Beépített győzelmi kondíció, sorból sorba gyilok, akadályozásra berendezett képességek, friss vérből alkotott bestiák. Jól hangzik? Retro nekropolisz feeling. Sose szerettünk ellenük játszani, most sem lesz kellemes.

 

Abaszisz vajákosai: Ez lehet az utóbbi idők egyik legizgalmasabb rontásokkal fenyegető lapdobatós borzalma. Megfelelő terrort biztosítanak akár a kalandozóink, akár a küldetéseink. Cselszövésekkel és rontásokkal simán felpumpálható a zászlózászló pontjai, esetlegesen küldetéssel is megdobható, öröm lesz nézni ahogy az ellenfelünk pihenőben várja a kör végét amikor veszít a jövőjének hiánya miatt.

 

Dwoonok: Most mindenki arra gondol hogy működhetne ez a pakli a főnök nélkül. Ott voltatok bontotton igaz? Toronyszintért 6/4-es kalandozók, erődítmény, és 3/3-as akadályozó kallerek 1 napvér jelzőért. Elég sokan tudnak lenni pikkpakk és “csak” akadályoznunk kell, egy-két küldetéssel hamar kitermelhető az a 11DP.

 

Harcművészek: Sokak kedvencei, hangulatilag nagyon rendben vannak, harcban szerintem nem lehet felvenni velük a versenyt. Csitcsatbimbum, egy-két momentum és csak pislogunk a múltba kerülő kalandozóink után.

 

Szerintetek mi lehet még az új témákból amik méltó helyre emelhetik lobogójukat a formátumon?

 

Megmaradó témák

Ezeken a témákon szintén csak felsorolás szintjén mennék végig, lehetőségek tárháza széles továbbra is, lehetséges van amire még senki nem gondolt?

Trabbal kerengő nélkül: Teljesen más paklit kell építeni mint a kerengős változatban, de főnök képessége továbbra is nagyon erős szinergiát mutat az Őrtálló naggyal.Őrtálló naggyal.

 

Lesath – Kráni birodalmi légió: Egy kalap alá veszem őket, hiszen talán a legkezdőbarátabb paklikról beszélünk egyszerű mechanikákkal küldetés és ostrom vonalra. Élvezhető és megszerethető velük a játék és játékerejük is stabil.

 

Erion utcái: Bármelyik negyedre is gondolsz, nem lősz mellé. A kiegészítőben elég sok jól működő deck van amely a plev formátumon megállja a helyét. Persze vannak a témáknak lapjai amik elsüllyedtek az idők tengerén, de hátha a lobógók árnyékából meg kerültek elő újdonságok amik jól pótolhatják ezeket.

 

Szándékosan nem volt célom, egy-egy paklilista összeállítása számotokra, mindenki próbáljon meg összerakni valami újdonságot, merjen váratlant húzni. Akinek segítség kell, továbbra is talál támaszt a deck-könyvtárban, de bátorítok mindenkit hogy keressen egy számára kedves témát majd lepje meg vele a mezőnyt!

Most szombaton egy kiadói nagyversennyel szeretne a M.A.G.U.S. kártya kedveskedni a kezdő és újrakezdő játékosainak! Gyertek el hát minél többen részt venni ezen az eseményen, rengeteg új dolog vár rátok, sok-sok nagy értékű ultra, simán megérős!

 

Köszönöm a figyelmet

babbbR