Ynevi Harsona

I. Isteni megnyilvánulás Abasziszban?
Régóta hírhedt kalózbanda veszett oda a Quiron tengeren. A Fekete Rojas-ként emlegetett kapitány már évek óta terrorizálta Abasziszt és a Pentádokat, és jelentős összegekkel pénzelt különböző meg nem nevezett nagyurakat, akiknek a védelmét élvezte. Számtalan asszony megözvegyüléséért, és rengeteg kalmár kisemmizéséért volt felelős, ám úgy tűnik nagy hibát követett el, mikor kocsmát alapított kedvenc kikötővárosában. A kocsma cégére ugyanis a tengerek istennőjét a kapitány szajhájaként jelenítette meg képi és szöveges formában.
Még az épület avatásánáak éjszakáján iszonyatos szökőár pusztította el a romlott kalózvárost, és a tenger elnyelte Fekete Rojas-t teljes legénységével, cinkosaival, hajójával és kocsmájával együtt. Kétségtelenül lecsapott rájuk Antoh akarata.

II. Új távlatok a tengeri kereskedelemben.
Újabb esemény Quiron tenger vidékéről. Új áramlatot fedeztek fel nem messze Ifin partjaitól. Az áramlatot meglovagolva eddig elképzelhetetlen sebességgel száguldhatnak a hajók a déli partvonalon. A legnagyobb ifini kalmárdinasztiák máris versengenek a nagykirály kegyeiért, hogy melyikük kaphassa meg a jogot az áramlat használatára. Egyesek új belháború közeledtét sejtik, míg mások bizonyosak benne, hogy a tengervidéken beköszöntött a Bőség kora.

III. Az évszázad vihara.
A természet erejével szembesültek és maradtak alul Ordan ügynökei egy délvidéki küldetésen. Varázstüzeik elenyésztek a hatalmas felhőszakadásban, amely egy csata kellős közepén, kulcsfontosságú pillanatban lepte meg őket, szinte a semmiből. Nem tudjuk pontosan ki ellen harcoltak. Egyes forrásaink ranagolita,mások Tharr-hitű mészárosokról beszélnek. Egy azonban biztos. A derék tűzvarázslók vesztét egy Zivatar okozta. Földi maradványaikat nem sikerült visszaszerezni, ezért hamvaikat csak jelképesen búcsúztatják Ordan főváros főterén hősöknek kijáró tisztelettel.

IV. Korforduló.
Új hóbort ütötte fel a fejét Gro-Ugon egyik nyugati szegletében. A Torkos borzok nevű goblin törzs áttért Arel hitére, mert megtetszett nekik egy rablóhadjáratuk közben, amelynek során elloptak egy szobrot, ami az istennőt ábrázolja. Természetesen még egy valódi Arel kegyelt sem akadt közöttük, bár a törzs kétharmada ezt állítja magáról, és napok óta tartó tömegverekedéssel próbálják eldönteni ki legyen az új sámán. Az előző sámánokat persze megölték, vagy elüldözték, így eddigi kultúrájukat minden bizonnyal nemsokára elnyeli a Feledés homálya.

V. Sötét aura.
Lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy az egész világra kiterjedt Az Elátkozott Vidék aurája. Az anomália tudós fők szerint néhány napon belül felszámolja saját magát, de máris semmissé tette a második cikkünkben említett eseményeket az aszisz kalmárpátriárkák nagy bánatára.

– Liborion –