Jelenleg 42 szövetséges lap van a korfordulós metában, pedig összesen eddig 78 jelent meg ebből a laptípusból. Lehet ennél több egy játékkörnyezetben?
Kell. Bele. Szövi!
A laptípus évtizedes történetében még sosem rendelkezett a jelenleginél erősebb metaformáló hatással, talán még a Krán idejében sem. Nem csak mennyiségükkel, hanem kulcsjellegükkel is kivívták maguknak ezt a kiemelt státuszt. Jelenleg szinte csak a kalandozó vannak előttük fontosságban, de nem sokkal. Nincs olyan kulcspakli, amint nem tenne játszhatatlanná hiányuk a kezdőkézben/első fordulóban.
Az egyik legnyilvánvalóbb ok, hogy a neves paklik gyakorlatilag csak a Haditanács segítségével képesek hozzáférni a kulcslapjukhoz. Sokszor ez már annyira természetes, hogy akkor realizáljuk igazán ennek a kulcsfontosságát, amikor nem húzzuk fel kezdőkézbe. A másik ok a szövetségesek működési mechanizmusában keresendő.
Akkor szedjük le!
A szövetséges egy nagyon speciális laptípus, abból a szempontból, hogy alapesetben az ellenfél lapjai csak korlátozottan tüntethetik el az asztalról. A kalandozókat sebezhetjük akciólapokkal és akadályokkal, a tornyokat és építményeket ostromolhatjuk, a küldetésekre akadályokat csatolhatjuk tele.
Az akció, akadály, eseménylap és szövetséges négyeshez viszont speciális semlegesítő lapokra van szükség, és a legjobb az olyan semlegesítés, ami más hatásokkal nem leszedhető. Ezzel együtt a legtöbb – jelenbe kerüléssel – counterelésre használt lap speciálisan csak egy dologra képes, amúgy pedig csak a “kezet fogja”. A tesztelői kreativitás persze sokat segíthet ezen, de a lényegen nem változtat. Fel kell húzni őket, és a kézben is kell lenniük a megfelelő pillanatban.
Mivel szedjük?
A szövetségesek szedése egészen a mostani metáig marginális kérdés volt. Persze létezett rá mindig valami megoldás, ami emlékezetes sztorikat is generált. “Emlékeztek arra, amikor A Zarándok/
Szövetséges kiiktatása leszedte a
Csontlovagot?” Ennek ellenére a legtöbb pakliba nem fértek bele ezek a szedő hatások. A szövetségesek többsége éppen ezért bármilyen képességet kaphatott, bátran gyűjtögethettünk rá pontokat.
Jelenleg mindössze 3 lap képes optimálisan kezelni őket: Bőreváltó,
Terméketlenség és a
Rothrixraj. A
Visszautasíthatatlan ajánlat,
Morten Flammus,
Erőviszonyok átrendezése,
Zászlóháború megnyerése és a
Szövetségek újrakovácsolása réteglapok, ritkán kerülnek be paklikba.
Pedig azt kell mondanom, hogy a legtöbb paklinak kell tudni kezelnie a szövetségesek erejét. Néhány példányt bizony be kell szorítani a fenti trió egyik tagjából.
Tényleg van mindenben?
Kevés olyan pakli van, aminek ne éppen egy szövetséges lenne a második legfontosabb kulcslapja a főkalandozó után. (A triviális Haditanácsot leszámítva, természetesen. Ezt nem is fogom külön kiemelni mindenhol.) Nézzünk pár példát.
Az ötödik dorani titoknok és az ő végtelen erőforrásai
Az egy pakliban található szövetségesek darabszáma és aránya itt a legmagasabb. Nagyjából az egyharmada a paklinak ez a laptípus, sokszor még a kalandozókat is megelőzi darabszámban, pedig horda pakliról beszélünk. Ezek a szövetségesek gyakorlatilag mindent megadnak: győzelmi feltételt, laphúzást, keresést, védelmet, kalandozó termelést, éberbe forgást, stb. A Dorani Titkosszolgálat lubickol prémium szövetségesekben.
Eatian és a szikár elf úthenger
Itt Talleren gyakorlatilag a legfontosabb lap a főkaller után, amíg nem húzzuk fel, gyakorlatilag nem indul el a játékunk. Ez a szövetséges szinte egymagában képes mindazt megoldani, amit Doran egy szövetséges hordával ér el. Ezért, ha szedik az elf őst, a pakli lerobban a sivatag közepén.
Mora Tyron Byadyss bevehetetlen tornya
A Toroni hatalmas kontrollja most a legerősebb, ebben szövetségesei nagy segítségére vannak. XXXVII Zaphyrir Lyechard, de főleg
A Baziliszkusz van segítségére az események számára kedvező forgatásában. Megtapasztalhattuk párszor, hogy egy gyors hatású
Ragály kiválóan előkészíti a terepet egy
Időcsapda, egy
próféta vagy például egy
Rukh madár számára.
Alidari ágyas pedig mindezeken felül egy korszakos spoiler, mindent tud, amit egy kontroll paklinak szüksége lehet. A siettetett rotálása sokat elárul az erejéről.
Sápadt Légió kíméletlen zúzdája
Ez a pakli közepes mennyiségű szövetségessel dolgozik. A Karvaly –
XXXVII. Zaphyrir Lyechard tengely mellé bejelentkezett
Északi Stratégák, ami ha korlátozottan is, de az eddig hiányzó laphúzási lehetőséget biztosítja. Azon viszont csodálkozom, hogy a
Császári kémhálózat miért nem került be a laplistákba, pedig bizonyos rosszabb matchupokban kis enyhülést is adhat még a rotálás előtt.
Az utolsó test lelket szikkasztó sivataga
Úgy, mint ahogy a homoki elfeket egy ultra soron megjelenő szövetséges emelt a fellegekbe, itt az amundok második eljövetelét hozta el Amuntheet hat-neb. A megjelenésével az addig elhanyagolt
Manifesztációra épülő győzelmi feltételt tette játszhatóvá (az
Ellana-szentély süllyesztőbe kerülése után).
Az ervek dinamikus rendíthetetlensége
A Hajlíthatatlan valóban egy kulcslapja a paklinak. Az igazi erejét a kimozdulást ellehetetlenítő paklik ellen tudja csillogtatni jelenleg. Eatian és a Hatalmas ellen gyakorlatilag kötelező kezdőkézbe húznia ezt a lapot. Ez a szövetséges képes arra is hogy a
lázálmokat a
Kékköpenyes hathatós együttműködésével egy brutális előnytermelő hatássá növelje, az amúgy sem gyenge erejéhez képest.
Északi stratégák pedig csak a hab a tortán ezen felül.
A híres verekedők mentőöve
Van egy szövetséges, ami minden verekedős pakliba igyekszünk beerőltetni, még ha egy fontos toronyszint helyet is be kell érte áldozni. Ez a Játékmesterek céhe. Használja
Vien Wri Dara,
A Renegát,
Vadkan,
Csákány Trabbal, sőt esetenként még
Rancidias Ramraqor is.
A széles használhatóság miatt ez a lap most gyakorlatilag beszerezhetetlen. Az erioni kiegek bontásának gyakorlatilag ez az egyik fő célpontja. Ha lerotál jövőre a Küzdőverem, beláthatatlan, hogy mi fogja átvenni a helyét. Lehetséges, hogy emiatt néhányan beszorítanak pár gladiátort/bajvívót ezekbe a paklikba? Nem egy optimális megoldás, az tuti.
Kráni-Pyar praktikák melegágya
A tavalyi év két meghatározó lapja a Qus Quar és az
Arctalan Vándor volt. Elorand az erőforrások tárháza, míg a Sápadt Angyal győzelmi feltételeivel és az akkor elharapódzó
szegénynegyedes és
lesathos küldihordák megfékezésével emelkedett ki a fényre. A brutális az, hogy
Nesrín abd el Hourani személyében igen sok téma képes lenne most is lehozni ezt az erőt az asztalra.
Szövetségesek jelene és jövője?
A szövetségesek bekerültek a szedhető kategóriába, a pontgyűjtőgetős szövik ideje ezért lejárt. Emiatt sajnos az erre épülő tematikák oóriási hátrányba kerültek. Hiába erős például egy Misztikus Bankár, ha néhány MP-ért cserébe bárki leszedi. Ezért jelenleg az egyszerhasználatos szöviknek kedvez a terep.
Hogy az idei kiegészítőben mekkora hangsúlyt fognak kapni, nem tudom. Csak óvatos tippként mondhatom, hogy a Lobogókhoz képest biztosan kevesebbet. Viszont, ha tippelnem kéne, az új laptípus részben a szövetségesek korábbi státuszára áhitozva jött létre, egy olyan állandó hatású lap, amihez kevés szedés létezik jelenleg. Az Ómen valószínűleg ugyanilyen pályaívet fog bejárni, a szedhetetlenségtől a gyakori counterelésig.
Addig is, használjuk a szövetségeseket, és szedjük is le az ellenféltől őket, mert igen hasznos jószágok ezek.