Nudűmal hadállás – nudűmal ébresztés

Kurrens spoilerek, vagy a mitik-temető újabb aspiránsai?

Amikor megjelenik egy kiegészítő, az új lapok érkezését – teljesen indokoltan – fokozott kíváncsiság veszi körül. Vannak, akik még az ívek megszáradása előtt feldobják a kérdést: mik lesznek a legerősebb, legdrágább lapok? Erre szinte minden aktív játékos reagál, nem az egyik, hanem A legtöbb játékosból önálló véleményt kiugrasztani képes kérdés volt ez az elmúlt két évben mindkét alkalommal. Nem mennék bele abba, hogy ilyenkor mindenki reálisan, esetleg piaci érdeke alapján reagál-e (szerezni/eladni óhajt) de tény, hogy ez kiemelt szinten foglalkoztat mindenkit, és el-elhangzanak merőben ellentétes szempontok. Totál érthető.

Amikor egy kártya leszerepel egy ilyen szavazáson, a piacképessége – már megjelenése előtt, vagy napokkal utána – elkezd lecsúszni. A mostani szavazás két vesztesével” fogok most kicsit foglalkozni. Ebből talán kiderül, Amt-Nar vár egy kicsit – de azért ki-kibukkan menet közben. Ennek egyszerű oka van. Eddig három bugos kombót építettem rá, emiatt picit elhalasztom, hogy majd épkézláb dolgot írjak róla. 🙂

Szóval, a vesztesek. A nudűmalok a kyr hódítás vesztes seregének túlélői. Ráadásul a sereg elitcsapata. Kicsit paradox, hogy egyáltalán maradt belőlük hírmondó. No, mindegy. Nézzük a hozzájuk kapcsolódó két mitikus lapot. Előbb a küldetést, utána a toronyszintet.

A küldetés leglényegesebb problémája, hogy a táp, amit kapunk – a két szunnyadó – csak a következő körben lesz bevethető. Persze, ha végig gondoljuk, hogy Szeánsszal, vagy Amt-Nar képességével ezt a hibát be lehet foltozni, akkor kicsit megnyugszunk. Viszont tény, hogy ennél komolyabb előny-küldetések is elérhetőek: Fajháború, Hadba hívás, Kilencek, Féregjárat, Hegyicsata, tengerzabolázás – mind kézzelfoghatóbb előrelépést biztosítanak a végső győzelem felé.

Az ilyen lapokra szokás azt mondani, hogy gyenge, hogy rosszul tesztelt, hogy nem mitik, a vaskosabb megfogalmazásokat nem is sorolnám. Másik szempont, hogy ezeken a lapokon érhető tetten, hogy a szintén sokat citált manaspirál lassítására igenis tesz kísérletet a fejlesztői csoport. Egyszerűen mondva, vagy gyenge vagy spirál. Ez most nem spirál-táncos. Ez persze a lapot „megmenti” a spoiler-kategória hatásaitól. Ettől viszont a szélsőséges vélekedéssel ellentétben a lap nem válik azonnal bóvlivá – mikor valaki ilyet nyer, és azt mondja, „jó, de milyen mitiket, bmg!” akkor szerintem azt a panaszunkat fogalmazzuk meg burkoltan, hogy nem tudjuk azonnal 5K-ért eladni.

Ami a fentiekkel szemben ennek a lapnak előnye lehet. Van két kalandozó, aki egyedül oldja. Ezek egyike 5/3-as. A középső feltételt – másik HARCOS – zombi, lovag, gólem is teljesíti. Tehát a játék korai szakaszaiban reális esély lehet rá, hogy megoldjuk. Első kört zárhatunk úgy, hogy a 2 szunnyadó a következő kört a sorunkban kezdi. Van egy kezdőkalandozónk, ami vagy neves, vagy van mellette legalább egy tokenünk is. Nagyon sok kalandozó-páros oldja, kijön rájuk a határerőd, a küldetést lehet ingyen expedíciózni megfelelő eseménylappal. Tudjuk őket áldozni Thóregnek, ha az ellenfél elengedte nekünk körbe manőverezés reményében.

Itt térnék át a toronyszintre. Ez a lap azzal a hátránnyal került bóvliba, hogy nem lehet kezdőtorony. Ezt kompenzálná rajta a fókusz, 1-2 kőkör, vagy Szellemtestvér közbeiktatásával 1-2 MP-re lehet szorítani az árát. Én Való-toronnyal játszottam sniles pakliba Rejtett várossal, és a hadállás. duó 2 meccsen jelentette a mérleg nyelvét a lellei regionálison. A kézméret egyértelmű előny, szintén olyan, mint a fenti küldetés, hogy következő kört kíván. A tempót fetisizálók szemében ez eleve csaknem káromlás, hiszen ő neki már az első kör, sőt a kockadobás is túlkésőn van, a játékunk jónéhány jellel azonban azt mutatja, hogy a paklik egyre kisebb hányada fog tudni az első két körben győzelmet elérni. Idén különösen, amíg Thóreg, Harida és Naftacsapda együtt blokkol ingyen szinte akármit és akárkit az első körben – másodvirágozva a másodikban is…

A hadállás Amt-Narral a Nudűmalt közel „végtelenné” teszi: blokkol, Thóregnek / fókusznak / Amt-Nat képességének áldozva irány a külső sík, ahol újra feláldozzuk, majd a Hadállás kéz beveszi. Ha közben a fejedelem be is rántja, akkor még kőkört is kapunk hozzá, hogy mikor kézbe véve újra letesszük, biztosan ingyen jöjjön. A Nudűmal 3 akciót futott 0 manáért. Előtte ki kellett fizetni valamennyit a hadállásra, de sztem ez megtérült.

A nudűmal persze mehet gyanútlanul felderíteni vagy a Könnytelenhez a kútba, a lehetőségek skáláját nem sorolnám végig. De ezen célok közül körönként kettőt biztosan teljesít, és kis odafigyeléssel négyet. Ezen odafigyelés egyik eszköze a hadállás. Ezt a gárdisták mindegyike tudja hozni. És a célok egyike miért ne lehetne az, hogy a hűségesek egyike-másika egy újabb hadállást létesítsen? Lassan kezd derengeni, hogy a nudűmalukkal kapcsolatban miért kezdtem a túlélésükben rejlő paradoxonról filozofálni? Hát azért, mert ez a lap végre valóban a fantasy világokhoz és szerepjátékos elvárásokhoz igazodóan regenerálódó, elnyűhetetlen élőhalott, szerencsére mindezt csak valódi parancsnoka irányítása alatt, többlapos kombó kulcskártyájaként teszi teljes hatásfokon.

A hadállás egyébként pl. AKÚ-n a Selmo-sarlatán kombót teszi üzembiztossá. Selmo vérgyűjtése után a fókuszos mechanika nélkül is lesz rá manánk. De a kőkörök minden 7. szintű kallerre kijönnek amúgy.

A felszerelések ingyenesítése kapcsán minden alkalmat megragadok arra, hogy a KNK ezirányú hatékonysága mellett érveljek. Ővele is elég stabil, minden körben biztosan van legalább 1 ingyen felszerelés.

Tiltott tekerccsel, Márványszentéllyel kombinálva fix kalandozó + akciólap párost építhetünk minden körben. Tha’Ushur vagy a Falánk orkjai is köszönik szépen. Én Lellén a 2 MP-s Iszapfiókák buborékolásával okoztam bosszúságot.

Szólok, a Nudűmal alapban NEM élőhalott…
MDani”