„Más lett a világ. Érzem a vízben, érzem a földben, érzem a levegőben. Sok pakli, mi valaha létezett – eltűnt.”
Az elmúlt időszakban, akik csak kissé is követik az online versenyeket csak úgy kapkodhatják a fejüket, annyi változás történt a metában.
Tavaly nyáron-ősszel a metát egyértelműen a khálok,
KSI,
ervek uralták. Természetesen a meta sokszínű volt, feltűnt az élen
Lyannara,
Aleph,
Vadkan is, de ők általában egy-egy versenyen szerepeltek jól a korábban említett hármassal szemben.
Azóta a meta teljesen megváltozott. A khálok csaknem teljesen eltűntek, a KSI felső-középmezőnybe szorult, és kik is azok az ervek? Jelenleg a vírushelyzet miatt online tereken folyik a játék. Versenyjátékosok szemszögéből nézve viszonylag kisebb tétű versenyek vannak. Számos versenyjátékos talán emiatt, talán egyéb okokból nem is indul a versenyeken. Lehet, hogy éppen ezért, lehet, hogy teljesen más okok miatt, de a mostani metában felszökött a kísérletezési kedv és eddig kevésbé ismert, vagy a Geofrámiával megerősödött teljesen új paklik kerültek előtérbe. Elsőnek nézzük az online TSZK ligát.
TSZK Liga
A liga alapján elég nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mivel a TSZK Liga csoportkörös, majd egyenes kieséses versenyrendszere a lejátszott meccsek számát is változtatta. A paklik rendkívül változatosak voltak, amelyről sokat elmond, hogy a legjobb 16-ba jutottak közül 11 különböző pakli volt és egy témát sem választottak 2-nél többen. Az azonban jól látható, hogy az öreg oroszlán nem vén oroszlán, így az első két helyre (és a 4.-re is) két régebben szebb napokat látott kipróbált versenypakli jutott.
Amundok (7-0): Az online TSZK liga abszolút meglepetés paklija az Amundok voltak, akik be is húzták mind a 7 meccsüket így 100%-an teljesítettek. A pakli a fénykorában is gyorsan győzelmet hozó, kipróbált MANIFESZTUM-ra épült. Az
Északi stratégák kikopásával elhárult a fenyegetés a
mélysivatagi meneth-ek elől és egyből biztosabb lett a pakli győzelmi kondíciója. Meglepetés paklinak úgy tűnik kiváló az amund pakli, de ismételten hosszan tartó ragyogást nem jósolnék nekik.
Mora (5-0-2; 5-0-2): “A fehér mágus agyafúrt, hol itt hol ott bukkan fel köpenyes, csuklyás vénember formájában”, sőt néha álarccal a kezében is…. A második és negyedik helyre a Hatalmasok kerültek. Ahogy Smeagol mondaná: ”Vasat csócsál acélt ropogtat fogával követ is kikoptat. Válaszolj…” Igen a válasz az idő, ami úgy tűnik még a Toroni Hatalmasok felett nem járt le. A Hatalmasokkal a ligán 2-en is játszottak és úgy tűnik ez a kontroll pakli továbbra is stabilan tudja hozni a győzelmeket, akár a TOP 3-ba bekerülést is.
A Tizenkettedik (4-0-2; 4-1-1): Igen, ő a Mindent Látó Szem. Ül a tornyában és közben lángokban áll a világ, csak úgy hullanak a toronyszintek körülötte. A Geofrámiában megjelent
küldetésének is köszönhetően a 3. és holtversenyben 5. helyezésre tudott feljönni a pakli. Korábban is voltak próbálkozások a koncepcióval, de látható, hogy a küldetés sokat lendített a pakli győzelmi esélyein. Miután összesen két ember választotta az igencsak összetett mechanikájú paklit, ezért nagy kérdés, hogy a harmadik helyezés a kráni Tizenhármaknak vagy a forgatójuknak az érdeme.
Egyébként számos pakli pozitív mérleggel zárt a Ligában. Egyértelműen érezhető volt mely paklik kaptak erősítést a Geofrámia kiegészítő által. Ezen paklik közé tartozik az Alidax úrnője,
A mágusölő és az
Amazonok is. Akik pedig szintén kaptak erősítést, de mégis felemásan végeztek azok az
elfek voltak. Személyes tapasztalatom az volt, hogy dacára az
aktivitás lapjának és az
új kalandozónak az elfek továbbra sem szeretik a gyors paklikat.
Online TSZK:
A vasárnap délután megrendezésre kerülő online TSZK-n 18 részvevő indult. Itt is a legjobb 10-be jutott pakli között 8 pakli különböző volt. Ilyen kavalkádot legutoljára az Öt sereg csatájában láthattak a résztvevők. Az első négy helyezettet csak a másodlagos pontok különböztették meg. Mind a négyen 4-1-0 -át mentek.
A Főhierarcha: A versenyen többen is a főhierarchát választották. Ez nem is csoda, hiszen a Geofrámiával több erősítést is kapott a pakli. Mind a
lobogója, mind a
segítője komoly fegyvertényt jelent a metában. Talán pont emiatt nem tudott a Ligában jól szerepelni mivel sokan készültek ellene.
Amazonok: Az amazonok is végre a csúcsra értek. Szintén több játékos is ehhez a dekkhez nyúlt. Gyors pakli és harci manőverekkel tud nyerni. Új
toronyszintjének köszönhetően biztosan hozza a
kihívás körét, ezáltal még a Witch King arcáról is lehervad a mosoly, ha egy nő
hideg vasának érintését érzi a nyakán.
Alidax úrnője: Akár a mindenki számára ismert sorozatban itt is igaz a mondás, egy zombi nem probléma, pikk-pakk elhullik. Azonban, ha hordában jönnek akkor már mindent tarolnak. Főleg
Hadak útja mellett az ellenfél toronyszintjeit.
Álomlovag: Végre álomszuszék lovagunk is révbe ért. Az ultra soron kiadott
segítője, valamint az
építménye is az élmezőnybe repítette most a versenyen.
Pozitív mérleggel zárt a versenyen továbbá Mora,
Transceps,
A mágusölő és
Damghur is. Igen-igen, jól látjátok! Volt egy bátor versenyző, aki versenyen is kipróbálta orkunkat.
Összesítés: Ember, tünde, hobbit, ork vagy ent legyen a talpán, aki a jelenlegi színes metára 100%-an fel tud készülni. A feltörekvő paklik között a két online versenyen egyre többször és jobb helyezéseket érnek el a zombi és/vagy árny hordával operáló Sinil és
Dhuvir. A főhierarcha TOP pakli lett, de mivel ennyire erős így sokan készültek is rá. Az elfeledettek témái közül pedig az Amazonok, Álomlovag, Tizenkettedik is top 3-ba tud kerülni. Bár a két versenyen Transceps kevésbé mutatta meg erejét, de érezhetően egyre többen választják a dekket és várhatóan ő is dobogó közelbe fog kerülni.
Azért a meglepetés paklikat szerető játékosoknak sem kell szomorkodniuk, mivel ennyire színes meta alakult ki ezért mindenre lehetetlen készülni, így egy-egy versenyen meglepetés paklival is szép eredményeket lehet szerezni.
Szafner Gábor