Égi háború

Üdvözöllek a Titkok könyvtárában. Ebben az új cikksorozatban betekintést nyerhetsz a kártyajáték hátteréül szolgáló Ynev mindennapjaiba, meséibe, és legrejtettebb zugaiba is. Az elkövetkező keddek során egyre több és több derül ki a kártya és a Kalandok Kontinense közötti kapcsolatról. A pakliépítés és taktikai számítások helyett a legendáké, és a háttereké lesz majd a főszerep. Nagy hősök, lehetetlen küldetések, hangulatos paklik, régi és új történetek váltják majd egymást.
Kezdjük is a rovat első cikkével, mely az egekbe kalauzol el minket!

1. A hajó
A hajó belsejében meghitt félhomály honolt, melyet csak néhol tört meg néhány világító rovar, vagy halványan lüktető különös gomba fénye. Az elfek égi járművei önálló ligetként működtek. Ágak sarjadtak fedélzetükön zöld levelekkel, hogy magukba szívják a nap melegét. Deszkáik egymásba nőttek és élettel szőtték be a hatalmas monstrumokat.
A Sirryienn nem volt kivétel ez alól. A lét végtelen körforgásának ígérete ott zsongott a hajó minden eldugott zugában, az árbocokban, a vitorlákban, sőt még a kötelekben is. A roppant óriás szíveként pedig ott gubbasztott a fába nőve Hyurminael. Egykor maga is elf harcosként szállt szembe az átkozott aquirok pusztításával, de egy hatalomszó visszafordíthatatlanul megnyomorította. Az a bukott aquir nagyúr fosztotta meg érzékeitől, és végtagjaitól, akit a Hiába Sziszegő néven emlegettek.
A legromlottabb nyelven kiejtett súlyos szavak örök sötétségbe taszították a délceg harcost, de hercege kiutat talált neki szörnyű állapotából.
Amióta a Sirryienn nagatoraként létezik újra képes érezni. Igaz nem elfként, hanem immár az Égi hajóval eggyé olvadva. Hallja a herceg parancsait, érzi a szél minden rezdülését, és megízleli benne a győzelmet, vagy épp a veszély iszonyát.

Így történt ez azon a napon is, mikor rettenetes aquir csapda fölé repült a csodás szerkezet. A több száz mérföld széles varázsjel titkos nyelven íródott a földbe, és nagy koncentrációjú od-energia léptette működésbe. A hatalmas rúna csupán pillanatokra volt attól, hogy menthetetlenül szénné égesse a Sirryiennt teljes legénységével együtt, de a hajó fel volt szerelve egy rejtett pajzzsal, amit százévente csak egyszer használhatnak. Akkor, mikor a legnagyobb a szükség.
A fák alatt kirajzolódó otromba írásjelek iszonyatos lángoszlopot okádtak az égre, de amint elült az éktelen zaj és a füst a Sirryienn sértetlenül szállt tova célja felé.
Hyurminael érezte a hajó fedélzetén éljenző elfek lábainak dobogását, a herceg egyre nyugodtabb szívverését, és a hajó imbolygásának lassulását. Csupán egyetlen könnycsepp gördült végig kéreggel borított arcán vak szeméből. A fölöslegesen elpusztult erdős területért, amelybe a förtelmes varázskört vésték. Azokért a fákért és állatokért már nem tudott mit tenni…

2. A fény
Solmarissel az erdők asszonyának megtartója volt. Azért került a Sirryienn fedélzetére, mert a hajó kénytelen volt elhasználni százévente egyszer felidézhető védőburkát egy alattomos aquir csapda ellen.
Az erdők kegyeltje különleges hatalmának köszönhetően képes volt megtalálni, és elkerülni az ilyen kárhozott csapdákat, méghozzá a nap fényének koncentrált erejével. Önnön képmását a felhők közé küldve idézett Égi fényt a gyanúsan lüktető, vagy madárhangtól mentes rengetegekre.
Az egek oltalmával a felhők magasából nagy segítséget nyújtott a hajó manőverezéséhez, de a gaz szörnyetegek nem csupán fondorlatos csapdákkal nehezítették meg a szépek népének túlélését…

3. A vadász
Nemsyuur már napok óta a baljós egeket rótta hűséges pegazusa hátán. Csontjaiban érezte a veszély közeledtét, de az még nem öltött formát előtte. Érezte a szélben a rontás nyálkás leheletét, és már régen tudta, hogy amivel szembesülnie kell, az szomorúságot és kétséget fog a szívébe ültetni.
Újabb napok teltek el, mire megtalálta célpontját egy sötét éjszakán. A lény a Sirryiennt követte és a rajta utazók életére tört az éj leple alatt. Nemsyuur a legrosszabbra számított mégis megütközött, mikor szembesült ellenfelével.
Az Égi vadász ezer éves kiképzésének köszönhetően bármilyen fenevaddal könnyedén elbánt. Nem is ez zavarta. Tudta, hogy győzelme kétségtelen, mégis elszorult a torka, és szárnyas paripája is megrökönyödve lassított le, mikor a felhők közül lecsapott a Csontsárkány.
A hősi halálból szentségtelen és természetellenes mágiával reanimált lény, aki egykor vállvetve harcolhatott Nemsyuur népével most a gyűlölt ellenség oldalán kényszerült pusztítani.
Az egész egy pillanat tört része alatt történt. A pegazus a megfelelő helyre száguldott. A vadász lesújtott kardjával a halott sárkány szemébe ültetett hatalmas drágakőre, és az ezt követő mágikus robbanás leszakította az egykor dicső szörnyeteg koponyáját. A sűrű mana elszivárgott a csontvázból, amit immár semmi nem tartott egyben, és darabokban hullott a havas hegyek közé.
A vadász megfáradtan, és elgyötörten landolt a hajó fedélzetén, ahol egy elf nő sietett hozzá. Megtartó volt, és érezte Nemsyuur minden szenvedését annak tekintetéből. Bátorítóan a férfi vállára tette jobb kezét. A neheze még hátra volt…

4. A sereg
A lumineshel szörnyű ellenfél volt. Az aquiroknak rengeteg odba került a világra szabadítani, de sokszor megérte a fáradtságot. A sötétség gyomrából elszabadult rém rászolgált nevére, gátlástalanul zabálta a fényt.
A Sirryienn legénysége már alaposan megcsappant az elmúlt évszak csatáiban. A megmaradtak azon elmélkedtek, milyen furcsa, hogy egy hosszú, kiegyensúlyozott élet egyetlen röpke pillanat alatt kialszik. A lelküket nem féltették. Még ettől a hatalmas bestiától sem, de ritka nagy veszteség volt számukra egy-egy ezredévnyi tapasztalattal bíró harcos elvesztése.
Most pedig arra kényszerültek, hogy egy egész Égi sereget mozgósítsanak a fekete káoszlény ellen.
A harc rövid volt és könyörtelen. A veszteségek iszonyatosak, a hajóban keletkezett kár pedig jelentős, de az elfek éneke végül legyűrte a sötétséget…

5. Égi hajók kora
A herceg gondterhelten sétált a hajó megrongálódott fedélzetén. A következő csata a végső lesz. Szívét kétségek szállták meg annak ellenére, hogy az ellenfél nagyon meggyengült, és a Hiába Sziszegő elesett. Barátaira és bajtársaira emlékezett, akiket ebben a viharos korban elveszített. Gyűlölte az aquirokat. Valahol értette őket, de nem bírt uralkodni a bosszúvágyon. Azon tűnődött vajon hány újabb égi fegyver kell a szörnyű népség akadályai ellen, és vajon meddig bírja még a szépek népe ezt az elkeseredett küzdelmet.
Hirtelen azonban remény árasztotta el egész lényét, amint körbenézett a Sirryienn fedélzetén. Sebesült katonái szomorkás, de mégis lelkes szerelmes dalt kezdtek énekelni. Valaki egy lantot is kerített, miközben a sebesülteket gyógyító megtartó fáradt tekintete felragyogott, ahogy a néhány hete a hajóra érkező vadászéval találkozott. A nagator bíztató lüktetést küldött a hadúr irányába, és a sérült hajótesten új rügyek kezdtek sarjadni…

– Liborion –