Az első 3 M.A.G.U.S. híresség

M.A.G.U.S. Hírességek csarnoka – Ynevi arcképcsarnok

Szeretnénk elismerni a M.A.G.U.S. kártyajáték történetének legnagyobb játékosait, ezért megalapítottuk a M.A.G.U.S. Hírességek csarnokát. Ha még nem olvastad az alapító levelet, akkor azt itt találod.
A M.A.G.U.S. Hírességek csarnokába azok kerülhetnek be, akik sokat tettek a kártyajáték fejlődéséért és emellett kiemelkedő versenyzői múlttal rendelkeznek.

Túl vagyunk a jelölési és a választási folyamaton. Augusztusban jelölteket választottatok, mégpedig őket:
Doktor “DIN” Dénes
Dezső Csaba Péter
Sümegi “Zargas” Róbert
Andrejkovics “Praedarmon” Péter
Kovács “Kopi” Tamás
Zámbó “Jimme” Balázs
Vida “Caradhras” Gábor
Pálinkás László

Az elmúlt 2 hetekben ezekre a jelöltekre lehetett szavazni. A játékosok szavazata alapján pedig a következő 3 került be ebbe az elit klubba.

(Szolíd dobpergés a háttérben.)

Mielőtt azonban kihirdetném az eredményt, hadd emlékeztessek mindenkit hogy mit nyernek ők 3-an.

– A Sötétség gyermekei bontott paklis versenyen (Október 9) ingyen indulhatnak.
– Az Országos Vándor Verseny-en (OVV) való részvétel esetén az egyik általa választott állomáson maximális pontot szerez. (Olyan állomásra lehet beváltani, ahol az illető indult is.) Így a M.A.G.U.S. Hírességek csarnokának tagjait remélhetőleg az OVV döntőben is viszont fogjuk látni.
– A laptervezés során figyelmet fordítunk arra, hogy a M.A.G.U.S. Hírességek csarnokában lévő játékosokat megkártyásítsuk. (Lásd a “Kiválasztott akarata” nevű lapot, ami Pálinkás Lászlót ábrázolja.)
– És végül, hogy ne csak a M.A.G.U.S. Hírességek csarnoka tagok, hanem ellenfeleik is jól járjanak: Minden egyes budapesti nagyversenyen a jelen lévő M.A.G.U.S. Hírességek csarnoka tagok közül kisorsoljuk a “Verseny Hírességét“. Ha az adott versenyen legyőzöd a “Verseny Hírességét”, akkor kérd az ajándékot a rendezői asztalnál. Az ajándék az adott versenytől függően lehet ultra lap, kiegészítő, vagy más meglepetés.

(Dobpergés erősödik)

A szavazataitok alapján tehát a 3 Híresség:
Doktor “Din” Dénes
Andrejkovics “Praedarmon” Péter
Pálinkás László

Gratulálok nektek! Remélem, hogy minél gyakrabban viszontlátlak titeket! Aki pedig most nem került be a M.A.G.U.S. Hírességek csarnokába annak fél év múlva újabb lehetősége lesz rá.