A Halál szele

Matim rettegve gyújtotta meg újra a fáklyát. Egyik szemét teljesen elborította saját és ellenfelének vére, de a másikkal hunyorogva meg tudta állapítani, hogy a torzszülött elhullott.
A soha nem látott hatalmas lény nem tartozott a sivatag homokja alatt megbúvó katakombákba. Undorító fogai még mindig egymáshoz csattantak, mintha le akarnák harapni a hős fejét, mint ahogy a szörny azt meg is próbálta, mikor feje még a helyén volt. A troll vére nem volt közönséges. Teljesen megvakította és kimarta Matim bal szemét. Hitehagyottan és fáradtan folytatta útját a végtelen kanyarokkal teleszőtt labirintusban. A gonosz mágusnak pusztulnia kellett.
Ereje egyre jobban kezdte elhagyni, mintha maguk a falak szívták volna kibelőle az életet. Kicsit megmosolyogtatta a gondolat, hogy ennyi élőholt förtelem legyőzése után üde színfolt volt a zöld óriás. Ekkor azonban egyik amulettje bizseregni kezdett mellkasán. A tapasztalt harcos ájtatosan csókot nyomott atyjától örökölt mágikus handzsárjára. Hangokat hallott a sötétség mélyéről. Valami megint közeledett.

A látvány még a tapasztalt kalandozót is elborzasztotta. A nem kívánatos látogatót egy minden eddiginél fertelmesebb rém támadta meg. Hatalmas hüllőre animált csontváza volt. Matimnak szerencséje volt, mert talált egy szűk résta falban, ahol a csontsárkány nem érte el, és nem találhatott rá. Gyorsan kioltotta fáklyáját és mozdulatlanná dermedt. A megnyugtató sötétségtől, és az elmúlt nap eseményeitől mély álom nehezedett rá.

Álmában szörnyek véget nem érő hadával találta magát szemben. Ha egyet megölt, kettő jött helyette. Az egész oly valóságosnak tűnt, hogy a hős kétségbeesetten megpróbált menekülni a gonosz vízióktól, ám csak nagy nehezen sikerült magát ébredésre bírnia. Mikor csipás szemei kinyíltak iszonyatos éhséget és szomjúságot érzett. A gonosz álom talán napokig nem hagyta magára. Feketemágiát sejtett a dolog mögött, de csak akkor volt ideje összerakni gondolatait, mikor fenékig ürítette kulacsát és kínkeservesen elrágcsálta maradék megszáradt élelmét.

Tovább indult és közben azon tűnődött, vajon ehetővé tudná-e tenni a minap legyőzött savas vérű szörnyeteg húsát. Gyorsan elhessegette a gyomorforgató gondolatot, mikor hirtelen a sötétségből ismét rárontott egy zöld monstrum. Matim nem habozott. Tudta már az előző összecsapásból, hogy a lénnyel legkönnyebben a lefejezés végez. Néhány ügyes kitérés és csel után a szörny arcába nyomta a fáklyát, miután az keservesen bömbölve hátrálni kezdett. Matim nem hiába volt az Ibara egyik legrátermettebb dervise. Emberfeletti ügyességgel felugrott, hogy kardjával elérje a troll nyakát, majd megprördült saját tengelye körül és fejét vette ellenfelének. A dög felettébb sokat mozgott, és csattogtatta a fogait, de végül elcsendesedett.

Matim ezúttal kitért a kifröccsenő savas vér útjából, így nem kapott olyan súlyos sérüléseket, mint legutóbb. Ólmos fáradtság lett úrrá tagjain, de tovább kellett mennie. Néhány végtelennek tűnő óra után úgy tűnt célba ért. A sötét folyosó végén sejtelmes fények pislákoltak, és egy csontokkal és üvegcsékkel teli laboratórium közepén megpillantotta a fekete varázslót. Ellenfele sajnos már régebben észrevehette, így nem élhetett a meglepetés erejével, de varázslatoktól óvó amulettjeiben bízva üvöltve nekirontott a romlott lelkű vajákosnak.

Hatalmas meglepetésére azonban a sötét alak egy mindent tudó, kaján mosoly kíséretében köddé vált. Helyében egy hatalmas, denevérszerű lény termett és szédületes sebességgel a meglepett Matim felé kezdett szárnyalni. A gonosz ördögfattyat kétségtelenül a túlvilágról rángatta a balsors a katakombák mélyére. Matim kardjának csapásai nyomán sűrű sötétség áramlott a démon testéből vér helyett, és mikor a sokadik jól irányzott köríves vágás is eltalálta semmivé foszlott, mintha soha nem is lett volna a laborban. A harcost már csak fájdalmas harapásnyomok emlékeztették rá.

Matim összeesett. Szerencsére talált vizet, de már a végsőkig kimerült. Elhatározta, hogy nem alhat el. Egy újabb napokig tartó mágikus lidércnyomás már végezne vele. Megpróbált erőnek erejével felkelni kardjára támaszkodva, de ekkor nehéz lábak cammogását hallotta a bejárat irányából. Lehetetlenségnek vélte, hogy a hatalmas sárkány, aki elől megmenekült befért volna a szűk járatba, és idefelé minden ellenféllel végzett. Hitetlenkedve bámult az újabb troll arcába. Az óriás lassan közeledett kiélvezve áldozata félelmének minden pillanatát. Agyarairól Matim felé fröcskölt a nyál, ahogy éhesen csattogtatta álkapcsait. Tudta, hogy győzött.
A bukott kalandozó hitetlenkedve nézte a közeledő halált. Nem tűnt élőhalottnak. Nem is lehetett élőhalott, hiszen azokat érzékeli egyik varázsmedálja, és eddig nem csalatkozott benne.

A lény ugyanaz a troll volt, akivel néhány órája megküzdött. Ehhez semmi kétség nem fért. A félvak hős utoljára nézett örök ellenfele szemébe. Abba az egy szembe, amit nem égetett meg a fáklya. A sötétben hunyorgó fényben még látszott, hol forrt vissza helyére az otromba fej, de akkor a szeme miért nem nőtt vissza?
A fáklya! A tűz!
Matimba belehasított a felismerés. Tudta hogyan győzhet, hogyan maradhat életben. Reszketeg baljával a homokba hullott fáklya után nyúlt, ami már alig pislákolt. Határozottan megragadta a fanyelet. Tudta, ha felemeli a fáklyát, akkor az újra lángra kap.
Ekkor azonban egy hatalmas lábat pillantott meg, ami a fény útjába lendült és szörnyű erővel tépte ki azt a kezéből.

A lángot elnyelte a homok és a sötétség, a halálhörgést nem…

Északi kapu
Critai tábla
Katakombák

4 Abdul Al Sahred
4 Csuklás idegen
4 Elementálfészek
4 Necrografia
4 Bukott Bálvány Bűvölete
4 Pergő idő homokórája
4 Rukh madár
4 Csontsárkány
4 Álomrabló
4 Vámpír úrnő
4 Időtlen troll
4 Kaszmael
4 Wirg
4 Óriáspók hálója
4 Naftacsapda

– Liborion –