Falánk

Közismert, hogy az orkok agya oly tompa és oly gyenge, hogy kifinomult mágia alkalmazására teljesen alkalmatlanok. Kizárólag tapasztalati mágiát képesek létrehozni, vagy külső forrásból, felsőbb létformák csatornáin át hozzájuk juttatott, tisztátalan manából gyengébb varázsokat idézni. A kitagadott Grauk Uruwortha eretnek tanaiból tudjuk, hogy mágikus veszélyt elméletben nem jelenthetnek ránk. Csupán a negyedkor aquir korcsai és ediomad elfajzott orkjai okozhatnak némi meglepetést egy tapasztalt mágiaforgatónak. Van azonban egy különleges értekezés egy orkról. Személye a negyedkorból ránk maradt tiltott iratok ködös maradványaiból sejlik fel előttünk. A kétes hírű források olyan orkot emlegetnek, aki nem csak elsajátította magasabb mágiaformák űzését, de egyenesen a varázsló tudomány legmélyebb bugyrában, a nekromanciában mélyítette el tudását. Hatalmának teljében még a Rehynnek is rettegték, s bár végül Velariumban az elfeknek sikerült győzedelmeskednie felette, a sors nem foszlatta semmivé a körforgásból kitaszított lelkét halála után. Ehelyett mágiája oly hatalmassá nőtt, hogy vélhetően önnön valóján alkalmazva a nekromanciát, félisteni lénnyé emelkedett, és az orkok a mai napig áldozattal adóznak neki, amiért cserébe ő félelmetes mágiájának szilánkjait juttatja gyermekeinek, hogy azok felségterületükön hatalmat gyarokolhassanak a farkasnépnél kifinomlutabb elméjű népek felett. Sokan eretnekségnek vélik eme állítást, és Ranil egyháza bizonyosan megéget mindenkit, aki ilyen kijelentést tesz, vagy csak ehhez hasonló utalásokat tartalmazó dokumentumot magánál hord, mégis különösen érdekes, hogy kiválasztott orkok alkalmaznak olyan különleges mágiáformákat, melyek mintázatai szokatlan átfedést mutatnak a Szaravtorony magasabb mágiáinak formáival. Eme félisteni és rettegett lényt számtalan néven emlegetik, leggyakrabban mégis egyetlen közös jelzővel illetik a források: Ughjorbagan, a Falánk.

– Értekezés a Dorani Nagykönyvtár fajtudományi könyvinek zárt szakaszából, ismeretlen szerzőtől.