– Yehud… Yimsór… Yeroboám…
– Yimroél… Yizrachaár… Humarbi…
A sámán szeme előtt hályog sarjadt; ízületeibe befészkelte magát a köszvény, és torz karmokká silányította a kezét. Halántéka beesett, bőrén szabálytalan alakú májfoltok futottak szét. A haja sűrű, galambősz csomókban hullani kezdett. De olyan közel járt! Olyan közel! Már alig húsz név volt hátra a hosszú lajstromból, amit süldő gyermekkorában betéve kellett megtanulnia. A nagyapja, annak idején, tizenkettőig jutott.
– Balcheroth… – A sámán ádámcsutkája alatt megállíthatatlanul reszketett egy ernyedten lógó bőrlebeny.
– Beliál… – Másodszor már nem sikerült visszanyelnie a vért; öklendezni kezdett az oltárkő fölött, s közben fuldokolva birkózott az utolsó névvel – a legutolsóval… – BAÁL-KÁIN!
A ronccsá sorvadt test görcsösen összerándult, majd rábukott az oltárkőre, s mozdulatlanul fekve maradt, önnön vérének egyre szélesedő tócsájában. A kórus egyik tagja bizonytalanul előrelépett. Kérő-könyörgő mozdulattal nyújtotta kezét az oltárkő felé; csak másodszorra sikerült megszólalnia, annyira kiszáradt a torka a várakozásteljes izgalomtól.
– Yehud…? – A vértócsában fekvő, ráncos fej mintha megmoccant volna.
– Yehud…? – ismételte elfúló hangon a férfi.
A sámán maga alá húzta a karját, és feltámaszkodott. Határozott, erőteljes mozdulat volt; hátborzongató kontrasztot alkotott a sorvadásig zsigerelt test törékenységével. Ahogy a menhirek árnyékában várakozó segítők felé emelte a fejét, szakálla tépett maradványairól vér csöpögött az oltárkőre.
– Nem – mondta mély, zengő, érdes hangon; a férfi, aki az előbb közelebb lépett, most borzadva hőkölt hátra tőle.
– Nem Yehud – A sámán szeméből zöldes fénycsóva csapott elő. – Már nem ő.
Raoul Renier: Korona és kehely

Szerintem aki nem borzong meg egy kicsit ezen az idézeten, az nem is M.A.G.U.S. rajongó, hanem egy vérspike 🙂 Akinek nem fordult meg az álmaiban, hogy tervez egy Yehudot, vagy bármit, amivel Baál-Káint visszahozza a közéletbe, az még nem mélyedt el a kártya históriájában, élményzuhatagában eléggé. A Nudúmalt olvasva-látva úgy tűnt, sokak érdeklődésének felkeltésére egy „sima” kóborló is több, mint bőven elég.

Elég lenne egy kiskapu, hogy Baál-Káint valahogyan a múltból-mélységből a laphatása dacára vissza lehessen tekerni? Ugye, igen. Még akkor is, ha érzitek, hogy a régi Baál, versenypecsét ide, mappaárakat verő piaci érték oda, az Oquicorr-HJV-Liliath érában nem lenne annyira acélos. Egy régi fan számára ez a kiskapu mégis elég volna.

– Ne gyötörd magád csúf emlékekkel, nagyuram! – mondta büszkén. – A rejtőzködés korának vége; itt vagy ismét közöttünk. Győzni fogunk!
Aztán tekintete találkozott a smaragdtűzzel. Az aggastyán aszott arcán, a mély ráncok között könnyek patakzottak; járomcsontja alatt vadul rángatózott egy izom; szemében a pokol kohói lángoltak. A sámán belenézett ezekbe a zölden izzó kohókba, és azonnal, teljes bizonyossággal tudta, hogy utoljára szólt életében.
Az aggastyán egész testében reszketve állt a körkörös koromfolt közepén, ami a száműzöttek falvából megmaradt; köszvényes kezét ökölbe szorította, tekintete fátyolos ködben úszott. A fejedelem a maga végtelen bölcsességében úgy döntött, hogy elveszi az életüket. Tiltakozni, ellenvetést tenni nem volt joguk; uruk csupán egy ősrégi tartozást hajtott be rajtuk. Tizenhatezer évvel ezelőtt Baál-Káin azért halt meg, hogy az őseik – s rajtuk keresztül ők maguk – tovább élhessenek.
Az aggastyán lehajtotta ősz fejét, fogatlan ínye reszketett. A félnyomorék aggastyán menthetetlenül kudarcra és éhhalálra lett volna ítélve a kopár doardoni hegyormok között; Baál-Kain, a máguskirály azonban távolról sem volt ilyen gyámoltalan.
Raoul Renier: Korona és kehely

Tehát, a kiskapus dolgot felejtsük el. Baál nem visszatér, hanem mi térünk vissza őhozzá, uralma fénykorába, amikor megtagadta az isteneket, és birodalma végóráján helyükbe lépett.

De mielőtt a lapot elolvasnánk, megemlítünk még valakit. Valakit, aki a M.A.G.U.S. kártyás legekhez épp úgy hozzátartozik, mint a Crantai kóborlók vagy maga Baál-Káin. Ő a Csarnok egyik alapító tagja, akinek 4 éve kártyán lenne a helye, ám mikor arról lett szó, milyen kártyán is szeretne szerepelni a mappáinkban, ő crantai lapon, és pedig kalandozón akart.

Az akkori fejlesztő azt mondta, nem tervez ilyet egyenlőre. DCSP pedig azt mondta, akkor majd később… Közben birodalmak, kiadók jöttek-mentek, de ahogy kettejük sorsának volt ideje összeforrni, volt türelmük újra összeérni is. És bár a Cantinában a klubnapon páran megleshették a mágusfejedelmet cetlin, a grafikát nem láthatták, ezt a poént én lőhetem le nektek.

Ha A Kiválasztott akarata, a Domvik-szentély, vagy a Héroszok csarnoka, az Ifjúság forrása, vagy az Ősi vér tisztelgés egy-egy kiemelkedő játékos munkássága előtt, akkor Amt-Nar is ilyen. Kicsit talán még jobban is. De ahhoz, hogy ez létrejöhessen, kellett pár dolog. Először is, a mitikus lapok. Ki kellett, hogy alakuljon a kiegészítők struktúrájában a mitikus hős szerepe. És kellett egy kiegészítő, ami Crantáról szól. Most együtt van minden, a kristályszférák helyükre fordultak.

Jó, de mit tud maga a lap? (Külön megkértem Gambitet, hogy ebben a lapbemutatóban le lehessen a végére görgetni.)

mitikus ritkaságú Amt-Nar 12 MP
Chratun istenkirálya, crantai mágusfejedelem
Asztrológia II, Élettan II, Vallás
F: 9, A: 12, M: 11 6. szintű Rend jellem
IGAZ NÉV – Baál-Káin

Eddig ugye elég simának tűnik, a régi Káin ismeretében mondhatni triviálisnak. Jöjjön még egy sor, Szférák: Természet. Itt már ugye valami lehet kicsit gyanús. Káinról tudjuk, hogy varázsló volt, de mert a 9-es fizikum, és a természet szféra és varázsló együtt az azt jelenti együtt, hogy… Igen. Hogy H/P/V. Ezt ugye mindenki érti? Igen, valaki a facebookon mikor rátippelt, és éreztetni próbálta, hogy biztos valami broken táp lesz rajta, kilátástalanul betippelte, hogy 3 kasztja lesz. Tényleg annyi van.

Gyorsan megjegyezném, vallás nélküli pap. Valaki ezt is reklamálta, hogy olyan nincs. Hát de van, íme, egy világbirodalom főpapja, akit istenei cserbenhagytak és ő a helyükre lépett.

– Nem mérheted magad az istenekhez! – dörögte Súr-Echran a testvérének, aki akkoriban kezdte talán nem is teljesen alaptalanul istenkirálynak hívatni magát. – Legyél bármekkora úr, szolgáljon bárhogy a varázserőd, akkor is halandó vagy. – Máig bánta ezeket a szavait. Ennél rosszabbul akkor sem érvelhetett volna, ha az a szándéka. A halhatatlanság a körök révén szinte karnyújtásnyira került a vtah-urak számára. – És a népnek istenekre van szüksége…
– Imádják akkor azokat, akik megérdemlik! – szakította félbe hasonló szenvedéllyel az uralkodó.
– Kiket? Téged és a hozzád hasonlókat, istenkirály? – kérdezett vissza éles hangon, megnyomva a megszólítást Súr-Echran. – Te fogod gondját viselni a holtak lelkének? Te fogod megakadályozni, hogy ne enyésszenek el a külső sötétségben?
– Ha kell, akkor igen!
Malcolm J.Hunt: Istentelenek

És még van itt 4, elemzésre és érdeklődésre jócskán számot tartó mondatka. NÉGY??!! Bizony.

Amikor az istenek hátat fordítottak neki, és az első hódító hajók megérkeztek, parancsot adott újabb kőkörök felállítására. Csakhogy erre a birodalom erejéből már nem futotta…

[állandó képesség] Irányítójának eggyel több építménye lehet Jelenben.

Meg lehet próbálni a 2-3 DP-s építményekkel is, de én a kőköröket javaslom. Akár öt darabot is egyszerre? Gond nélkül…

[állandó képesség] Ha irányítójának egy másik crantai kalandozója Jelenből
Múltba/Mélységbe/Jövő pakliba kerülne, helyette Külső síkra kerül.

Mint láthatjuk, Amt-Nar gondoskodó uralkodó, népe lelkeit nem engedi a külső sötétségben szertefoszlani. Nem pont ugyanúgy oldja meg, mint a pártütő istenek, de az ő megoldásaik amúgy sem kedvesek őelőtte. Saját magát persze nem tudja ekképpen garantálni.

[állandó képességegyszeri képesség] Célpont Külső síkon lévő kalandozó Jelenbe kerül élőholtként.

Ez hajaz a régi Baál kóborlókat berántó képességére. De máshogy van. Körönkénti gyors hatás. Láttuk a még élő Nudúmalokat, de láttuk a gyakori-átlagos ív crantai kalandozóit. Bárkiből lehet Hűséges, aki elfogadja az üdvöt az istenkirály kezéből. És végül…

– Minél több bajnokotok lép át a szellemvilágba, annál jobban megsínylitek hiányukat a háborúban. És mire elég nagyra nőnek, hogy számítson valamit a pártfogásuk, nem marad ideát senki, aki emlékezne rájuk és segítséget kérjen tőlük.
– És ha segítünk nekik nőni, ha áldozatokkal tápláljuk őket?
– A ti országotokból már alig maradt valami. Ha mindenkit az oltárokra küldenétek, az utolsó szurtos porontyot is, az sem lenne elég. Persze így önkezetektől vesznétek, nem az ellenségétől. Nektek ez talán tisztességesebb vég.
Raoul Renier: Végórán

[állandó képességegyszeri képesség] Irányítója egy crantai kalandozóját Jelenből Külső síkra teheti.
Ha így tesz, Jövő paklijából kikereshet egy crantai építményt.

Amt-Nar előtt a feladat adott: hogyan lehet a Nagy-Crantai birodalom központi tartományainak végső erőforrásait többszörösen felhasználva megállítani a szférák könyörtelen elmozdulását, feltartóztatni a hódítókat, akik óráról-órára nyomulnak előre, és feltámasztani a már csaknem megsemmisült királyságot, patrónust támasztani a kárpiton túl, és eközben ideát is helytállni és fennmaradni?

MDani