Hogyan találjunk egy képességekkel igen, háttérrel azonban még nem rendelkező lapnak nevet?

A kérdés látszólag egyszerű, hiszen rengeteg regényből és szabálykönyvből meríthetünk ihletet. Mégsem olyan könnyű megtalálni a megfelelő elnevezést, ha egy sor megkötést támaszt elénk a lap képessége vagy hatása, illetve az aktuális kiegészítő szerkezete.

A keret

Lássunk példaként egy átlagos lapot az Ősök Ébredése kiegészítőből!

Már a kezdetekkor is rengeteg paramétere kötött volt, és sok másik már létező lap is hatással volt rá.

Az alapvetések:

– a lap ork fajú kalandozó

– jelleme káosz (az ork faj fő-jelleme a kiegészítőben)

– 1 alkasztja lehet, ami harcos-jellegű (a kiegészítőben minden orknak minden harcos akciót tudniuk kellett)

– aquirokhoz kell kötődnie kettős TÖRZSSZÖVETSÉG képességgel.

A fentieken kívül a képesség és a háttér keresésénél figyelembe kellett vennünk a kiegészítő többi témáját és a többi orkokhoz kötődő lapot is.

A képességnek jól kellett muzsikálnia olyan lapokkal, mint a Falka bosszúja, vagy a Gro-ugoni csontvető, és használhatónak kellett lennie bontott környezetben és minden más formátumon is.

Ennek a megszülése nem e cikk témája, így most ugorjunk a fentiek alapján megszületett végső lapra, még mindig háttér nélkül:

3 MP ??? HARCOS/Harcos

ork ?, ?, ?

F:9 A:5 M:5 2.szintű Káosz jellem

Aquir-ork TÖRZSSZÖVETSÉG: Játékosának összes kalandozója az alábbi képességet kapja:[harci, egyszeri]: Célpont ellenséges kalandozó 1 szintet sebződik.”

A háttér

Miután megvan minden szükséges paraméterünk nekiállhatunk a név és színesítő szöveg megtalálásának. Van azonban még valami, ami további feltételeket támaszt: a többi ork a kiegészítőben. Ynev minden jellemzően orkok lakta területről megvolt már 1-1 lapnevünk. A Csonttörő tomboló Toronból, a Holdimádó anyasámán Gro-Ugonból, és a Fekete ork énekmondó Kránból. Fehér ork a jellemmegkötések miatt nem jöhetett szóba, de így is rengeteg opciónk lehetne, hacsak nem volna egy olyan fontos jellemzője is a lapnak, hogy az egyik ősfajjal kell jó viszonyban lennie.

Ez alaposan leszűkítette a lehetőségeinket. Ennek az orknak is Kránból kellett származnia. Felmerült még lehetőségként Ediomad is, de az ottani orkok nemigen segítik az aquirokat, hacsak azok nem kényszerítik őket. Mi ezúttal nem ilyen szövetséget kerestünk, ráadásul Ediomad aquirjai ebben a kiegészítőben inkább a kyr fajhoz kötődtek.

A szokásos, Pokolból ismert kráni “színes” ork neveket már ellőttük az énekmondónál, így itt valami különlegesebbet kerestünk. (Újabb megkötés.)

Annyit már tudtunk, hogy orkunk vagy valamilyen harcmester, vagy a Summarium alapján fegyverkovács lesz. Ezek a hátterek magyarázhatják a sebző képességet, amit törzsének és szövetségeseinek biztosít.

Ekkor jutott eszembe egy novella, amit a Fekete Vizekben olvastam. A szóban forgó történet egy rémálommal kezdődik. A lidérnyomásban egy átkozott kráni varázstárgy által súljott szerencsétlen az ékszer egykori gazdájának, egy aquir nőnek az emlékeit éli át. Ez az aquir történetesen egy ork sereg hadura volt. Katonái mind páncélmaszkot viseltek.

Emlékeztem mennyire tetszett ez a kép, mikor a kötetet olvastam, és úgy gondoltam a grafikán is jól fog majd mutatni (ez így is lett), ráadásul különleges, és egyedi a többi kráni orkhoz képest. Megszületett tehát a végleges háttér, az Acélmaszkos fegyverkovács.

Ez persze csak egy lap a 90-ből. Mindegyiknek külön története van, amiket hosszú oldalakon keresztül taglalhatnék.

A végére még két kérdés nektek játékosoknak: Ti milyen egyéb nevet és hátteret tudtok elképzelni ennek a lapnak? (Természetesen a fenti szempontok figyelembe vételével.)

Emellett azt is megírhatjátok, hogy milyen egyéb lapok hátterének történetéről szeretnétek még olvasni. Úgyis remek téma a dolog, és időnként szívesen írok egy-egy ilyen cikket a Titkok könyvtára rovat keretében. A Sötétség Gyermekeitől kezdődően tudok a lapok hátteréről írni, de onnantól bármelyik jöhet.

– Liborion –