“Emlékszem, anno 2011-ben elkezdődött valami. Már akkor beszéltünk róla hogy ezzel talán valami maradandót alkotunk. Nem tiszta hogy kinek az ötlete volt eredetileg, de az biztos hogy a Dél-Dunántúlon mindenki egyértelműen támogatta. Ez nem volt más, mint az MK történetében az első Reginális Nagyverseny, dupla szorzó, sok pont, ajándékok, egyedi formátum, kiváló hangulat. Ezzel sikerült elindítani egy sorozatot, amit később az ország minden részén bevezettek.

 

Szigetváron helyi hagyományoknak tisztelegve igyekeztünk a helyszínt megválasztani és népszerüsíteni városunkat, hiszen nekünk nem csak a játék a lényeg egy ilyen alkalmon. Nagy meglepetésünkre évről-évre egyre több és rangosabb játékos látogatott el hozzánk, illetve kevésbé aktív, de valamilyen okból közismert személy is hozzátette a maga részét a hangulathoz. KeZso és Csató Peti rendszeres vendégek laposüveggel a zsebükben, Jávorcsik Norbi az alkalmanként több utazótáskányi üzlettel, Baráth Peti a szállító szerepét vállalva Pálinkás Úr-nak, csak a nem-helyi erőket számolva.

 

A játékot tekintve “passzív ellenállást” mutattunk az ÚH formátummal szemben, az akkori (és a mostani maradék) szigetvári társaság hatására első alkalommal városunk történelme előtt tisztelegve Zászlóháború, majd később Hagyományos versenyek kerültek megrendezésre. Vegyes volt a fogadtatás az “idegen” játékosok részéről, ennek ellenére a 20 résztvevős versenyek átlagosnak számítottak.

 

A tárgyi jutalmak sem maradtak el soha. Minden alkalomra a szigetvári társaság valamilyen helyi dolgoknak megfelelő lapot tervezett és osztott, ezen kívül serleg és bizonyos feltételek teljesülése esetén egyedi “mámorító” főzet is kiosztásra került, ezekért köszönet Ligeti Péternek. 2016-ra egy poszter is felajánlásra került Lipták László részéről, külön köszönet érte. Az akkori kiadó a versenyfajta sikerességét látva és áldozataink elfogadása után, hosszú könyörgésnek eleget téve hivatalos lapokkal is támogatta a regionális versenyeket, köszönjük.

 

Nem véletlenül írom le ezeket a gondolatokat, sajnos elérkezett az alkalom, amikor az utolsó Regionális Nagyverseny kerül megrendezésre Szigetváron. Ennek az okait nem szeretném különösebben részletezni, nem szeretnék vitát vagy sárdobálást kezdeményezni. Amikor visszatekintek az elmúlt évekre sok jó emlék jön elő, nagy zsugázások, hosszú beszélgetések, nagy nevetések, győztesek és vesztesek gratulációja egymásnak, új ismerősök/barátok, sok alkohol (khmmmm).

 

Ha valaki részt szeretne venni búcsújátékunkon, látogasson el hozzánk 2017.09.23-án, garantáltan nem fogja megbánni!”

 

Apostol