Már ismered a legendát a Sötét Térítőről,
Darton isten seregének győzelmes vitézéről:
Halld hát most Vaskezű Alex kalandos történetét,
Miért s hogy szentelte hitének hányatott életét.
Rege a Vaskezűről

Hetedkorból zeng most a dal

egy átkos sorsú férfiról:
miként küzdött a kudarccal,
és népe ellen bosszúból.
Réges rég egy amund gyermek
családjától megfosztva élt,
álnok-lelkű kalóz mellett,
ki túladott rajta pénzért.
Délvidéken hamarosan,
arénáknak bajnoka lett,
tetteiről a világban
dalok armadája zengett.
Pyarronban azt beszélték,
megölt egy varázslóurat
(vagyis annak ember testét),
Kráni hegyek ege alatt.
Később Amhe Ramun népe
csúfos fogságban tartotta,
s áldozatként istenének,
bal karjától megfosztotta.
Alex végül megmenekült,
s igen hamar talpra is állt:
csonkjára egy vaskéz került,
úgy hirdette Darton szavát.
Erősebb lett mint korábban,
harcban gyilkos, kíméletlen,
puszta kézzel harcolt bátran:
s túlütve a gyenge lényen.
Nemcsak mint hőst, de mint vezért
dartoniták követték őt,
számuk egy sereggel felért,
s kaptak tőle szintet, erőt.
Azóta a dartoniták,
Airun s Alex kardja mögött,
vívtak ezer győztes csatát,
nevük így lett dicső s örök!
10 MP Vaskezű Alex HARCOS/PAP/Gladiátor/Paplovag Szférák: halál, lélek
Renegát amund, dartonita komtúr Pusztítás II, Stratégia, Veszélyérzék
F:13 A:7 M: 8 5.szint Rend jellem

Igaz név – Alex con Arvioni, Túlütés 3

[állandó képesség] Dartonita kalandozók plusz kalandozóként választhatók a csapatába, valamint +1 alapszintet és +1 támadóküszöböt kapnak a sorelhagyó manőver végéig.
[1harci képességegyszeri képességelforgató képesség] Támadásdobást kell tennie. Ha sikeres, akkor célpont ellenséges frontember veszít 2 alapszintet, és kerül rá 2 Gyengeség-jelző. A hatás a forduló végéig tart. Pusztakezes támadás akciólap leidézésének minősül.