Plev versenyek madártávlatból

Plev versenyek madártávlatból

 

Tavaly amikor elindult a Plev. formátuma, nem gondolta senki, hogy ennek a versenysorozatnak ekkora sikere lesz a jövőben. Ennek okaiba nem is akarok belemenni, de az biztos, hogy jelenleg az egyik legnépszerűbb formátumról beszélhetünk.

A közelmúltban volt a fehérvári verseny, ahol 24 (!) nevező indult el. Fehérvár mindig is bástyája volt ennek a formátumnak, így ez a játékos szám valahogyan előre sejthető volt. Sajnos magam részéről én betegség miatt nem tudtam részt venni rajta, de a beszélgetések, beszámolók alapján egy kicsit nézzünk rá ennek a formátumnak paklijaira.

Mivel versenyről beszélünk, így nincsenek illúzióim, hogy mindig is lesznek olyan játékosok, olyan paklik, amik nem arról fognak szólni, hogy harcoljunk, és aki nagyobbat üt az fog nyerni. Sajnos egy versenyre a többség igyekszik a legerősebb pakliját vinni, mert valljuk be, hogy nyerni mindenki szeret. Hiába szeretném a játékosokat támadni, hogy ne játsszál erős paklival, tudom hülyeség. Én sem vinnék egy olyan paklit ami csak hangulatban erős.  Én is, és mindenki törekedik arra, hogy eredményben is megfelelő helyen végezzen. Így mást nem tudunk tenni, mint az eszköztár változtatására lenne javaslatom. Mivel a formátum javarészt még nincs kiforrva, így vegyük terítékre azokat a paklikat amik a jelenlegi lista élén szerepelnek.

Kiskalandozó Goblin őrszemmel, és társaik,
A pakli magját az olcsó vackok, és a hozzá való táp küldetések adják. Gyakorlatilag olcsóbban hozza a kalandozót, mint amennyiért te megölöd őket. Nem feltétlen mondanám jó aránynak, de annak ellenére, hogy bivaly erős, ezzel azért kell tudni játszani is.
Összességében: Nem lehetetlen megverni. Bár borzasztó nehéz. – Nem változtatnék rajta. A paklit nem is tudnánk megölni, csak több tucat lap kivégzésével, így akármennyire is erős nem tudunk vele mit kezdeni. Készülni kell ellene!

Gyíklény,
Maga a gyíklény koncepció számomra érthetetlenül erős, látszik, hogy annak idején nem gondoltak arra, hogy egy gyakori- átlagos formátumon fogja élni a fénykorát. Nehezen megcsapható kalandozók, erős küldetések hozzá. Alapból nem szeretem, de most gyík-oljunk ki egy teljes fajt, a hozzá kapcsolódó koncepcióval ?
Legalább van sorelhagyás, van játék.
Bár értelmetlenül erős, szerintem kicsit buta pakli, de sajnos ezzel sem tudunk mit kezdeni.

Kyr,
Ismét egy népszerű pakli. Gyors, erős, ingyen gyilkol. Hátránya a kiépülés, és az Opál. Ha beindul a vonat, akkor nem lehet megállítani, de ezen sem változtatnék, jó ez így ahogy van képes nyerni, és képes középmezőnyben is végezni. Kell tudni játszani vele, sorelhagyás van benne, harc van benne. Mivel szeretem én is a kyreket, így nem szedném ki, bár nem bánnám, ha jönne a jövőben olyan lap aki kicsit oda tud pottyantani a küszöbre valami meglepetést.

Külső síkos ostrom,
Ez a pakli már nem viccel, hatalmas nyomást tud gyakorolni a játék elején az ellenfélre. Megverhetetlen lenne ? Nem hinném, 1-2 jó toronyszinttel, akadálylappal meg lehet talán fogni. De tény és való a szerafista a pakliban határozott személyiség.

Hadszeres Ostrom,
Évzárón Noran barátom forgatta jól lapokat, szerintem még keményebb tempót diktál, mint a fenti pakli, de azért hiába kapnám ezt én kézbe, elég tökös, határozott játéktudást követel ez meg. Mivel sok régi lapra épít, így a fentiek közül még ettől kapnék ki a legszívesebben.

Sorszszilánk,
Nem hiába hagytam a végére! Mi is ez, ülök a soromban 2-4 kört és nyerek? Nem akarok senkit sem megbántani, de ugye azért mindenki érzi, hogy ez mennyire szánalmas ! Nem is csak az ereje miatt panaszkodom, mert azért le lehet gyorsulni, meg lehet verni. Megnézve a fenti paklikat egyikért sem rajongok különösebben, de ez a játéktól, a Mágus kártyától nagyon idegen. Szeretném, ha lapot szó szerint kivégeznénk a Plev formátumról! Ehhez viszont szükség van a te támogatásodra is, hogy a jövőben ne legyen ilyen! Érdemes lenne a társalgóban, a fórumokon pár szót ejteni.

 

Érdemes végigmérni a fenti paklikat, mindegyik erős, mindegyikkel jó eredményt lehet elérni, de vajon mennyire éri ez meg ?

A fehérvári versenyen volt egy nagyon jó húzás a szervezőtől, nevezőként 3 kiegészítő volt bontva, ha jól számolom ez annyit jelent, hogy a versenyzők 50%-ban mitikus lappal ment haza. Amennyiben ez elerjedne, talán annyira nem mennénk el a vérre menő versenyek felé.

Annyira sok pakli létezik, a Plev. formátum még nagyon kiaknázatlan! Ha másolsz egy erős paklit akkor könnyebben nyersz ez igaz, de soha nem a te dicsőséged lesz, hanem azé aki ezt kitalálta, és ez a tüske mindig ott lesz benned. Szánj rá időt, hogy saját paklin gondolkodj, vedd elő a Manifesztáció, Ősi Vér lapjait, nézd meg milyen lapok vannak ott, és észre sem veszed, de órákon át csak ezen pörögsz. Nagyobb az esélye, hogy gyengébben fogsz szerepelni mint a másolt paklival, de az eredmény a te eredményed, és dicsőség is csak a tied lesz.

Végezetül szeretném idézni egy jó barátomat, akinek vannak bölcs gondolatai:

Az egyik gond nem csak a táp képességek, hanem az, hogy a fejekben az van, hogy ha PLEV, akkor melyik top paklival menjek Sorsszilánk, Kyr, Gyíklény, Külső síkos ostrom? Ha meg nem, akkor ezek ellen hogyan készüljek ?

Ez nagyon elszomorító, vajon Pálinkás Úr mit szólna ehhez odafent ?


Ami megragadott ebben a gondolatban, hogy hiába bannolnánk a formátumról több száz lapot, mindig lesznek olyan paklik, amik a formátum metáját képezik, ami erősebb lesz, de ne felejtsük el, hogy ez a formátum miről is szól! Ez nem Gyakori-átlagos verseny, hanem Pálinkás László EmlékVerseny! Legyünk erre tisztelettel!

(Mielőtt megkapnám a vasvillát, a cikk harmadik bekezdését olvassátok újra. Ott látszik, hogy nem csak hozzátok szóltam, hanem saját magamhoz is, de ezt a harcot mindenkinek magával kell megvívnia)!