Az olvadás első napján, mikor a nap végre elődugta sápadt képét a gyapjas felhődunyha mögül, Baál-Chain nyilvános kivégzést rendezett. Dacos gesztus volt ez, az ellenség nyílt arcul csapása, és sokat javított a chratuni védők hangulatán. A fehérhajú ugyanolyan gőgösen halt meg, ahogy élt; szája sarkában még akkor is ott bujkált a lenéző félmosoly, mikor a bakó felmutatta levágott fejét az ujjongó közönségnek.
Mozgalmas nap volt, egyfajta népünnepély, az utolsó, amit Chratun lakói megértek. Annyi minden kötötte le a figyelmüket, annyi izgalmas látvány csábította őket, hogy az apróságok fölött rendre elsiklottak. Ugyan kinek szúrt szemet, hogy a kivégzőtőke csiszolt obszidiánból van, s a hóhérbárdot különös rúnák díszítik? Ki vette észre, hogy a téren fölállított póznák, a köztük kifeszített szalagdíszes kötelekkel, felülről nézve szabályos alakzatot alkotnak? Kinek tűnt fel, hogy Baál-Chain nagyúr, aki a palota legmagasabb balkonján trónol a sokadalom fölött, üveges szemmel mered le rájuk, mint aki révületbe esett?
– Sikerült?
– Azt hiszem, igen – sóhajtotta a fejedelem. Kimerültnek látszott, ahogy görnyedt háttal ült a kereveten; kimerültnek és öregnek. – Nehéz megmondani, egy ilyen sebtében összerakott szertartásnál. A második litánia snil nyelvű volt; futárral küldték meg Móchisba, még az ősszel – folytatta rekedten. – Valahogy… taszították egymást a lombevő rúnákkal a bárdon. Széthullott az egész folyamat, mint amikor a törött tükör szilánkjai szétrepülnek. – Fáradtan vállat vont. – Szerencsére fentről tisztán ki lehetett venni a nagy rajzolatot, és még idejében összpontosítani tudtam rá. Azonnal rendbe hozott mindent; nemhiába mondogatta szegény fivérem, hogy Edomat hatalma fölülmúlja a többiekét.
Raoul Renier: Végórán

A kyrek partraszállása váratlanul érte a Crantai Birodalmat. Ha nyers létszámban fel is vehették volna velük a harcot, fegyverzetük, mágikus arzenáljuk messze alulmaradt a hóhajú hódítókéval szemben. A Felhőtartományok vatah urai kétségbeesetten kutattak a lehetőségek után, hogy a kyr pusztítókhoz mérhető sereget állíthassanak ki. Ezért „ajándékozták meg” örökléttel (pontosabban síron túli szolgálattal) legkiválóbb harcosaikat, a Hűségesek gárdáját.

A Nudúmalok a crantai főváros bukása előtt számos alkalommal arattak diadalt a kyr seregeken, a hódító áradat azonban végül őket is elsöpörte. Baál-Chain halála után szétszóródtak Észak-Yneven, a Tajtéktrónus Birodalom bukása után pedig végleg álomtalan álomba merültek a K’Harkad-hegységben (amiért utóbb szunnyadóknak is nevezték őket), hasztalanul várva, hogy valaki ráleljen az elveszett invokációra, mely ismét hadba szólíthatná őket.

mitikus ritkaságú Szunnyadók harcba hívása 2 MP
Tajtéktrónus, K”Harkad
Küldetés DP 4 AKADÁLYOK 4
– nevesített crantai kalandozó
– VARÁSZHASZNÁLÓ + másik HARCOS
– 2 crantai kalandozó
A megoldó játékos irányítása alatt 2 SzunnyadóSzunnyadó kerül Külső síkra.

A crantai mágusok nem ismerhették pontosan a hódítók varázserejét, és rettegtek tőle, hogy a kyrek valahogy megszerzik a Nudúmalok irányítását, és szembefordítják őket velük. Kidolgoztak hát egy szertartást, aminek tilalmas igéit csak a legnagyobb hatalmú crantaiak ismerték. Két emberre volt szükség hozzá, egy harcosra és egy varázstudóra (Baál-Chain, a Felhőtartományok legnagyobb hatalmú mágusfejedelme mindkettő volt egykoron). Aki hadba akarja vezetni a Hűségeseket, annak sereggyűlést kell összehívnia az élőholtak hadállásainak egyikén, ahol a mágus a szertartás keretében idézi a titkos Haláltörvényeket, majd bemutatja a Nudúmaloknak új kapitányukat. Ha elfogadják méltó vezérüknek, híven követik minden parancsát.

Gambit