Nem hinném.

A játékunk legkomolyabb tartaléka az elmúlt 20 év. Akikkel valaha beszéltem, hogy miért hagyták abba, senki sem említette soha, hogy kiszeretett volna belőle. Mindig valami más volt. Volt aki a kiadót, volt aki a túlerőltetett versenyzést, volt aki teljesen külső körülményeket mondott. A játék szuper. A komplexitása, az egyedisége, az Ynevhez kötöttsége, és az általa szerzett rengeteg élmény az, amire támaszkodhatunk.

Illetve, van még valami, amit ilyenkor ki szoktunk felejteni a felsorolásból. Minden korszakban voltak, vannak meghatározó személyiségek, akik a játékunk gépezetét működésben tartják, akik a csapat lelkét jelentik.

A közelmúltban szomorú apropóból került reflektorfénybe Pálinkás Úr, de az ő általa még halálában is megmozgatott érzések, emberek véleményem szerint olyan pluszt, lökést, adott a kártyaéletnek, ami nélkül a mostani szezon szárazabb, üresebb lett volna. Talán ebből a tapasztalatból kiindulva tudom érzékeltetni mindenki számára, mennyire méltó és igazságos, hogy pont ő volt az első játékos, aki kártyalapon vált halhatatlanná.

Nyilván, ilyenkor nem mehetek el a többi halhatatlan mellett említés nélkül. Pálinkás László, Andrejkovics Péter, Dr. Doktor Dénes, Kóczán József, Magyar Zoltán Máté, Dezső Csaba Péter, Kecskeméti Zsolt neve együtt kell hogy szerepeljen, nem csak ebben a cikkben, hanem a kártyás tudatban is, ők a mi aranycsapatunk. A csapat idén is tovább bővül, Kovács Zsolt réges-régen elnyerte már a Hall of Fame tagságot, eljött az ideje hogy olyan lapon szerepelhessen, amivel játszani is szeretni fog.

KeZsot is felírtam erre a listára. Páran talán pontatlanságra gondolhatnak, de mégis így láttam helyénvalónak. Ő ugye a 2015-ös év játékosa, a honlap tavaly szilveszteri összeomlása miatt 2016-ban ez a sorozat nem folytatód(hat)ott. Azért térek ki erre, mert – ahogy fentebb is mondtam – a meghatározó arcok ugyanolyan erőforrások számunkra, mint egy-egy jó lap, vagy kiegészítő. Sőt. A játék játékosok nélkül halott dolog. Ezért is örömteli számomra, hogy Kovács Zsolti megkártyásodásáról beszámolhatok, remélem, minél hamarabb kézbeveheted magad.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én szeretném, ha ez a csarnok továbbélne, és új tagokkal bővülne – bármikor azonnal fel tudok sorolni 3-4 embert, akinek ott lenne a helye – ahogy azt is szeretném, hogy legyen új kieg, új ultra, új verseny, versenyhelyszín, legyenek új és régi játékosok, az újak kicsit megpatkolva, a régiek kicsit megtapsolva.

Nem tudom, hogy a Hírességek csarnoka, vagy az Év játékosa titulus a jobb megközelítés, a Hírességek között is többségben vannak, akik nem az eredményeikkel, hanem a kártyás közösség körüli patrónusmunkájuk eredményeként kerültek beválasztásra. Az is igaz, hogy a sikerességet is el kell ismerni.

Lényeg a lényeg, hogy egyenlőre van, lesz új híresség, ki tudja, még az is lehet, hogy készül belőle fullartos is?

MDani