Káosz a köbön

Az ötödkor fordulóját a bolygót (Satralist) körbevevő kristályszférák hatodkorihoz hasonló elmozdulása jelezte. Ennek eredménye nem annyira az elsődleges anyagi síkon, mint inkább az isteni síkokon jelentkezett: az emberfeletti lények és halandók közti kapcsolatok fenntartása egyre nehezebbé, egy időben szinte lehetetlenné vált – legalábbis azon papok számára, akik nem rendelkeztek a kyrekéhez hasonló, évtízezrekre visszanyúló kifinomult tudásrendszerrel és tapasztalatokkal. Az embernépek metafizikai-kozmogóniai ismeretei még nem álltak kellően magas fokon ahhoz, hogy felismerjék, milyen veszélyre figyelmeztetik őket az istenek. A crantaiak tehát felkészületlenül néztek szembe a korfordulóval, legfeljebb homályos jóslataik voltak erről az időszakról.”
Hallgat az ég

Sokan ültek már velem szemben, az asztal túloldalán, és ha nem is mindenki, de legtöbbjük ismeri azt az érzést, amikor kirakom a Huvargh oltárt. Ellenfelem ilyenkor szinte mindig leizzad, mert örök érvényű igazság: tuti azt dobom, ami neked a legrosszabb! Egyszerűen imádom azt a lapot, mert én SZERETEK kockával dobni, úgy gondolom, ez adja meg az MK sava-borsát, az izgalmat, hogy akár véthetsz is.

Nos, amikor megláttam ezt a lapot, azonnal tudtam, hogy ezt én szeretném bemutatni. Mi tagadás, első pillantásra is beindult a fantáziám! Nem mondom, hogy mindenki kedvenc lapja lesz, de így vagy úgy mindenkit ki fog zökkenteni a magabiztosság medréből – vagy épp a vesztett meccs közönyéből – akkor is, ha nyert pozícióban van. Mert a kristályszférákat nem lehet félvállról venni, annál sokkal hatalmasabb, anyagi világon túli dologról van szó. Befolyással van mindenre és mindenkire, azaz az Egyetemes Mindenségre. Jól tükrözi ezt maga a lap is, ahogyan meg lett kártyásítva. Fogadjátok szeretettel – vagy éppen gyűlölettel – ezt a briliáns gyöngyszemet. 🙂

egyedi ritkaságú Kristályszférák elmozdulása 3 MP
Eseménylap, Időtartam: Pillanat
Dobni kell (2k6), a hatás a dobástól függ; 2: Minden MP elvész.
3-4: A Jövő paklik felső 10 lapja Múltba kerül.
5-6: Minden kalandozó elfordul.
7: Minden Kézben tartott lap Múltba kerül.
8-9: Minden akadálylap és felszerelés megsemmisül.
10-11: A legalsó toronyszintek megsemmisülnek.
12: Minden kalandozó cserepakliba kerül.
– Enriquel –

Ui.: Mindenre még a Sorsboszorkák sem képesek… 😉