A fáklyák által megvilágított keskeny folyosó csendjét egy pár vasalt talpú tengerészbakancs csattogása verte fel, mely mellé bőrpáncél nyikorgása és kardcsörgés vegyült. A közeledő férfin látszott, hogy átélt már néhány viszontagságot. Magas, büszke tartását nem kezdte ki a tengeri szél, egyenes szálú, fekete haját varkocsba fogva hordta. Ez utóbbit halántékánál már ordasszürkére festette a kor. Szélcserzette arca rezzenéstelen volt, és eltökéltséget sugárzott. Zöld felleghajtó köpenye szárnyként lebbent az oldalán, hűséges ölebként követte minden egyes lépését.

A folyosó végén abbitacél hevederekkel megerősített ajtó előtt félszemű, javakorabeli katona állt. Arca, ha lehet, még eltökéltebb volt a Hercegkapitányénál, rövidre vágott fekete haja már erősen deresedett. Fél szemét durva szövet takarta. Grengor Franigan, a Tengermellék Hercegkapitányának, Calyd Karneliannak a századosa türelmesen várta urát a tanácsterem ajtaja előtt.

– Megjött mindenki, Grengor? – kérdezte Karnelian nyugodt hangon.

– Igen, kapitányom! Mindenki itt van, még Dul Mordak nagyúr, Rak Narval hercegkapitánya is. – felelte amaz készségesen.

– Helyes. Szükségünk van rájuk és a támogatásukra az ellen a koronás fajankó ellen! – biccentett Karnelian, majd határozott mozdulattal félretolta századosát, és belépett a tanácsterembe.

A nagyjából 10 láb hosszú és ugyanilyen széles helységben csupán egy kandalló és egy hatalmas, feketére lakkozott asztal állt. A kandallóban ropogott a tűz, kellemes meleget biztosítva a helységben tartózkodóknak. A kandallóval szemben hatalmas ablakrés nyílt, ezen még besütött a lenyugvó nap vöröses-sárgás fénye. Az asztal körüli székeken négy férfi foglalt helyet, de az asztalfőn lévő még üresen állt. Ezt Karneliannak tartották fent.

– Uraim! – kezdte a hercegkapitány, miután helyet foglalt az asztalfőn – Azért hívtam ide magukat, mert úgy tűnik a fajankó, aki a Nagykirálynak nevezi magát úgy döntött, hogy elpusztít mindannyiunkat.

– Ezt már hallottuk párszor. – legyintett Lord Dul Mordak, Rak Narval hercegkapitánya. Tagbaszakadt, negyvenes éveiben járó, mogorva férfi volt, bozontos szemöldökkel és apró kecskeszakállal. Fekete- hosszú hajával keretezett arcán örökké az unott megvetés kifejezése ült. – Miből gondolod, hogy ez most más, mint az eddigi fenyegetései?

–  Valóban, Mordaknak igaza van. – biccentett Lord Dul Hossad, a toraniki hercegkapitány. Ő még itt, a tanácsteremben se volt hajlandó levenni abbitacélból készített mellvértjét, melybe a toraniki hercegkapitányi pecsétet kalapálták. – Az a koronás őrült, aki az ifini abbittrónon terpeszkedik, már többször bebizonyította, hogy bigottsága és elvetemültsége nem ismer határokat. Mégis eddig mindig bebizonyosodott, hogy csak a nagy szavakban és a fellengzős kijelentésekben tud fölénk kerekedni.

– Í-í-így va-an. – biccentett Lord Dal Rasszisz. Lampryssa hercegkapitánya egy reszketeg aggastyán benyomását keltette. Arca folyamatosan rángatózott, hosszú, barna haja csimbókosan omlott a vállára. Keze az asztal lapján nyugodott, és folyamatosan remegett. Amikor megszólalt, hangja is reszketeg volt, és ráadásul erősen dadogott is. Bár öregembernek nézett ki, valójában még nem volt negyvenéves. – Mi-mi-mié-rt gond-gon-do-gondolod, ho-hogy e-ez mo-mo-most má-má-má-ás, mi-mi-mint a-a-a-a-a t-t-töb-bi-bi i-ilye-en es-e-et?

– Csatlakozom. – Lord Amalli, Nyktalos szűkszavú, mindig melankolikus hercegkapitánya kissé álmatagon nézett Karnelianra. – Mi olyat mondhat az a hordóhasú zsarnok, ami ennyire megrémít téget, Calyd? Ennyire, hogy szükségét érzed a Függetlenek Ligáját összehívni?

„Előre sejtettem, hogy így fognak reagálni.” merengett Karnelian. „De, ha megtudják, amit én már tudok, ők is egyet kell, hogy értsenek velem.”

Tengermellék szigorú hercegkapitánya lassan felemelkedett a székéből. Felállt, és körbehordozta a tekintetét a többieken.

– Azt akarjátok tudni, mi változott? – kérdezte kimért, száraz hangon – Nos, ezúttal nem ő jön el értünk. Csatára hívott minket Ifinbe, az Arénába!

 

Ezt a kis töredéket amolyan kedvcsinálónak szántam a januári székesfehérvári PLEV-versenyhez. Úgyhogy következzen a verseny kiírása:

Pálinkás László Emlékverseny I. állomás
Szorzó: 3x.
A verseny lapja: Elsöprés

Formátum: PLEV
Időpont: 2018. január 27-e, szombat. Nevezés kezdete: 10:00.

Helyszín: Új Nemzedék Közösségi Tér – Székesfehérvár, Kossuth u. 7. – az Árpád-fürdővel szemben.

Nevezési díj: 2500 Ft, minden induló után 3 Erioni Éjszakák megy a nyereményalapba.

 

Quest:

Legalább 3 különböző sorelhagyó manőver kezdeményezése egyazon kalandozóval, egy fordulón belül.

 

Az Ifini Arénában már megszólaltak a kürtök, hamarosan csatarendbe állhatnak a kihívók!

Gyertek minél többen, a Nagykirály vár benneteket!

 

Üdv,

Dygar

 

Update:

Extra nyereményjáték is lesz, a következők szerint:

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! Őfelsége, a sinemosi prospektor, Abaszisz és a szigetvilág Nagykirálya XIV.Hiere Ottlokir a Hercegkapitányok szövetségében is eljárva a Fájdalom hónapjának eme megmérettetését személyes magánvagyonából a következőképp támogatja:

Minden nemes és nemtelen versengő, korra és kivételesen vallásra tekintet nélkül +1bontatlan Erioni Éjszakáik kiegészítővel gyarapodik, ha alábbi Abaszisz nagyságát jelentő színesítő/lapszövegekből LEGALÁBB 4 KÜLÖNBÖZŐ – a paklijából kijátszásra kerül:

1 Ifin
2 Tharr
3 Abbitacél
4 Átok
5 Menekülés
6 Méreg
7 Ranagol
8 Kobra
9 Abaszisz
10 Cselszövés

Hat nyelven és minden égtájnak hirdetve, érvényes 2018.01.27-én, Székesfehérvárott!

A király szólt!