Ha egy kapu bezárul

Amikor valaki lapbemutatót ír, első dolga, hogy a lap hátterét kicsit felvezesse. Cizellálja Ynev-hűség, kánoniság tekintetében.

Bekerülhet valami ütős idézet, valami híres, vagy elfeledett forrásból. Úgy alakult, hogy ezek egyikéhez sem nyúlhatok. Nem mintha ennél a lapnál kilógna a lóláb. Sokkal inkább azért, mert ennél a lapnál amikor azt mondom háttér, akkor egészen másra kell gondolni. A lap háttere ugyanis végső soron a Rejtett Város.

Aki a Rejtett Várost fel tudja tenni Ynev térképére, kommentelje azonnal. Azt azonban mindenki tudja, hogy ez volt a pillanat (mennyi éve is?), amitől kezdve létezett a fejünkben a fix kezdőkalandozós pakli fogalma, illetve játékélménye. Ez tartott egy darabig. Aztán létrejött az Új Hullám, és az első kulcslap, ami az idők vasfogának áldozatává esett, az többek között éppen a Rejtett Város volt. Ez nagyon-nagyon régen történt, 2009-ben. Eltelt megint jó darab idő. Szép lassan hozzászoktunk a 40 lapos feszes paklikhoz, ahol az időközben megjelent Krad-szentély segítségével fel lehetett annyiszor húzni a hőst, hogy az versenyzés tekintetében is vállalható legyen.

Ha valaki visszaolvassa a régi fórumtalálkozók beszámolóit, voltak felolvasások, ahol RIP felkiáltással nyilatkoztak a neves kalandozókról, kiemelve, hogy éveken keresztül az egyedi lapok bő fele neves hős, és mégis a többségük játszhatatlan, aki pedig játszható, azt se biztos hogy le tudja az ember tenni a pástra. Ezt a véleményt élmezőnybeli játékosoktól lefelé többen osztották, és persze voltak, akik azt mondták, ők ezt a randomfaktort a pókerben is meg tudják találni, ahol csak 1 palit kell venni. Ez tartott összesen 3 évig, amikor megérkezett az Északi kapu. Nem esett le azonnal a közösségnek, hogy ez pontosan mit is jelent. Felhangzott a panasz, hogy most akkor minden nevesből további egy példányt kell szerezni, mekkora lehúzás. De a szezon győztese nem a Kristálykirálynő, vagy Fraien lett, hanem az átkozott szet. Aztána következő évek igazolták ezt, a stabilan kereshető hősök kinőttek a szett “árnyékából”, és az Északi kapu, mint a hősök fundamentuma vált a játék részévé.

Nem egészen 2 hónapja eljött a nap, amikor az Északi kaput is elropogtatta az idő vasfoga – mi több, jövőre az idő vasfoga elemészti saját magát is – a fundamentum megsemmisült. Már ősszel felhangozttak azok a félelmek, hogy a mappák díszei netán igazi díszekké silányulhatnak, hogy jön esetleg újabb 3 (vagy több) év, amikor ezek az értékes lapok maximum nosztalgikus sörözéseken vízhatlan alátétként kerülhetnek újra napvilágra, és egészen múlt csütörtökig minduntalan fel-felkapta a közbeszéd ezt a témát, égszakadás-földindulás poszapokaliptikus víziók standard kliséivel megtámogatva.

Én csütörtökön megmondtam, hogy a pótlás meg fog történni. A fenti 3 bekezdést azért írtam le, hogy ki-ki átérezze, mit is jelent az a másik újabban pedzegetett kijelentés, hogy a M.A.G.U.S. világ a kártyán keresztül is fog fejlődni. Ennek a lapnak a háttere ugyanis – mint hamarosan látjuk – nem annyira Ynev, hanem a kártyajátékosok élménye, igénye. Az az igény, hogy te, ti hősökkel akartok játszani, a világ sorsdöntő csatáiban. Ynev erre remek terep. Hős és csata van bőven – ugye bölcsen tudjátok, hogy hős mindig legalább kétszer annyi van, mint csata…

A csaták előtt a haditanács vitatja meg, hogy ki ki ellen, hol, hogyan harcoljon. Utána a hősök nyeregbe szállnak – hogy a nyerge alatt ki mit tartalékol, az ízlés kérdése – és csendes fohász / hangos káromkodás / áldás / átok / harcostársak (netán ezek mindegyikének) kíséretében nekiront a túloldalon álllóknak – akik előzetesen éppen ugyanezeket tették. Na, ez az igazi, Ynev-háttér, én írtam, elnézést érte, elég nyúlfarknyi, nem is rímel.

Fentiek alapján: Itt most egy szövetségest (hát, nem még nem tartunk a kezünkben), de azt tárgyalunk. Az a neve, ahogy mondtam is, hogy

HADITANÁCS. 4 Szövetségpont van rajta, nem nevesített.

Mi a feltétel? Itt dől el minden – ha könnyű kitenni, akkor királyság van, megvárom melyik a topspoiler kaller, begyűjtöm, mellérakom ezt, az 8 mitik, aztán játszhatunk. Szóval, a feltétel:

Ember / Nevesített kalandozó.

MI? Le kell rakni hozzá valamit? Jó, nudűmalra kijön. Van pár kaller, amit kerengőzni nem is lehet, mp-hátrány, deszar. (vezérelv volt hogy a cikkírók szabad kezet kapnak, akár egy darab szart is leírhatnak a cikkbe, hát én élnék ezzel, korábban ez tilos volt. Ígérem, több darabot nem írok le belőle.)

Na, haladjunk tovább, mit tud. Szóval, a haditanács az ugye a harc, ütközet, ilyesmi előtt van. Régi igazság, hogy a győztes jutalma, hogy újra harcoljon (Rayvanhuur Katekizmusa, Első kiadás, 16. kinyilatkoztatás, Ubar Uled, 439. lávakamra, keleti fal.) Ezzel a háttérrel tessék ízlelgetni:

[szövetségpontegyszeri képesség] Játékosa belekezdhet egy ingyenes ostrom manőverbe. Ha sikeres, akkor 1 szövetségpont kerül a Haditanácsra.

Ugye tényleg, ha sikerül, újra harcolhat, pont 3 sikeres ostrom telik ki belőle. Ha nem mész három sikereset, akkor nem nyersz – Ranagol ott kísért a haditanácsban… De ugye lapunk nem nevesített, ki lehet rúgni a dilettáns tanácstagokat és felvehetünk újakat, de nyilván fordulhatunk zagnolok, portyázók, stb. felé is.

A haditanács esélyeket is latolgat. Van egy régi lap, a föld csontja. Ezerféle módon próbáltam pakliba tenni, de nem vált be, mert ugye nem lehet biztosra menni vele, ha a megnézett lapokban nincs akció, akkor heló, már bent vagyunk nyakig a s…. megígértem, hogy másodszor nem írom le, tehát … nyakig a sorelhagyó manőverben, jön koki, saller, (odvihar, merénylet, kalapács, haddnesoroljam).

[szövetségpontegyszeri képesség] Játékosa megnézheti Jövő paklijának felső lapját, melynél dönthet úgy, hogy azt a Jövő pakli aljára teszi.

Tehát. Lerakom a föld csontját. Ellenfél megnézi, mi a bánat, megbeszéljük, hogy ja csak akkor, ha van is benne. Megnézem 1 szövetségpontért a felső lapot. Kő-arcot vágok, vagy bejátszom a titkossztekk mosolyt. És otthagyom (esetleg bemondom, hogy ok, ez jó lesz.) Utána leveszek még 2 szövetségpontot és ostrom. Ez nem izzasztókúra, hanem haditanács. Azért megyünk csatába, mert tudjuk, hogy le tudjuk győzni az ellenfelet, csak ő még nem tudja, hogy hogyan. Lehet, nem is kíváncsi rá, csak bemondja, jó elvitted. Jó, én is tudom, hogy “megnézni”, az nemegyenlő “odarakni”, a föld csontja az inkább egy allegória volt, amivel a képességet a haditanács fogalmi hátteréhez hozzákapcsoltam.

Van még rajta 1 szövetségpont. Hát, vagy megnézel még egy lapot, mután az előzőt ráföldcsontjáztad az ellenfélre, vagy kaptál mellé egy másikat ugyanekkor és ellenállás hiányában újra ostromolhatsz. Más képessége a Haditanácsnak nincs.

MDani

 

 

 

 

 

 

 

 

P.S.

Van egy lapatása is, jatényleg!

4állandó képesség Kézből eldobható, ekkor egy nevesített lap tetszőleges számú példánya kikereshető a Jövő pakliból. Ezekből egy Kézbe vehető, a többi a Múltba kerül. A laphatás MP-igénye annyival csökken, ahány lapot kikeresett játékosa.

Wake up, welcome in the real world!

Egyrészt, ehhez ugye nem kell a feltételt teljesíteni.

Másrészt, nem lehet vele különböző nevű lapokat kikeresni, csak egyformákat.

Harmadrészt, nem csak kalandozót, hanem bármilyen laptípushoz tartozó neves lapot ki lehet vele keresni – “A csaták előtt a haditanács vitatja meg, hogy ki ki ellen, hol, hogyan harcoljon” (ld. fent). Így neves küldetés, Tízválsztó, Rivini, Misztikus bankár, Könnytelen, Boszorkányerőd, Maladorina, Fényúr, Useb-Het, és persze minden neves kalandozó kibányászható vele. A Haditanács további példányainál pedig eldöntheted, hogy lerakod – a fenti képességekért – vagy a hősödet olyan kellékekkel veszed körül, amilyennel szeretnéd – tehát, akár 20 lapot is kipörgethetsz vele – 4×4 lapot, és közben magukat a Haditanácsokat is. 0 Mp-ért. A dobató paklik örömére, vagy hogy a föld csontja biztosabban találjon akciót…

Nem írok le róla mindent, ami bennem felmerült, mert 6 évetek van kitalálni, mi mindenre jó.

Na, most van vége a koncertnek.

MDani