Garran érkezése 1.rész

Nem is tudom hol kéne elkezdeni ezt a történetet, de azt hiszem vissza kell nyúlni a múltba sok évre visszamenőleg.  A magus egyik legokosabb és legtiszteletreméltóbb döntése a Hírességek Csarnokának bevezetése volt. Az öröklétnek szentelt játékos legendák nem eredményeik alapján jutottak be ide, hanem a közösség elismerését kellett kivívni ehhez.

A hírességek:

Andrejkovics Péter
Dezső Csaba Péter
Dr. Doktor Dénes
Jávorcsik Norbert
Kóczán József
Kovács Zsolt
Pálinkás László †
Sümegi Róbert
és végül én

Ismerkedjetek meg  Garran con Ravenarral  azaz a játék  hírességével akinek kártyán szerepelése az apropója a mai cikknek. Kovács Zsolt egy pécsi ősjátékos, szerepjáték-fan és versenyszervező. Kovács Zsoltiról tudni kell, hogy nagy toborzó és sok játékost szerzett a kártyának. Segített egyben tartani az egész pécsi régiót, és neve egyet jelent a M*K-val.  Egyike volt azoknak, akik nélkül nem lehetett volna Kétmágus , nézzétek csak:

“Dec.27.-én du. öten (Praedarmon, Bm, DiN, Szőke Zoli, Kovács Zsolt) összeültünk a Magitorban Novák Csanáddal, hogy megbeszéljük a MAGUS-kártya sorsát. A MAGUS atyja meglepetésünkre nem volt elutasító, sőt rögtön felajánlotta, hogy hajlandó nyomdával (+terjesztés) támogatni minket, ha leadjuk neki a kész anyagot (pl. egy kiegészítőre). Ha visszahozza a nyomdaköltség árát akkor tőle mehet. Igaz ez jópárezer paklit jelentene, de ez a reklámon és rajtatok múlik. Ha ez beválna akkor lehetne folytatás. Egy évvel ezelőtt jóval nagyobb esélyeink lettek volna minderre, de mi azért bizakodunk (tehetünk mást?). Azaz mostantól a fentebb nevezett öt személy képezi az M*K ***HIVATALOS*** (már amennyire lehet egyelőre ilyenről beszélni) gárdáját. Bm-hez és Szőke Zolihoz mint szabálygurukhoz, Praedarmonhoz és jómagamhoz mint szervezőkhöz és mindannyiunkhoz mint tesztelőkhöz lehet fordulni bizalommal.”

Nos ez elég beszédes.  Azt hiszem ez mindennél többet jelent, főleg hogy Doktor Dénes tollából származik az MkHírről.  Nem tudjátok mi az , nos az azért lehet mert már 15 év is eltelt azóta. Valaha ezen a fórumon élt a kártya egy olyan korban mikor az internetelérés alig volt meg a játékosoknak.
Kovács Zsolt megkártyásításában az egész déli régió benne volt, az összes pécsi, szigetvári, dombóvári embertől megkérdeztem, hogy mi lenne az amivel elégedetté tennénk őt.  A legnagyobb cinkosom Tihanyi Roland lett, aki megszerezte Zsolt szerepjátékos életút karakterének nevét és főbb tetteit, motivációját.  Kiderült egy krad hívő paplovag és Garran con Ravenarnak  hívják, azonban mivel erigowi a karakter sehogy sem illet a kiegészítő arculatába.  Ezen a ponton kértük fel Wayne Chapmant, hogy segítsen nekünk, hogy továbbírjuk ynev történelmét, egy mellékszál révén.
Úgy gondoltam egy rövid elbeszélésben mesélem el nektek Kovács Zsolti történetét, azt a történetet amit karakteréről még ő sem ismer. Azonban a cikket szétszedtem hisz túl sok lenne egyben, épp ezért a folytatás is itt lesz hamarosan.

Meg kell említenem még valamit: Garran története és életútja Gáspár András és Novák Csanád engedélyével illeszkedik a kánonba, azaz ez a cikk és a következő ami leírja Garran tetteit mostantól hivatalos M.A.G.U.S forrásnak számítanak. Nagyon szeretném megköszönni Ynev alkotóinak engedélyét, és hogy segítettek egy karaktert a kedvenc játékunkból az irodalomba emelni, azt gondolom ez egy egészen új korszak kezdete.

Aki lapot vár annak is tartogatok valamit:

3 MP Ravenar hadseregének zászlósa
Pyarroni Aranykör lovag, Krad-hívő toborzótiszt
Harcos/Lovag
2.szintű Élet jellem
Hadrend, Legendaismeret II, Lovaglás
F:8 A:8 M:8
[állandó képesség]Ha Garran con Ravenar a Jelenben van, akkor +1 fizikumot és +1 alapszintet kap.
[3elforgató képességharci képességegyszeri képesség] Játékosa csapatába egy Ravenar hadseregének zászlósa kerül pihenő helyzetben.