Miért pont a Vándor?

A HJV egy aberrált pakli. Jó húzással már az első körben is nyerni tud, egy igazi tempódeck. Míg az ellenfél 7 lapból játssza le első körét, mi az első körben 10-11 lapot láthatunk a paklinkból, azaz jóval nagyobb a lehetőségeink tárháza. A vándor egy all-in pakli, nagyon nagy előnye hogy húsz perc alatt végzel a meccseddel legrosszabb esetben is. A zászló miatt széthúzod magad, a sólyomszív, és a Shaka’thorr miatt nagyon sokszor mehetsz előre, harcban és akadályok ellen félreugrásod van, a harmadik harci körben tizenkét seb esik az ellenfél fejére a befejező vágás miatt, a Rejtőzés köpenyéve pedig az akadálylapok és gyilkos akciók ellen is van nagyon jó megoldásunk. Egyszóval nagyjából minden adott, hogy elinduljunk a terminátorral.

Hogyan nyerjünk?

Elsősorban nagyon sok ostrom ingyenesítés kell, hogy mindig el tudjunk indulni ingyen a kalandozóinkkal. A vándornak mennie kell, sokszor úgy is, hogy telecsatolt toronyra kell ráfutni. Nem szabad várni vele sokat, mert ahogy az ellenfél erősödik, mi úgy gyengülünk. Ha a vándor az első két körben nem nyer, akkor már nem feltétlenül fogadnék rá a harmadikban. Ha húztunk akadálylap-szedést, akkor menni kell szettel, köpennyel. A papnő lejövetele újabb 2 ostromot eredményez, nem létezik, hogy valamelyik ne sikerülne. És akkor a Shaka’thorrt nem is mondtam még.

Mire kell vigyázni?

Ha nem húztuk fel a saját tamarinkat, a vándor a pókhálót nem szereti a zászló miatt, és a nafta-harida is elkaphatja első körben. Ha sejtjük, hogy az van lecsatolva, akkor nagyon meg kell fontolni, hogy első fordulóban megyünk-e. Az Ősi vér szintén lehet nagy baj, illik készülni rá végvetővel. Utoljára írom a lehető legnagyobb problémákat: a Tamari járatai és az Árnyfigyelő. A szett elemek elvesztése vagy a zászló húzásának hiánya fájó dolog, arról nem is beszélve, hogy az Északi kaput tiltva még rosszabbul járhatunk, de az Ediomad sötétje sem kedvez a paklinak. Utoljára hagytam még egy apró problémát, mirrorban az nyer aki előbb lerakja…

Mi a taktika?

Minél több szettelem kell, köpeny és éberbe forgás. Ez elsőre soknak tűnik, de ne felejtsük el hogy több lapból játszunk mint ellenfelünk. Az első kör végén lehet vízköpőt hozni, ami a második körben már akciózik. Ha a második körben hozunk egy vándort, akkor a fekvő kalandozóink is éberek lesznek, azaz ha a vízköpő nem hal meg, megy újra, majd utána robog a vándor is (ekkor még mindig 8! manába vagyunk). Ezt a taktikát követve 5-7 ostromot indíthatunk, ha egy papnőnk és egy Shaka’thorrunk is van.

Újítások vannak?

A legjobb újítás az Ébredő holtak és a Rombolás varázsjel, hogy ne fogyjunk ki az ostrom ingyenesítésből. Az első körben nagyon sok pakli ellen lehet egy zombit kreálni, aki a második körben szettel megindul a tornyokra, a vízköpő segítségével vagy nélküle. A vándor csak azután érkezik, hogy a kalandozóink hazamásztak, azaz mennek újra és újra és újra…

Milyen pakli lehet a kiinduló alap?

1 Pengeszárnyú Vízköpő
1 Legendás taverna
1 Északi kapu

4 Halott Jövő Vándora
4 Sólyomszív papnő
4 Mugaffe kereskedőház
4 Fakó krysallus
4 Hamis próféta jogara
4 Leszakadt ég zászlaja
4 Shakathorr
4 Hadüzenet
4 Ébredő Holtak
4 Rombolás Varázsjel
4 Félreugrás
2 Kalapácslendítés
2 Korty az ifjúság forrásából
2 Befejező vágás
2 Káosz-Raddaq végvetője
2 Tamari járatai
4 Rejtőzés köpenye
1 Túlélési ösztön

A Vándornak nagyon sokféle verziója van és mindegyik nagyon erős. Lesz belőle az évzárón, és komolyan figyelni kell majd rá, hogy ne zúzzon be minket a második körben

Aquir