Évértékelő egy Aquir szemén keresztül- 3.rész Toborzás

A történet folytatódik!

 

Az Aquir társait útjára bocsájtotta, majd elvonult egy holtaktól és kóborló lelkektől övezett, átkokkal szőtt sivatagba. Ősi sötét fekete hívást, rengető kárhozatot küldött a tiltott síkokra egy bizonyos egykori harcostárs válaszában bízva. A drúnnak nem kellett sokat várnia, a válasz nem késlekedett. Elsőnek meleg szél kerekedett, melegebb mint a sivatag porviharai, majd megremegett a föld, és kiutat keresve ásták elő magukat a földben élő állatok, hogy a napfényre érve azonnal hólyagosra sülve szörnyethaljanak. Az aquirnak nem voltak érzelmei, ha valaha megbízott volna bárkiben is a kráni valóság felfalja és kiköpi magából, azonban a hívást annak a démonnak küldte aki az utódfajok világában legközelebb volt a „barát” szó jelentéséhez. Behorpadt a tér ahogy megérkezett a vendég, apró volt szinte gyermekien kicsi, gúnyos mosolyától elsorvadtak a sivatagi kaktuszok, elvetéltek az anyaállatok, elbújt a nap. Az Élettelen Szavakkal Szóló megérkezett. A démon ajánlatot kért, lelkeket és vért várt, kínozható szűzeket követelt. Merész szavakat használt, hangjában millió alku határozottsága csilingelt. Az Aquir keveset ígért, próbálta irányítani a beszélgetést, de egy idő után hagyta a démont kiteljesedni. Nehéz tárgyalás volt azonban a démon több dologra is felhívta az ősfajzat figyelmét. A változáshoz a törvényeket, a fajok és népek viszonyát is meg kell változtatni, és ehhez egyikük se értett.

A Törvényhozó nem volt a szó szoros értelmében se gonosz se jó, értékrendjét nem lehetett beskatulyázni ilyen egyszerű fogalmak mentén. Élettel büntetett, és halállal kegyelmezett, szavai egyenesen a Kosfejes úrtól érkeztek. A rendbíra bölcsebb volt minden fajzatnál akit az Aquir ismert. Ahogy az ősfajú belépett a Törvényhozó katedrálisába ezer és ezer érzet és impulzus érte. Egyszerre didergett és melege volt, a szorongás és a felhőtlen öröm egyaránt átjárta elméje azon pontjait is amiknek létezéséről sem tudott. Váltakozó pillanatokban vesztette el látását vagy hallását, hogy utána felfokozottan élje meg újra a fények a színek  a hangok adományát. Majd hirtelen néma csend lett kivéve egy határozott és földöntúli hangot ami jövetele okát firtatta. A válasz őszinte volt, hamis szavaktól mentes, hisz tudta az Aquir , hogy halálra ítéli a bíra ha valótlant állít vagy féligazságokkal próbálja félrevezetni. A szörnyeteg nem kevesebbet kért a Törvényhozótól minthogy hagyja el élettelen életét és álljon a teremtés szolgálatába, hisz már közel az idő mikor más nem lesz ki felett ítéletet mondhatna. Változtassa meg a teremtés és pusztítás törvényeit, és adja lelketlen lelkét szolgasorba az Aquir kezébe, aki ha végeznek szabadon ereszti, hogy újra a katedrálisában cselekedhesse meg azt mit rendeltek neki. A hatalmas bíró ki bölcsebb volt a bölcseknél bólintott, felállt székéből és jelezte hogy azonnal indulhatnak

Az Időtlen Síkjáró egy olyan kor letéteményese volt, ahol még a fajok és népek nem pusztították el egymást, ahol az idő határtalan volt, és a jövőre büszkén tekintettek az élet ajándékával felruházott lények. Az első viszályok és háborúk óta sorsa lett az, hogy kőkemény és végtelen munkával a lelkeket újra a körforgásba terelje, hogy újranépesítsék az arra alkalmas fajok a teremtett világot. Sok párhuzamos síkon járt, mert bizonyos ynevi lélekcsírákat nem találta érdemesnek arra hogy az egykori szülősíkjukon legyenek tagjai az örök körforgásnak. Az időtlen síkjáró ismerte a múlt minden titkát, és jóslatokat látott a jövőből.Az Aquir átlépett a kapun mely az Időtlen Síkjáró otthonába repítette, a féregjárat kiköpte egy levegőben lebegő szigeten, ahonnan bármerre nézett csak ürességet látott. A drún nevén nevezte a síkváltó entitást, kérte az ürességet mutassa meg hol rejtezik. Az Időtlen Síkjáró az Aquir háta mögött jelent meg, hatalmas pallosát hanyagul a vállvasán nyugtatta. Embernek nézett ki, az újidők lovagjaihoz volt hasonló, de annál sokkal fensőségesebb pompázatos ruhája, páncélzata egyfajta előkelőséget kölcsönzött neki. Az Időtlen Síkjáró elmondta, hogy tudja miért jött a látogatója, előre látta érkezését, de csak akkor változhat meg a világ, ha vasakarattal akarja a újat és temeti a múltat. Nem felejtheti el jövendölését az ősfajzat, mert el fogják árulni, kontraktusokat fognak megszegni, és ellenségei lesznek, mert nem akarja mindenki a változást. Az Aquir tudta hogy a jövendölés be fog következni, és a előző korforduló bajnokát arra kérte, hogy legyen a csapat vezére aki összefogja a sorsok és szálak összevisszaságát . Hatalmat és rangot adott neki, esküt tettek vérrel és lélekkel olyan megállapodás született melynek ereje korszakokon átível. Következő útjuk a szerzetesekhez vezetett.

A szerzetesek hegyének mélyén találta meg az Aquir azt a régi társat aki sok emberöltővel ezelőtt harcostársa volt. A Krónikás a teremtett világ minden lelkéről feljegyzést vezetett, ismerte a világ összes lelkének legapróbb gondolatát és motivációját is. A drún megjelenésekor bár kedvesen fogadta, de határozottan elutasította a szürke incognós Krónikás azt, hogy elhagyja a hegyet. Az Aquir a kortalan barátságos már-már emberi arcot nézte és elmondta a szerzetesnek, hogy a bércek közötti munka menni fog a Krónikás nélkül is, de ha nem jön és nem segít akkor egyre kevesebb lélekről kell majd írnia, hisz fogynak azok akik harcba szállnának. A Krónikás időt kért míg átgondolja és megkérte az ősi vérűt hogy addig legyen a hegy vendége, majd adott neki egy könyvet ami az Aquirról szólt. A szerzetes arra kérte a vendégét hogy olvassa el a írást és mire végez, a Krónikás is döntést fog hozni. Az aki ismerte a változást sürgető őst tudja hogy nála türelmetlenebb lény kevés van a világon, és a haragja is emblematikus, a Krónikás szavára viszont azonnal nyugodtan leült, és olvasni kezdett. A könyv lapjai beszippantották, vádolták, dicsérték, megvetették, dicsőítették. Az Aquir teljesen elveszett a könyvek lapjai között, újra átélte az első gyilkossága kéjét, a diadalai mámorát, és az elhatározása merev komolyságát.
Lepergett az életének minden egyes lapja, és az ősfajzat úgy érezte még jobban ismeri saját magát és céljait. A Krónikás szemben ült vele, mosolygott és megjegyezte, hogy kiállta a próbát, a Doardon hegyeit maga mögött hagyja és az Aquir segítője lesz.

Folyt. köv.