Különbe dühbe jövök

A gladiátorok élete nem csak veszélyes, de fordulatos és meglepetésekkel is teli. Ám míg az arénában az ellenfelek úgy-ahogy kiszámíthatóak, a fegyverek és az okozott sebzések egyértelműen fájdalmat okoznak, addig a falakon és a porond homokján kívül már sokkal összetettebb a világ.

Harc közben nincsenek barátok, csak ellenfelek, kiknek célja egyszerű – talpon maradni, élve. Azt, hogy a gyilkos fegyvert ki pártfogolja nem számít; csak az, hogy aki forgatja a véredet akarja. És ez látszik is minden mozdulatán, de még a szemében is. De odakint…

AlephAleph aznap fényes győzelmet aratott. Legyőzötteinek listáján két toroni ork és egy Manase szerepelt, na meg egy Satorr bérvajákos Satorr bérvajákos. Igaz, ő csak véletlenül, mivel túl nagyot ütött, amikor rájött, hogy valami méreggel átitatott gyolccsal próbálja meg bekötözni apróbb sebeit. Szerencsére a közelben lévő Rón kirurgusRón kirurgusok semlegesítették az idegméreg hatását, így egy enyhébb fejfás maradt csak utána.

A héten nem ez volt az első eset, hogy megpróbálták ártalmatlan tenni., bár ez most merőben más volt, mint a többi. Eddig vassal próbálkoztak, most alattomosabb módját választották bosszantásának. Mostanáig nem foglalkozott a VerőemberVerőemberekkel megtámogatott VérpusztítóVérpusztítóval (csak annyit, hogy Darton papjai jól meg legyenek fizetve a holttestek eltüntetésével), illetve az egyre provokatívabb Korrupt városőrökKorrupt városőrök kötekedéseivel. Ám ezzel a mai esettel felébredt benne a gyanú, hogy valaki utazik rá.

És akkor nem is beszélve a gyötrő rémálmokról!

Felerősödött a fejfájása… hosszú volt a nap, és túl sok a fehér folt ebben a kérdésben. Mit tehet ilyenkor egy elgyötört harcos, mint hogy fáradt testét szakértő kezekre bízza; vagyis meglátogat egy, vagy több bordélybordélyt. Majd ott felfrissítik testét-lelkét, és talán majd könnyebben átlátja ezek után a helyzetet.

Hála a Játékmesterek céhének nem szenvedett hiányt csengő aranyakban, így útja inkább Ellana-szentélyéhez vezetett. Az oltáron gondos mérlegelés után egy háború kirobbantására elegendő aranyat hagyott, és még el sem halt az érmék csengése, amikor egy függöny mögül előlépett egy ismerős papnő, Veraah és udvariasan a rituális fürdőházba vezette.  A forró gőz és a kellemesen illatosított víz segített fáradt izmainak úgy ellazulni, hogy amikor az áldozófülkébe vonultak elfogyasztani egy kupa Conteimonnak nevezett bort, akkor a szokásosnál is frissítőbb érzéssel hullámzott át testén az ilyenkor szokásos melegség. Az utolsó csepp bort a szertartásokhoz híven a szobában oltáron fekvő lótuszra öntötte, amely miután kinyílt bódító illattal töltötte meg a levegőt.

A felkorbácsolt kéj vad csatába torkollott, amely során mindkét fél egyaránt érezhette magát győztesnek és legyőzöttnek. Hétszer vonultak fel Aleph seregei, de Veraah jobb hadvezér volt, Ellana egyik legjobb szolgája, így az sem kerülte a figyelmét, hogy a gyönyör átélése közben valami emészti partnerét. Ott, ahol a fegyverek már nem használnak, a szavak és némi Álomszirom veszi át helyüket. Nem először fordult már elő, hogy társalkodónőként nagyobb tehertől szabadította meg partnereit, mint amit felkorbácsolt férfiasságuk nyújtani tudott.

Aleph bódulatában elmesélte, hogy nyomasztó álmai vannak, amelyek miatt nem tud rendesen pihenni, fél, hogy reflexei előbb-utóbb a küzdőporondküzdőporondon ez miatt cserbenhagyják. Álmaiban hol egy csuklyás elf nekromantával elf nekromantával harcolt, aki mindenféle ocsmány és legyőzhetetlen bestiát szabadít rá, amik tépik-szaggatják a testét, egészen addig, míg üvöltve fel nem ébred. Máskor meg sárkányokkal sárkányokkal viaskodik, kiket fegyverei nem érhetnek el, ők viszont hatalomszavaikkal hatalomszavaikkal szétrobbantják csontjait, vagy ami még ennél is rosszabb, a testében lévő életerőt szabadítja fel életerőt szabadítja fel pusztító formában egy fehér hajú nagyhatalmú idegen. Legtöbbször viszont nőkkel viaskodik, bár ezek közül nem mindegyik vérszomjas, viszont vannak, akik boszorkányosan bánnak a szavakkal, szinte elbájolják elbájolják, és míg ő bénult, addig megalázzák testét, lelkét.

Ahogy múlt az Álomszirom által okozott kéjmámor, úgy álltak össze Aleph fejében a felidézett emlékek hatására a közel múlt történései. Egy héttel ezelőtt egy kurtizán kurtizán öröm helyett fájdalmat okozott neki; egy ékköves gyűrűvel megvágta a nyakát, mire ő az addig benyakalt predoci bor hatására elég vehemensen odakapott. Ennek hatására csúnyán eltört egy csukló és valahogy beverődött néhány orr, meg kiesett pár fog. Akkor nem vette komolyan a bordélyház urának fenyegetőzését, de most talán érdemes lenne vele elbeszélgetni….

 

Aleph tiszta lélekkel, kiegyensúlyozottan és boldogan távozott, ajkán gonosz mosollyal, melyet talán SemvenSemven testőrei sem fognak onnan tudni lehervasztani….