Erioni sorskerék – a dombóvári Pálinkás emlékverseny margójára, 2.rész

Kezdetben gyűlöltem ezt a nagydarab férfit, akit most szemlátomást ismét bajba sodor a végzete, egy fekete csuklyás alak személyében, de idővel sorsunk annyira összeforrt, hogy már vágyom az újabb kalandra vele. Még ha ezt Ő nem is tudja…

Minden fél évvel ezelőtt kezdődött, amikor átvettem megbízásomat a toronyban. Nem értettem, hogy vajon nekünk, szukéknak mi dolgunk lehet egy agyatlan gladiátorral, de az egy dénár és a sok év kemény tanítás alatt kapott pofon megtanított engedelmeskedni. Ha tudtam volna, hogy milyen kalandokon, veszélyeken megyek keresztül, akkor valószínűleg önként adtam volna át magam a Shamiti kőház kobráinak inkább. Helyette itt ülök Dani’Kaw kocsmájában, és várom, hogy mi sül ki a rejtélyes idegen és Rollaend eszmecséréjéből. Bár, mintha a „barátom” a szokottnál talán kicsit feszültebb lenne?! Érdekes, gyöngyözik a homloka, pedig semmi szokatlan, semmi veszély nem fenyeget minket. A két asztal odébb felborított kártyaasztal csak két túl sokat ivott amatőr veszekedése, ráadásul a hangadó már el is hagyta a termet. Azért ezt is jelentem majd, mert különös – ilyenkor általában két-három perc tömegverekedés szokott következni, de most olyan más a légkör…
Nem is tudom mit várok? Eddig csak vért és port nyeltem, és most, hogy egy kis nyugalom van, már hiányolom is a bajt?

Visszapillantok Rollaend-re, látom vigyorog, mert Dani’Kaw érkezik egy értékesebb üveggel. Egyértelmű, hogy megbízás lesz a vége, de vajon milyen?
Az első –mikor megbízást kaptam megfigyelésére- az Örömnegyedbe vezetett. Gondolom egy ilyen izomagyat adósságok behajtására bérelnek fel, de a szomszédos ház tetejéről csak annyit láttam, hogy amikor betörné az ajtót egyszerre csak megmerevedik és szó nélkül hagyja, hogy a formás idomokkal megáldott boszorkányfajzatok kis szelencéikkel a kezükben elillanjanak. Lehet, hogy csak asztrális képességeit akarták tesztelni a megbízói? Lényegtelen, leszerepelt és magam is letettem volna arról, hogy megértsem személyének jelentőségét, amikor már másnap új küldetést kapott, de még milyent!
Néhány társával egyetemben egy Vyllyar raura szállítmányt kellett volna kirabolnia. Szándékosan vagy sem, de varázsló támogatás nélkül megtámadni egy ilyen szállítmányt több mint öngyilkosság. De nyilván ennek is célja volt, mert csak ketten élték túl aznap a sikátorban az éjszakát, ő meg én. Még a szállítmányt kisérő magiszter is meghalt. Erős ez a barom, de még inkább szerencsés.
Olyan felfordulást okoztak, hogy logikus volt eltüntetni minden szemtanút és túlélőt. Akik túl sokat láttak, azok hulláit már kitudja milyen fertelmek gyalázzák valahol a csatornában, de barátomat sikeresen kivonták a forgalomból. Hetekbe telt, mire a nyomára akadtam Krán szomszédságában, ahol –mondanom sem kell- sikertelenül akart egy társasággal feltartóztatni egy Krad-lovagokból álló különítményt.
Az Imeko-torony támogatásával sikerült őt vélve visszahozni a városba, csak azért, hogy ez morbid macska-egér játék folytatódhasson.
Szerintem Rollaend is rájöhetett, hogy az élet nem kerek körülötte, és egy túlmulatott éjszaka után vagy erőtől, vagy öngyilkos hajlamoktól hajtva bemerészkedett a Temetőnegyedbe. Tíz társam maradt holtan a Nekropoliszban, hogy a torony urainak végső terveit szolgálhassuk!
És még nem volt vége! Ha nem ment öntudatlanul Darton-kegyeinek keresése, akkor majd megy tudatosan – szerintem ezért is vállalhatta el eddig utolsó küldetését az Elátkozott vidékre. Nem vagyok egy gyáva ember (apám, sokszor emlegette –igaz részegen-, hogy családunk ereiben némi aquir vér is csörgedez), de épeszű ember nem megy Orwella átkozott vidékére. Eddig csak megfigyeltem, de most utasításba kaptam, hogy vigyázzak rá! Árnyékként kell követnem, nem láthat meg, de túl kell élnie.
A csapatnak néhány tő Trentea végzetét kellett volna elhoznia, de a mocsárban rajtunk ütöttek a gyíkok. A többség azonnal elesett a váratlanul a lápból felbukkanó hüllők támadásakor, de ő és én ezt is megúsztuk. Igaz, nekem azóta nehezebb a fülemet piszkálni, mert az egyik átokverte gyík lecsapta a bal kisujjam, de kevés ár ez a vacak kis életemért.

Mondanom sem kell, most itt vagyunk, rajta egy karcolás sincs, és már megint alkudoznak. Én meg ki tudja milyen átokverte kalandba keveredek már megint ezáltal?!