Erioni sorskerék – a dombóvári Pálinkás emlékverseny margójára, 1.rész

A poharam már megint üres.
Szomorúan hallom, hogy megzörren az este kezdetén az aljára ejtett rézpénz. Az utóbbi időben mintha egyre gúnyosabb mosolya lenne az éremre vert homályos képmásnak. Szerencsére nem ittam annyit, hogy tudjam az érzékeim játéka az egész, na meg a Szikrafűnek, amelyet a mellettem lévő asztalnál szív egy dzsad.
De nemcsak az üres pohár látványától sötétedik el a tekintetem, hanem az aszatalom elé álló titokzatos idegen alakjától is. Fekete köpenyéből kis tócsába csöpög a kinti eső; jó lesz vigyázni, ha verekedés lesz, nehogy elcsússzak rajta.
– Mit akarsz? – morrantok rá, de csak áll némán és bámul – illetve csak gondolom, hogy azt teszi, mert arcát nem lehet kivenni a csuklya mögött.
Az ilyesfajta modortalanságot nem szeretem az utóbbi időben. Rutinos kocsmai verekedőként már mérlegelem is a lehetőségeket – a poharam ugyan üres, de elterelésnek megteszi így is, amíg ráborítom az asztalt. Aztán majd meglátjuk. Mintha másolnák a gondolataimat, az egyik szerencsevadász épp hasonló módon teszi ártalmatlanná a kártyapartnerét tőlem néhány méterre. A csetepaté nem üti meg a hely kidobó embereinek, Chab’ee-és Zsoth’ee ingerküszöbét, unottan marcangolnak egy-egy csülköt a sarokban. A bajkeverő közben el is szalad, mintha parazsat dugtak volna a nadrágjába. Annyi baj, legalább rá nem kell figyelnem, ha kitör egy verekedés…
Ebben a pillanatban megszólal egy hang a fejemben: „Kedves barátom, kár lenne egy még meg sem tett kedvező ajánlatot, egy meggondolatlan cselekedettel elutasítani. A halál rossz mentor, Darton papjai pedig drágán dolgoznak.”

Leforrázva rogyok vissza a székemre. Egy újabb megbízó! Darton ma különösen fekete humoránál van, hogy egy sikertelen küldetés után még a búfelejtőmet sem engedi meginni rendesen és máris a nyakamra hoz egy újabb megbízatást?!
Érzem, az idegen a fejemben kutat az emlékeim után. Mit szeretne vajon megtudni? És ki lehet ő, vagy ami jobban izgat, hogy kinek a megbízásából keresett fel engem? Engem, ki számos diadalt arattam a Rivini arénában, de kalandozóként oly sokszor elbuktam? Minden egyes emlék feidézése fájó, de meleg érintésként nyilal az elmémben. Mikor végére ér, hüvős és megnyugtató szellőként visszhangzanak szavai agyamban:
– Hogy ki vagyok, nem fontos. Ahonnan származom, a sivatag homokja hamar elnyeli a kiváncsiakat.

Miközben mentális üzenetét küldi, átnyújt egy lapot, amelyen csak annyi áll: Misztikus bankár. Na mondhatom, ezzel sem lettem okosabb, de legalább jövedelmező lehet a feladat. Abroncsként feszül akarata a tudatomnak, amikor sugallja, hogy a jutalom csak a sikeresen elvégzett megbízás esetén jár, előleg nincs.
Intek öreg barátomnak, de Dani-Kaw a kocsmáros már biceg is felém egy üveg jófajta pálinkával. Akármi is lesz a feladat, sem szomjasan, sem pedig kialudt lánggal a lelkemben nem lehet az ismeretlenbe belevágni.
Megismerem az üveget – hisz ezt még egy vándor mutatványostól nyerte évekkel ezelőtt, valami Pálinkás Úrtól. Úgy őrizte, mint egy szerencse talizmánt, és most még is idehozza? Lehet, hogy ez is az ismeretlen idegen egy újabb elmetrükkje?

– Igyunk a két héttel későbbi sikerre! Vagy a dicső halálodra, barátom!
Ahogy egyre jobban világosodott odakint, úgy lett egyre nagyobb homály a fejemben, köszönhető a pálinkának.
A terv viszont el lett ültetve elmémbe – egy Szigetvár nevű helyet kellett többed magammal megostromolni. A Szürkecsuklyások ide menekítették a bankár néhány értékes serlegét, amelyhez csak Darton tudja miért ragaszkodik annyira.