Újra zaklatom a szürkeállományt!

Elöljáróban csak annyi, hogy volt kisebb félreértés köztem és a felsőbb hatalmak között: kisorsoltuk szépen az előző cikket helyesen megfejtők közül a két győztest, aztán én Dávidra, ő énrám várt az eredményhirdetéssel (Én úgy gondoltam, hogy majd ő kihirdeti, és után jövök a követező enigmás cikkel. Ő meg úgy gondolta, hogy ha jön a következő enigmás cikk, abba berakja az eredményt). Így az enigma csúszott pár hetet, de aztán kiderült minden.

Úgyhogy, némi késéssel, de a múltkori enigma helyes megfejtése: Szikla és Baál-Káin. A helyes megfejtők közül Markotai Zsolt és Ligeti Péter nyerték az 1-1 kiegészítőt. A mostani – és a következő – enigmás cikkek is ugyanilyen rendszerben lesznek promótálva.

A beküldési szabály úgy néz ki, hogy a cikk megjelenését követő nap éjfélig lehet beküldeni a megfejtést a gambit@deltavision.hu címre, és ahogy jön a következő enigma-cikk, csenget a Mikulás. A hagyományteremtés kedvéért az enigmás cikkek saját hírkategóriát kaptak, és mindig ugyanez lesz az illusztráció, hogy ismerős legyen. Úgyhogy tessenek imádkozni, hogy ne múljon el a cikkírókedvem, mert könnyen beragadhat a nyeremény a herótmocsárba… 🙂

Szerintem ennyi közérdekű infó elég is bevezetésnek, jön a következő pakli:

Krad-szentély
Déli kapu
Gilron-szentély
2x Negyedik Arc Szentélye
1x Argul tanyája

4x Vérontás megszállottja
5x Acélszarvú sarlatán
4x _ _ _ _
4x Zsarolás
3x Megvesztegetés
2x Pergő idő homokórája
4x Szeánsz
3x Elementálfészek
2x Özönvíz
2x Vérrobbanás
2x Kisülés
2x Villám
4x Időtlen troll
3x Manacsapda elpusztítása
2x Átlépés a féregjáraton
3x Elveszett lelkek kórusa
3x Sápadt Angyal Átka
2x Morten Flammus
2x Sorsfordulat
3x Sors keze
3x Idő vasfoga
2x Negyedik Arc Szentélye

Hát mi is van itt?

Azt látjuk, hogy acélszarvúval akarunk lemásolni valamit, méghozzá jelenbe kerülős hatást, de pont az a lényeg, hogy mit is: _ _ _ _-t, igen. A jelenbe kerülést gyakorítja a 4. Arc + Szeánsz. A rualani wier pakliba kerülését semmi más nem indokolta, mint hogy az ő orvoslására fog kijönni a gyógyulda. Természetesen egyetlen manát sem fordítunk gyógyításra, azt se a goblin, se ő nem tekintik még csak rövid távú célnak sem. Tehát, jön a wier, hoz egy gyógyuldát. Hozzuk a _ _ _ _-t, és belerakjuk. Máris beszeászoljuk. Ha valaki kiszámolja, hogy ezután mennyi MP-n vagyunk, már rá jöhet a mostani enigmánk kódjára.

Nézzük tovább. A wier tud vérrobbanni. Sorból is. Ugye az terror, és váratlan is? A féregjárat szintén a barátunk, a szeánsz miatt nem lesz rikta, hogy a kulcsfontosságú laphatás egy körben háromszor sül ki. Ezen tekernek az acélszarvúak, akik eleve másolják. A féregjáraton is. Ellenlapunk a pókháló, de csak eleinte, mert a játékunk arra épül, hogy kisütjük 3 kör alatt vagy tízszer. Annál jobban fáj az Ediomad sötétje, de az ellen van 6 counterünk. A harmadik körben gond nélkül elsülhet a hatás 5-6 alkalommal. Amikor 2 _ _ _ _ -nk van a külső síkon és beszeánszoljuk őket, majd elmennek féregjáratra egy goblinnal, az überbrutál. Ezért az élményért játszunk a paklival.

Ha még nincs meg, mi lehet _ _ _ _, nézzük, miket tettem mellé: Zsarolás, Elementálfészek, kórus és Sápadt Angyal Átka. Azt remélem, érezzük, hogy ezek alaperőforrást vegzálnak. Hogy lapot, vagy manát, azt nem mondom meg. A laphatás használatának tervezett mennyisége alapján annyit segítek, hogy nem Szárnyas vigyázóról van szó, azt körönként 2-nél többször nem akarjuk használni (és első körben nem is tudunk szeánszolni).

Ahogy az enigmában megszokhattuk (ezzel együtt 2 rész alatt) mindig 2 pakli érkezik ugyanarra a vezérsugárra. Itt lényegesen nagyobb kalandozók fognak szerepelni, de hasonló céllal:

Legendás taverna
Északi kapu
Gilron-szentély
– Rönkszentély
– Rönkszentély
– Harc oltára
2 Északi
4 Fraien
4 _ _ _ _
4 Daroveeni köpönyegforgató
3 Ghon bajnok
4 Lombok dalnoka
3 Satorr bérvajákos
4 Ófa haragja
3 Szellemi frissesség medálja
4 Caput Draconis
3 Árvíz
3 Szakadt zászló
2 Csuklyás Idegen
2 Égi Hajó
2 Valóságzárvány
4 Driáq gyűrű
3 Bíbor Hadúr
3 Manifesztáció éve
4 Önfeláldozás
3 Mulandóság
3 Porvihar
1 Erioni fal

Ez a kombó egyszer régen, 2012-ben már elhagyta a billentyűzetemet, azóta viszont megjelent pár kiegészítő, és nyilván vannak bennük kártyák, amik segítenek a koncepciónkon.

Megint a kalandozó a titokba burkolt kulcslap, nélküle ez egy nem túl reális, Fraienes-Égi hajós ostrompakli. Mint látjuk, a deck 67 lapos, de biztosíthatok mindenkit, hogy brutálisan átpörög a kezünkön a csatlósok és a zászlók miatt.

A paklinknak necces az első kör, pont mert nem lesz minden a kezünkben. Jó kezdőkéznek nem más, mint a sok csatlós (köztük 1 daroveeni) számít, illetve az Ófa haragja. Nyilván előny, ha a 2 kulcslap közül valamelyik a kezünkben van, ebből a Caputot nem tudjuk kikeresni, mert nem akarjuk kincsként letenni, az enigmatikus kalandozót viszont az Északi kapu, vagy a daroveeni előhozzák. Ha húzunk ófát, akkor nem Rönkszentélyt, hanem Harc oltárát hozunk. Ha a kombónk felállt, a zászlóval, a csatlósokkal felhúzott temérdek lapot gyakorlatilag némi válogatás után visszatesszük a pakli aljára: rönkszentély + _ _ _ _. Csak közben ugye _ _ _ _ kitapossa a lelket az ellenfélből.

Frissmedál és a Driáq-gyűrű miatt a daroveeni húzása, vagy egy ostrom után bőven lesz lehetőségünk lapot húzni, és azokat újabb elforgatással eldobni. A Porvihar garantálja, hogy harcban az ellenfél ne tudjon eleget fizetni. A manifesztáció éve + Árvíz kombó megfékezi a küldihordákat, hogy utána MP-fölényből már csak végignézzék, ahogy az ereklye-szettel leostromoljuk őket. Az MP-fölényt ugye _ _ _ _ szállítja.

MDani