Most, hogy lezárult a kampányidőszak, véget értek a lapbemutatók, és minden jel szerint egy nagyszerű kiegészítő kerül a piacra, már minden játékos nagy erőkkel készül a Bontott paklis versenyre, amely közel akkora, ha nem nagyobb népszerűségnek örvend a játékosok körében, mint az év másik nagy eseménye, az Évzáró.

Az ilyen típusú, bontott paklis verseny az, ahol a külső tényezők szinte teljesen kiegyenlítődnek. A tesztelők nem is indulhatnak a versenyen, de nem számít az sem, hogy ki mennyi kártyával rendelkezik, ki hány lapot nem tudott kölcsönkérni. Mindenkinek egyformán adott 6 csomag Cranta öröksége kiegészítő, amellyel játszhatunk, és amiből ott a helyszínen kell paklit építeni. Mivel az összeállított pakli alapját a gyakori-átlagos lapok fogják adni, így érdemes a bontást követően majd ezen lapokra FÓKUSZálni.

A cikkben az alapproblémákat igyekszem kicsit górcső alá venni, lássuk is tehát, mik azok a kérdések, amelyekkel egy játékos a 6 kiegészítő kibontása után szembesülhet!

A legfontosabb dolog, hogy úgy menjünk versenyre, hogy a legalább 36 gyakori-átlagos lapot kívülről-belülről ismerjük, ugyanis ezek a lapok fogják a paklink körülbelül 95%-át alkotni. Ez nem azért fontos, hogy ne húzzuk az ellenfél és a saját időnket a lapok játék közben történő olvasásával és értelmezésével, hanem azért, hogy átlássuk a játékteret a meccsek kezdését követően egészen az ellenfél kéznyújtásáig.

Például tisztában legyünk azzal, hogy szinte minden sebzős hatás 1-2 szintet sebez, vagy hogyha valaki halál jellemű kalandozót idéz le, akkor nem kell a kezünkben tartogatni az akadálylapokat, hogy majd ha esetleg küldetés érkezik, akkor oda csatoljuk, mert az orkokkal az ellenfél minden bizonnyal ostromolni fog.

Szóval, ha eddig nem tetted volna meg, ülj le, és alaposan olvasd el legalább a gyakori-átlagos lapokat! Ne csak azokat, amikkel szíved szerint játszanál majd, hanem mindegyiket az elsőtől az utolsó betűig. Ha pedig kérdésed van, bizonytalan vagy egy lap működésével kapcsolatban, akkor kérdezz bátran, akár az interneten, akár a helyszínen a szervezőtől vagy bíróktól!

Miután kibontjuk a kiegészítőket, általában kalandozó-jellemek és laptípusok szerint szoktuk különrendezni őket, hogy lássuk, mi az a lapkészlet, amellyel versenybe szállhatunk. Ne felejtsük el, hogy bontott versenyen nincs laplimit, tehát ha egy lapból 5-6 darabot bontunk, és illik az általunk elképzelt koncepcióba, akkor ne féljünk valamennyi azonos kártyát a pakliba rakni.

Miután szétválogattuk a lapokat, elérkezünk a legfontosabb kérdéshez: milyen koncepció köré építsünk dekket. Itt sokszor félre kell tenni az egónkat, hiszen előfordulhat, hogy nem az általunk várt faj/téma köré tudunk paklit összerakni. Ökölszabályként azt az alapelvet lehet követni, hogy azzal a témával/témákkal érdemes harcba indulni, amelyből a legtöbb lapunk van. Persze itt is előfordulhatnak olyan buktatók, hogy például a snilek mellé nem bontunk elég küldetést. Ne ijedjünk meg a vegyes paklitól sem. Egy dekk nem attól jó, hogy csak elf vagy csak ork lap van benne!

Fontos még kiemelni, hogy ne hagyjuk, hogy egy kibontott hős (neves mitikus, esetleg egyedi kalandozó) letérítsen minket egy könnyen járható útról. Hiszen amellett, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a játék folyamán fel fogjuk húzni a kalandozót, nem lesz a témához passzoló elegendő kiskalandozónk, és az átgondolatlan választásunk olyan többletköltségeket eredményez, hogy a tornyaink között helyet kell szorítani a Legendás tavernának.

Mivel bontott versenyről van szó, kiemelten fontos, hogy milyen toronyszinteket választunk a kezdő tornyaink közé. Itt jóval nagyobb jelentőséggel bírhat akár egy-egy plusz alapszint is a harc eredmény meghatározása fázisban, mint egy Hagyományos/Új hullám versenyen, úgyhogy próbáljunk meg törekedni arra, hogy a kezdőtornyunkat a Tükrök termeSötétség vermeKláncsarnok hármas alkossa. Ez az alábbiak miatt válhat előnyünkre.

  • A Tükrök terme az amúgy is ostromra berendezkedett, sokszor hordában támadó orkok ellen kiváló lehet, ahol a gaugokkal ez a torony könnyen felveheti a versenyt
  • A Sötétség verme szintén nagy előny, 3 akadálylapot is tartalmaz a gyakori-átlagos sor, amelyből várhatóan 4-6 darabot fogunk bontani, ezért már megéri betenni a toronyszintet, kulcsfontosságú lehet minden kiosztott sebzés. (Ne felejtsük el, hogy a toronyszinttel a Lidércfény sebzéseit is mi oszthatjuk ki.)
  • Kláncsarnok: mindegyik téma egy faj köré épül, csak átlagosban van 1-1 kakukktojás (az orkoknál ott sincs), így nem kell részletezni a lap erősségét.

A fent leírtak, illetve a paklink konzisztenciájának fenntartása miatt próbáljuk meg elkerülni a jellemellentét a paklinkon belül. Egy kvázi képesség nélküli bálterem sokszor végzetes döntés lehet a kiélezett harcokban.

Hasonlóan a Hagyományos/UH versenyekhez itt is próbáljunk meg törekedni a 40 lapos paklira. Gondoljuk át többször is, akár a lapokat újra elolvasva, hogy valóban minden lapra szükségünk lesz-e a verseny során, tudunk-e majd minden kártyát használni azok közül, amiket a paklinkba tettünk.

Végül pedig ne felejtsük el, hogy az egyes fordulók között van lehetőség a paklinkon változtatni, tetszőleges mennyiségű kártyát cserélhetünk ki (toronyszintet is!), nagyon szélsőséges esetben akár teljes koncepciót, jellempárokat is válthatunk.

Remélem sikerült kicsit segíteni a felkészülést, mindenkinek eredményes versenyzést kívánok.

Balázs”