Évzáró verseny 2005.
(2005. december 17-18. Budapest, Orczy kert)

Első nap

Volt időszak, amikor meglepődtem volna, hogy ennyi fajta pakli létezhet egy versenyen. Ma már sokan ezt is kevésnek tartják. Voltam már kismillió versenyen magam is – de ilyen kellemes hangulatút ritkán láthattam. Összegezve: mikor még tartott a 2005. évi záróverseny – szerintem aki jelen volt, elégedett lehetett. Soha ennyire nem izgultam általunk szervezett verseny előtt, de mint kiderült, alaptalanul. A mérkőzések többsége nagyvonalú, már-már baráti légkörben zajlott. Ez persze nem jelenti azt, hogy a játékosok ne koncentráltak volna.

Az első fordulónál az asztalokhoz úgy sorsoltuk az embereket, így kerülve el a tavaly nehezményezett kiemelési rendszert. A húzás után (mely az asztalnál a pozíciót is meghatározta) a játékosoknak gyors egymásutánban kellett meghozniuk döntéseiket, ezért talán ez volt a versenyen az egyik legmeghatározóbb része. A játékosok az első három fordulóban csak az asztaluknál ülőkkel játszhattak. A legtipikusabbak koncepciók a Kyr-Gra-tinoli csata, a mérgezős, és a gladiátor volt, de születtek egészen elképesztő koncepciók is. Domináltak az ostrompaklik. A kevés küldetéspaklit jobbára a kiegészítőket jól ismerő játékosok kockáztatták meg.

Érdekes volt látni egynémely koncepciót – Zankó Krisztián Kapumesteres, Darton-papos küldetéspaklija is ezek közé tartozott – ugyanígy DP-re ment például Polyák Máté a későbbiekben legerősebbnek minősíthető asztalnál – mérgező koncepciójában a Venomagitorok, és Catratan beavatottak külső síkos küldetéseket oldottak. Volt rengeteg kyr koncepció is, ezek erejéről az döntött, hogy hány Gra-Tinol, és hány akciólap jutott el hozzá – ugyanakkor, mivel ez volt a legnépszerűbb, ez forgácsolódott el a legjobban. Berek Arnold ellenfele például majdnem lefordult a székről, mikor Arnold Jakirte, és Harn sys Terrn mellől Vérgyűjtötte Azhanudot, és az így nyert MP-ből lehozta Haniát. Érdekessége a dolognak, hogy Arnold 20 egyedit (!) vett ki. Sok elhúzódó mérkőzés volt tapasztalható. Az 1. asztalnál a döntő mérkőzésen Péter Gergő, és Varga Zsolt elmehettek volna sétálni is, ehelyett a 2 percenkénti passzot választották: aki kimozdult volna, veszít. Egyikük sem tette meg, helyette a biztos (?) döntetlent választották. Pedig Zsolt rendelkezett egy Reagi Sátorvárossal is… Dr. Küzmös Imre például átkozhatta magát, amikor első körben két stabil csatolt lap (Rönkcsapda, Iblogh) után meg merte kockáztatni Shigvarrt. Ellenfele ugyanis csak ezután kezdte el kipakolni küldetéseit, és a Tűzkígyó soha nem került a Jelenbe. Ugyanígy érdekes volt például látni, hogy a mérgezős vonatképző ostrompaklik egynémelyike hogyan vásik el akadálylapokon. Hiába, az Égi vadász is slágerlap volt…

Érdekességek:

– Benkő Zsuzsanna Álomkristálya lopott el egy 4 csatolt lappal rendelkező, egyébként Leprával fertőzött nagyvarázslót. A csatolt mérgek persze nem sokáig maradhattak rajt. De a Hajítóbárdot a renegáttá vált Conrawin Dawa így is megdobta.

– Az első körben Ancsa Róbert Mestertolvajjal kidobatta Boóc Péter Erioni falát.

– Érdekes volt látnom – a Quintarha megette a Császár bosszúját…

– Kis Attila figyelmeztette ellenfelét, hogy a Pantheonba belehalt a paklipörgetésre szánt Kharad. Ez egyébként (Pantheonnak hála – egy Hafhatayjal is megtörtént).

– A DP-vel nyerő Árnyékjáró tipikus esete: Erioni fal az első körben.

– Újabb Pantheon kontra dzsinnek: Abu Haszriar lejött Pantheonnal, majd áthozta ellenfele Hafhatayát, és Dzsamrakayát. A végeredmény egyértelmű.

– 1 ostrom: 3 Aranysereg harcmesterrel, és 3 Isteni segítséggel.

– Jakirte egy meccsen két kupolát vitt véghez. Mindkettőt Őstűz teremtésével.

A három forduló után minden asztalnál győztest hirdettünk (a döntetlenek révén előfordulhatott, hogy egy asztalnál 2 is volt).

Többen jelezték ekkor, hogy kis átállási idő jót tenne. Megkapták, de ez a sorsolás manuális voltának is köszönhető volt. Az akklimatizálódást Kertész Zoli például igen jól vette. Pedig az eddigi két győztes meccsén Kis Attila Erimarral, Manifesztció évével, Szöktetéssel, és ahhoz csatolt Romlás Virágával kezdett. A küldetés alá Zoli csatolt egy akadálylapot. A bestia sebzett Erimaron, majd a Virág kénytelen volt elforgatni egy Bálványtagadót. Mi tagadás, nem túl jó üzlet. És ez mind az első fordulóban – persze az eseménylapok kijátszásáról nem is beszéltem. A meccs a következő fordulóban nagyjából el is dőlt, a Holdimádó füvesasszony megoldotta a problémákat. Doktor Dénes ellen az utolsó pillanatban nyert Kun László, mivel a kispapokkal játszó tavalyi győztes lassabb küldetőtempót választott, a Vámpírok pedig lassan indultak be – a megszokottól eltérően. Gyorsabban ért véget a Kovács “Kopi” Tamás, és Zámbó “Jimme” Balázs mérkőzése, a győri különítmény egyike Crantai élőhalott paklival, a másik Amunddal játszott (a paklik közül ez a kettő igen népszerű volt). Kopi már az elején feladhatta – 30 eseménylapja nagyon jött, kár, hogy a másik oldalon Amhe-Ramun főpap trónolt.

Dezső Csaba Péter is gyorsan végzett Koczka Levente ellen, igaz, vereséggel. Kalandozó híján a Zauder-Aranysereg-Sion-Diar vonal gyorsan leostromolta. Erdős Gyula elfogyasztotta a Lélekidézőt. A forduló időlimitjének vége felé már nem volt kalandozója sem ellenfelének. A hagyományosnak mondható Nekropolisz vonal ezen a napon is jól üzemelt Gyula kezében.

Keul Dávid elég magabiztosan kezelte pakliját, a kyrt is – így végezhetett továbbjutó helyen. Zankó Krisztián meccsét Kecskeméti Zsolt ellen Seyla képessége döntötte el. A villámostrom – (Mutáns ork portyázóval kiegészülve) nem volt elég gyors Krisztián antiss-elf küldetésmegoldójának, és a félelf mindenkit beforgatott, míg Kenawyn mentesítette az elfeket a hatás alól.

Szintén meglepő paklival rukkolt elő Vida Gábor is, aki Barbár sámán – Árnyékjáró – Földrengéssel verte meg Kertész Zolit. Gábor az utolsó fordulóig veretlen volt, így előkelő helyről várhatta a vasárnapi folytatást. A verseny első 7 fordulójában nem volt veretlen játékos, és a mezőny kiegyenlítettségét mutatja, hogy 7 meccsből 4 győzelemmel, 1 döntetlennel, és 2 vereséggel 7 játékos végzett, akik közül másodlagos pontok alapján 5 jutott a legjobb 16 közé.

A Szuperultraritka Enrawelli Kristálykönyvtárat, és a Szuperultraegyedi Sianismoriont 34 játékos kaphatta meg, akárcsak az e havi nyerhető lapot, az Oronakiriant. A verseny végén minden résztvevő húzhatott a kiterített lapokból – Polyák Ádám például 1 Lélekidézőt, és 1 A Kapuk Őrzőjét.

A Doktor “Din” Dénes – Dezső Csaba Péter- Erdős Gyula – Berek Arnold halálcsoporttal ellentétben (csak Gyula jutott tovább), egy másik asztal adta a legtöbb első 16-ba jutót. Vida Gábor, Kertész Zoltán és Polyák Máté ugyanarról az asztalról került be a második napra.

A legjobb 16, és paklijaik:

Kertész Zoltán – Nekropolisz, a Holdimádó füvesasszony – Bálványtagadó tengelyre felépítve, rengeteg bestiával. A Vérgyűjtéssel kiegészített MP-kontroll, és a dobatások (Mestertolvaj, Sárány ébredése, Piactér) mellett Lyonachryss gondoskodott a végtelenítésről (Kígyószekta növendékének segítségével).

Zankó Krisztián – Kenawynra, és Seylára építő elf antiss-küldetés, melyben a Városőrség kijátszása – Lidércúr – Álomháború megnyerése a fő küldetésvonal. Szintén fontos része a paklinak a Berail Astumial, Huri küldetésmegoldó részleg, és a Wirg, valamint a Hatalom dala.

Zámbó Balázs – A rengeteg akciólappal (Isteni segítség, Csapás, Vérgyűjtés, Csontrombolás), több küldetéssel (Ősi Egyezmény megszegése, Tisztogatás a Nekropoliszban) játszó küldetés-amund hatékony fegyvere a Szentségtelen kapu – Muliphein kombó. Jimme gyakran oldott meg Ősi Egyezményt Rattikani fogadójával – ezáltal lassítva ellenfelét.

Erdős Gyula – A már említett hagyományosnak mondható Nekropolisz, a fent említett Szentségtelen kapuval, rengeteg bestiával. Káoszmedve, Kerub, Morquor, Tortor spiritus, és a Tharr-pap-Holdimádó füvesasszony vonal kiegészítve Vérzivatarral, Bálványtagadóval, Zauderrel, és sok eseménylappal.

Pásztor Tamás – Kyr fajpakli, a megszokott küldetésekkel. A Gra-Tinoli csata megnyerése mellett Tyrrano hordájával, és Lélekkő megszerzésével játszott, a kalandozók a megszokottak, igaz a Sorsfordítót és Kyr Légióst kiegészítő nevesítettek között ezúttal szerepelt Gorban Lyalmur mellett Jahrn-on Kryel, és Khymer is.

Vida Gábor – Az alapszakaszban már mindenki meghökkenhetett a Barbár sámán – Földrengés paklin, melynek tengelyét kiegészítette a meglepetéslapok garmadája (Teleport rúnák, Harckészültség, építhető toronyszintként Kincseskamra). E mellett a hatékonyságot növelve Gbor játszott Örvényzárral, Baál Káinnal, és fontos elem volt az Árnyékjáró, Sorsfordulat kezdés.

Krizsai Zoltán – A goblinok időről időre felbukkannak, és Zoli most egy mérgekkel, és Tűzviharral operáló verziót rakott össze, melyben a Goblin kuruzsló Városőrség felkoncolását oldott, és a Gladiátorgála megnyerése küldetésre Gro-ugoni viadalmesterrel készült. A Nyomolvasó, Harcmester duót használta ágyútölteléknek.

Koczka Levente – Egyedi építésű Sion-Diar szentélyt építő ostrompakli, mely az Aranysereg harcmesterre, és a Zauderre épül. A pakli használ Arel Harmadik havát, Láncütést, és pillanatok alatt képes nyerni, ugyanúgy, ahogy rosszul húzva kikapni. A fiatal játékos az első napon az előbbi mellett döntött.

Péter Gergő – Az ifjú titán után a tapasztalt játékos. Gergő nehezen jutott be a legjobb 16-ba, de figyelemre méltó Crantai – Élőhalott paklija, mely a Szunnyadó kapitányát használja befejező kalandozónak, amúgy a Szunnyadók őrével tud blokkolni, és a Crantai kóborló – Igere szentély romjainak felkutatása a fő vonala. Mint később láthatjuk, Gergő a cserepakliját is gondosan megépítette.

Keul Dávid – A kyr ostrompaklival is jól szerepelt, így a rengeteg ütést (Pusztító csapás, Fejszecsapás, Kardtánc) és védelmet (Arel Harmadik hava, Kitekintés ünnepe, Hatodik érzék) használó paklival bejutott a második napra.

Panyik Zoltán – Hasonlóan, mint Dávid, és hasonló paklival. Sok ütést használó kyr fajpakli, mely ostromra megy, El Baladával, és a nagyobb nevesekkel megfűszerezve.

Bittó Zsolt – Az elnyűhetetlen kistolvajjal, melyben Hurit, Szang Pát, és Hatodik érzéket használt, Wirget, és Pszi-csapást játszott a kiskalandozók védelmére, és a gyors játék érdekében. Küldetésként használta az Udvari intrikát – a megszokottak mellett.

Kecskeméti Zsolt – A villámostrom legújabb válfaja. Kihagyta a Fehér ork vonalat, helyette játszott Mutáns ork portyázót, Máridot, Kyr pusztítót, Quintarhát, és a fő vonalat. Villámhadjárat, Vámpír, Pusztító csapás, Fejszecsapás, és az eseménylapkontroll (Sápadt Angyal Átka, Haditervek).

Kun László – Nagyon hasonló pakli Zsoltéhoz – a különbségeket lásd a paklik rovatnál.

Rónai Árpád – Nekropolisz nélküli amund küldetésmegoldó az ismert Szentségtelen kapu vonalat használva, Árpi paklijában az Ősi Egyezmény megszegésének megoldása a legfontosabb. A Zmbó Balázs paklijához leginkább hasonlító fajpakli. Kalandozók – mindenki, aki nevesített amund, plusz a főpap-pap-papnő vonal.

Polyák Máté – Toroni hatalmasok, minden építmény kézből. A pakli Bebörtönzéssel és eseménylapkontrollal tartotta fel ellenfelét, míg a megfelelő számú hatalmas össze nem gyűlt. A pakli nem használ Dicsőség Csarnokát, így hangsúlyosabbak a küldetések – a Síkkapu bezárása, és a Démonúr bebörtönzése.

Második nap:

Bizonyára sokakat érdekel, hogy egy-egy meccs hogyan zajlott le. Ezért minden fordulóból egy mérkőzést kiemelten kezeltünk, és lépésről lépésre leírtunk.

A legjobb 16 sorsolása
Kertész Zoltán
Zankó Krisztián
Zámbó Balázs
Erdős Gyula
Pásztor Tamás
Vida Gábor
Krizsai Zoltán
Koczka Levente
Péter Gergő
Keul Dávid
Panyik Zoltán
Bittó Zsolt
Kecskeméti Zsolt
Kun László
Rónai Árpád
Polyák Máté

Kiemelt meccs:

Kertész Zoltán – Péter Gergő
Gergő rövid ideig gondolkozik, majd nem kever le. Kertész Zolinak kicsit több idő kellett, ellenben ő 5 lapról kezdi az első játékot.

Az első forduló csatolásokkal telik, kalandozó nem érkezik a Jelenbe. Zoli Haditervet rak ki, a 2. forduló elején, majd a manőverek fázisában Gergő rejtett várost hoz ki Gilron szentélye alól. Használja is, így a Szunnyadók őre helyett Crantai kóborló kerül a kezébe, amit le is hoz.

Zoli haditerve bejön egy sors keze csata után, így övé az MP-fölény.

A harmadik, negyedik forduló is csatolásokkal telik. Az ötödik fordulóban már 3 főrend meggyilkolása, és 10 akadálylap van a jelenben.

Mp-gyűjtés, a hetedik fordulóig nem változik a helyzet. A hetedik forduló elején mindketten hadiznak. Hihetetlen izgalmas lépésre szánja el magát Zoli… …Mestertolvajol! Egy Szunnyadók őrét dobatott ki…

Mindkét hadi bejön.

Nyolcadik forduló, a jelenben továbbra sincs kalandozó. Majd jön a kilencedik. Ismét Mestertolvaj Zoli részéről, ezúttal egy Crantai kóborlót dobatott ki.

  1. forduló: Zoli 43, Gergő 39 MP-ben. (Volt egy Sápadt Angyal egy korábbi körben Gergő részéről.)11. forduló: csatolás, passz. Gergő lehoz egy újabb Crantai kóborlót. Az események felpörögnek. Zoli Lyonachrist hoz le, aki vérgyűjtené magát, de Gergő Quintarhával semlegesíti az MP-nyerést.
    Zoli 42, Gergő 37 MP-ben. Gergő lehozza a Szunnyadók kapitányát, Zoli pedig egy Bálványtagadót. 12.forduló Zoli 42 MP, Gergő 34 MP-ben. Ismét Mestertolvaj. Fejszecsapás távozott. Ezután kirak egy Nekropoliszt. Gergő Vadon lázadását hoz le. Használja A szunnyadók kapitányának képességét, az élőhalott banda a Jelenbe kerül. Sorsfordul is Gergő, majd ostromol egy Kóborlóval, és egy Kapitánnyal. Jóslatok terme: Vadon, Igere szentély, Vérzivatat, Fejsze, Szunnyadók őre van Gergő kezében. Zoli fizet 1 MP-t (41, Gergő 32 MP), majd hosszas gondolkodás után eldobat egy Igere szentély felkutatását. Zoli aktivizál egy Ankhe-Tueethet (főrend miatt 2-ért) (Zoli 39-ben). A kapitány sérül 1 szintet, a kóborló is sérül 1 szintet. Zoli a kóborlót támadja, de ezúttal nem sebez. A kóborló végül veszít egy alapszintet. (Zoli 39, Gergő 32 MP) Zoli nem aktivizálja a Morquort, és nem állt be akadályozni, így az ostrom sikeres volt. (Gergő 3, Zoli 2 Tsz)
    Újabb ostrom a Gilron-szentély ellen, Crantai kóborlóval. Zoli aktivizál egy Lélekcsapdát 1 MP-ért (főrend miat), célozva a kígyószekta növendékét. (Zoli 38 MP, Gergő 32 MP) A növendék visszajön, és beáll akadályozni a Bálványtagadóval együtt. Az ostrom sikertelen. (A Lélekcsapda visszakerült Zoli kezébe, mert használta a Rúnák termét.)
    13.forduló (Zoli 42MP, Gergő 36 MP) Gergő megszakít, El Dzsiah. Gergő nem fizet, Zoli fizet 2 MP-t, majd elviszi Gergő Rejtett városát. (Gergő 35 MP, Zoli 40 MP)
    Zoli keres egy Holdimádó füvesasszonyt. Majd egy Reagi sátorváros is. Gergő Sápaszt. Igere szentélyt hoz ezután. A kóborlók külső síkon, a kapitány sérült. Bálványtagadó pihen, Lyonachris éber. (Gergő 31 MP, Zoli 40MP) Lejön egy Füvesasszony, majd jön egy sérült gaug.
    14.forduló Az igere szentély miatt a kapitány éber, Zoli kalandozói sérültek. (Gergő 35, Zoli 37MP) Zoli El Sobirai arénát hoz, Rejtett város leesik. Vadon lázadása, Kapitány Gilronra megy. Ankhe-tueeth támad, 2 siker és egy alapszintvesztés. (Zoli 35, Gergő 35 MP) Az ostrom sikertelen.
    15.forduló, Minden jelenben lévő kalandozó éber. Zoli csatol egy akadálylapot, Gergő Császári vadasparkot hoz, Zoli akadálylapot csatol. Ostrom 2 MP-ért. Ankhe-tueeth vadaspark alatt végzi, majd Iblogh megöli a kapitányt (Iblogh maradt), Zoli kap egy MP-t (Lyonachris), majd Tűzvész a vadasparkra. (Zloi 35MP, Gergő 35MP) Sápadt angyal átka Zolira.
    16.forduló. Gergő 36 MP, Zoli 35 MP. Jelenben a kóborlók. Vadon lázadását játszik ki Gergő. A 2 kóborló ostromol, majd a sorelhagyás előtt Gergő Sors kezézi a tűzvészt. Iblogh jön, Császári vadaspark alatt végzi, de Zoli a vadaspark képességének érvényesülése előtt Megelevenedő sötétséget játszik ki Zoli, és húz egy lapot, ezután Iblogh balra el…
    A védő csapat: 2 gaug, Lyonachris. Az ostrom skertelen akció nem történt.
    Kóborlók ki, Rattikanit hoz Gergő, majd csatol is hozzá egy csapdát. (Gergő 33, Zoli 33MP)
    17.forduló Gergő hadizik. (Gergő 36, Zoli 37 MP)
    18. forduló hadi bejön, új hadi Gergő részéről. (Gergő 42, Zoli 41 MP)
    Kóborlók a jelenben (az egyik 3. alapszintű egy Ankhe démon miatt) Sápadtat játszik ki Gergő, Kóborlók kiugranak. Zoli filozofál, hogy a Kóborlók úgyis bejönnek következő körben. Ezután Zoli sápasztaná Gergőt, amit Gergő Sors kezével semlegesít. Ezután Zoli Vérzivatart játszik ki, bejönnek a Kóborlók, az egyik meghal ezért Zoli kap egy MP-t. (Zoli 35, Gergő 36 MP)
    Zoli épít egy Rúnák termét. (Zoli 31, Gergő 36 MP) Ezután Zoli lehoz egy Lyonachrist (Zoli 24 MP). Gergő hadija bejön.
    19.forduló (Gergő 43 MP, Zoli 24 MP). Gergő vadon lázadását játszik ki.
    Kóborló ostromol, Lyonachris és 2 gaug beáll. Akció nincs, ostrom visszaverve.
    Gergő Kapitányt hoz külső síkra. Behozza, majd ostromol. (Gergő 34, Zoli 24 MP)
    Az ostrom sikeres, Zolinak 2 Rúnák terméje van.
    Bálványtagadó Vérgyűjtené a pihenő Lyonachrist, de Gergő az egész hatást semlegesíti. Zoli sápasztja Gergőt. Ezután Zoli Kígyószekta növendékét hoz le.
    20.forduló (Gergő 33 MP, Zoli 21 MP) Crantaiak sérültek, Lyonachris, 2 gaug, Bálványtagadó sérült. Jön egy sérült gaug, Füvesasszony pihen. Egyedül Lyonachris, és Kígyószekta növendéke éber. Vadaspark kap egy Tűzvészt (marad jelenben).
    21.forduló Gergő Haditervel (Zoli 24MP, Gergő 36MP). A füvesasszony kivételével minden kalandozó éber. Ostrom 2 pontért Kóborlóval, kapitánnyal. Teleport rúna 1 pontért, kapitány hazamegy. Wirg 2 MP-ért 1 szintet sebez a Kóborlón. Lyonachris, és 2 gaug beáll. (Zoli 21 MP, Gergő 34 MP) Gergő El dzsiahja 3 Sors keze kijátszása után nem jön létre. Ezután Gergő igere pártfogásával éberbe forgatja Kóborlóját, majd ostromol. (Gergő 28, Zoli 19MP) Gaug, Lyonachrissal beáll. Fejsze leviszi a gaugot, Zoli kap 2 MP-t (2 Lyonachriss). Következő harci körben Gergő Fejszecsapná a Lyonachrisst. Nincs gyors hatás, megvan. 7 MP-ért 4 szintet csap a Lyonachris a Kóborlón. Kóborló meghal, Lyonachris sérült.
    Gergő Kapitányt hoz, és behozza, majd ostrom. (Zoli 14MP, Gergő 15MP) Bálványtagadó, Kígyószekta szolgája beáll, és visszaverik az ostromot. Zoli visszacsatol egy csapdát a Rúnák terméhez. Gergő hadija nem jön be értelemszerűen.
    22.forduló (Zoli 18 MP, Gergő 19MP) Gergő feladja.

1-0

Gergő cserepakijából 2 Hajítóbárd, 4 Oroszlánszív paplovag, 2 Concordia, 3 Márid, Baál káin, Katapult, Weila szentély, és DTT került be. Kiment a Fellegvár, Rejtett város, 1 Kapitány, 4 szunnyadók őre, 1 Tristana, 3 Arel 3. hava, 3 Álomkristály, 1 Raquan tüze.

Zoli 2 Lidércet, 1 Lélekcsapdát, 1 Kobra szabotőrt vett ki side után, és 3 harckészültséget, és 1 manacsapdát rakott be.

Második játék, Zoli kezd

1.forduló: Zoli csatol, Gergő is. Zoli Mestertolvajol, és kidobat egy Vadon lázadását. Gergő katapultot játszik ki.
2.forduló (Gergő 12, Zoli 14 MP) Gergő Oroszlánszív-paplovagot hoz le 2 MP-ért, nem marad lap a kezében. Zoli Reagi sátorvárost hoz le, ami Gergő elvisz. Zoli Bálványtagadót hoz, visszahozza. Ezután Füvesasszony jön, és a paplovag sérült lesz. Gaug születik.
3. forduló (Gergő 13, Zoli 10MP) Zolit sápasztja Gergő. Zoli El sobirai arénát hoz, besebzi a paplovagot. Zoli Hyurt dobja “Túl korán jött” felkiáltással.
4. forduló (Gergő 14 MP, Zoli 10MP) paplovag sérül. Márid érkezik Gergő oldalán.
5.forduló Gergő hadizik. (Gergő 12MP, Zoli 14MP) Paplovag sérült. Gergő sápaszt ismét.
Hadija bejön Gergőnek.
6.forduló (Gergő 15, Zoli 13MP) paplovag sérült, gaug jön. El Dzsiah. Gergő nem fizet, Zoli fizet a füvesasszonyra. Gergő vadasparkot hoz, Zoli átcsatol az Aréna alól egy akadálylapot a legalsó toronyszintjéhez. Gergő paplovagot hoz. A Császári vadaspark ezután Tűzvészt kap, de a jelenben marad.
7. forduló (Mindketten 15 MP-ben) A pihenő paplovag besérül. Gergő sápasztja Zolit.
8.forduló Gergő hadizik. (Mindketten 15 MP-ben) Sérül a paplovag. Hadi bejön.
9.forduló Gergő ismét hadizik. (Gergő 21 MP, Zoli 19 MP-ben.) Zoli Mestertolvajol, kidobatja a Crantai kóborlót. Zoli elfelejti beséríteni a paplovagot.
10.forduló (Gergő 25Mp, Zoli 22MP) Márid a jelenbe jön, majd ostromol a 2 paplovag és a Márid. Jóslatok terme. Crantai kóborló, Fejszecsapás, Pusztító csapás, El dzsiah, Concordia, Vadon lázadása, Igere pártfogása közül az Igere pártfogás megy a Múltba. Ankhe Tueth támad megelevenedő sötétséggel. Mindegyik támadása sikeres, a Márid veszít 1 alapszintet is. Muliphein támad, Oroszlánszív meghal, másikat nem találja el. Bálványtagadó beáll, és Wirgel. 1 szintet sebez a paplovagon, a Máridot nem találja el. Harckészültség veri vissza az ostromot. (Gergő 24MP, Zoli 16MP)
Vadon lázadását játszik ki Gergő. Ezután El dzsiah jön, tapos 1 MP-t Zolin. Kóborló jön le, majd Concordia Gergő részéről. Ostrom, Jóslatok terme: Fejszecsapás, Pusztító csapás. Pusztító csapás kerül a Múltba. Az ostrom sikeres. (Zoli 14MP, Gergő 22MP)
Nekropolisz érkezik Zoli oldalán. Zoli Toronyszintet épít, egy Rúnák termét.
11.forduló Zoli Hadizik. Márid bejön (3.szintű), és ostromol a Kóborlóval együtt. Iblogh jön. Sors keze a tűzvészre, Vadaspark befogja az Ibloghot. Ankhe-tueeth megelevenedve támad. Midegyik támadás sikeres volt, Márid meghalt. Az ostrom viszont sikeres. Zolinak 2 Rúnák terméje van. Gergő El dzsiahol, Zoli 1 MP-t fizet. Gergő mindkét kalandozóját Igere pártfogással éberbe forgatja. (Zoli 8 MP, Gergő 16MP) Paplovag ostromol, Füvesasszony beleáll. A kóborló leviszi a toronyszintet, majd Baál Káin sorsfordulattal leviszi Gergő az utolsó toronyszintet is.

1-1

2 Lidércet rak be Zoli 1 Vérzivatar és 1 Manacsapda helyett.

Harmadik meccs: Gergő kezd

1.forduló Zoli sátorvárost hoz.
2.forduló Mindketten Haditerveznek. (13-13MP) Gergő sápasztja Zolit. Mindkét Hadi bejön.
3.forduló (Gergő 17, Zoli 16MP) Gergő 2MPért hoz Oroszlánszív paplovagot. Zoli Főrendet hoz, majd Kígyószekta szolgáját. Végül felveszi az idomítást, és kihozza az El sobirai arénát.
4.forduló (Gergő19, Zoli 16 MP) Gergő Máridot hoz. Zoli sokat csatol, majd lehoz egy Lyonachrist.
5.forduló (Gergő 17MP, Zoli 13MP) Gergő hadizik. Gergő sápaszt. Mestertolvaj kidobja a Villámhadjáratot. Hadi bejön.
6.forduló (Gergő 21MP, Zoli 13MP) Zoli él gyors hatással, az El sobirai aréna alól átcsatol egy akadálylapot a Gilron szentélye alá. Gergő császári vadasparkkal, és egy Crantai kóborlóval erősít. Máriddal együtt ostromolnak. Jóslatok terme:OSZP, Concordia, Sors keze, 2 El dzsiah, 1 Vadon lázadása. Zoli eldobatja az OSZP-t. Zoli lélekcsapdával 2MP-ért visszahozza Hyur Ecchyst 2MP-ért (Főrend, Rúnák terme), beáll Hyurral, Lyonachrissal, Kígyószekta szolgájával. Zoli kap 1 MP-t Hyur halálakor. Zoli Tűzvészezi a Császári vadasparkot. Zoli kör végén eldobta a kézbe visszavett Lélekcsapdát.
7. forduló Zoli gyors hatással él, az Aréna alól átcsatol egy bestiát a legalsó toronyszinthez. Gergő kihoz Gilron alól egy Rattikani fogadóját. Gergő Concordiát játszik ki, feláldozza legalsó toronyszintjét (Csapdák terme 2 tükörútvesztővel). (Gergő19, Zoli 14MP) Concordia bejön (Gergő23MP). A kígyószekta növendéke most démonológiára vált.
8.forduló (Gergő27, Zoli 18) Gergő Hajítóbárdot játszik ki. (26MP)
9.forduló (Gergő30, Zoli 22MP) Zoli nem dobott lapot, és nem húzott.
10.forduló (Gergő34, Zoli 26MP) Vadon lázadását játsztik ki Gergő, majd Szunnyadók kapitányát. (Gergő27, Zoli 26 MP) Kóborló, Paplovag ostromol, Sors keze csata a Tűzvész felett, de marad a Jelenben. Gergő kezében: Fejszecsapás, 2 El dzsiah, OSZP, utóbbi Múltba megy. Megelevenedő sötétséggel Ankhe-Tueeth támad,OSZP, Kóborló 1-1 szintet sérül
Még egy Ankhe tueth megelevenedő sötétséggel. (Zoli 20, Gergő 26) 1 szintet sebzett az OSZP-n. A kóborló alapszintje lecsökkent 2-re. (Csapatszint 2) Kígyószekta növendéke beáll, és Wirgel. Egyik támadása sem talál, de Harckészültség visszaveri az ostromot. (Gergő 26, Zoli 19MP)
Márid ostromol (Gergő 25), Fejszecsapás Múltba megy. Lyonachris beáll, és megöli a Máridot Csapással (Zoli 14MP). Szunnyadók kapitánya is ostromol. Zoli dobat El dzsiahot, de az ostrom sikeres. (Gergő 23, Zoli 13MP).
11.forduló (Gergő 27MP, Zoli 17MP) Gergő újabb Máridot hoz (22MP). OSZP, 2.szintű Kóborló pihen. Zoli Mestertolvajol, és Kóborlót dobat. Első Nekropoliszhasználat, Muliphein támadja az OSZP-t. Mindkét támadása 8, megölte. Zoli kap 1 MP-t. (Zoli 15MP).
12.forduló Zoli Hadizik. (Gergő 26, Zoli 18MP) Márid bejön, és mindenki megy ostromolni a Gilront. Teleport rúna (1MP-ért). A Kóborló megy haza. Sors keze nem szedi a tűzvészt, így a Morquor támad. (Zoli 13, Gergő 24MP) A Márid 3 szintet sebződik. Lyonachris, és Kígyószekta növendéke beáll akadályozni. Hajítóbárd sebzi isteni segítség visszagyógyítja. Ostrom sikertelen. Hajítóbárd a Zolinál. El dzsiahot játszik ki Gergő, aki nem fizet. Zoli fizet 2MP-t. Igere szentély jön (Gergő21, Zoli 10MP) Zoli Bálványtagadót hoz.
13.forduló Gergő 25MP, Zoli 10MP. Gergő vadont játszik ki, majd Kóborlóval, Kapitánnyal ostromol (a Márid ebben a fordulóban nem jöhet be). A Teleport rúna hazaküldi a 2.szintű kóborlót. Zoli Lidércet aktivizál. (Zoli 7MP) A Lidérc nem sebez. Bálványtagadó beáll, majd Wirgel. Wirg nem sebez, Toronyszint leesik. Zolinak Rúnák terme van. Baál Káin jön, Gergő nyer. Zoli kezet nyújtott.

2-1

Vida Gábor – Kun László

Gábor az első meccsen kivár, és Sápadt Angyallal, valamint Haditervekkel operál. Ugyanezt Laci is megteszi, kyeret hoz le, és szórványos otrom-kísérletekkel egészíti ki a lassú meccset. Gábor ezeket Harckészültséggel, Teleport rúnákkal, és tornyszintépítéssel kompenzálja. Ha egy-egy ostrom sikeres is, Gábor épít egy toronyszintet. A Barbár sámánnal Gábor gyorsan leföldreng 2 toronyszintet, majd az MP-fölény birtokában lehozza 13 MP-ért Baál káint, és az utolsó toronyszintet is elviszi.
1-0

Gábor Sorsfordulat- Árnyékjáróval kezd, majd kivár. Gyorsabban pörögnek az események, Laci most jobban figyel az MP-különbségre, igaz a Gilronja így már oda. Gábor mintha ugyanazt a meccset játszaná, és hasonlóan is fejezi be. Toronyszinteket épt, védekezik az ostrompakli ellen, amelynek nincs számottevő ellenállása (mágiavédelem) Gábor ellen. Aztán Gabi hamarosan megindítja a Földrengéshullámot.
2-0

Rónai Árpád – Krizsai Zoltán

Zoli lekeverés után 4 Harcmestert húz, de ezen hamar túlteszi magát. Az Amhe-főpapot lehozó Árpinak túl sok a jóból, telehúzta magát akciólapokkal. Zoli először két harcmesterrel próbálkozik sikertelenül, majd gyorsan lehoz egy viadalmestert is, és megoldja az első küldetését, egy barangolást, kihozva alóla egy mérget. A harmadik körben Árpinál érkezik egy papnő is, de keze túlságosan beállt, Zoli pedig Egy kuruzslóval a Városőrségnél próbálkozik. Ebbe Árpi beleáll, de a méreg miatt sérülten megy haza. A viadalmester, és a harcmesterek Barangolnak Gro-Ugonban, és Kézből jön 1 épület, egy Klánfal. Ekkor Zolinak 7 DP-je van, és Árpinak csak a papnő éber a következő körben. Annak rendje és módja szerint Zoli megoldja a Városőrséget, és felkoncol pár harcestert egy Mulipheinre, aki “kinyitja a kaput”. Árpi főpapja következő körben éberbe fordul. A mérkőzést stílusosan a Gladiátorgála zárja le, melyet Zoli 3 kalandozóval megold.
0-1

Árpi Csontrobolásokat cserél be, Zoli pedig Gilron-szentélyt tesz be toronyszintnek. Zoli kezd, egy Kuruzslóhoz csatol egy Harcmestert, küldetés egyelőre nincs, mire Árpi a becserélt Csontrombolásnak hála kiirtja a duót. Következő fordulóban Árpi lehoz egy papnőt, míg Zoli küldetései alá rendre bestiákat szór. Megérkezik az Ősi Egyezmény is, a Főpap vérgyűjti magát, és érkezik egy másik papnő. Zoli kalandozóinak első fele az első Rattikanival megoldott egyezmény után, a másik fele a második után hal meg, közben csupán egyetlen Gladiátorgálát tud megoldani, így sorában egyetlen 1. szintű harcmester marad. Árpi innen gyorsan nyer.
1-1

A mérkőzés most furcsán kezdődik, Zoli küldetéseket pakol ki, Árpi Főpapot hoz, és Vérgyűjt. A papnő is megérkezik, így Zoli agresszív kalandozókat keres kezében, és lepakol 3 goblint. A következő körben megkísérli a városőrséget, de a Kuruzsló- 2 harcmester trió fennakad az Ankhe-Thueethen. Csak az egyik harcmester megy haza. A következő körben Árpi megoldja az Ősi egyezményt, miután Zoli Tűzviharját kivédi Isteni segítséggel. Innen már egyenes a pálya. Zoli játék elején 2 küldetést oldott meg, és az annyi is marad. 2-1

Polyák Máté – Koczka Levente

Gyors mérkőzés, gyors paklikkal. Az első menetben Levente produkálja a mérkőzésminimumot, azaz telehúzza a kezét végjátékra alkalmas lapokkal. A hatalmasok oldalán érkezik Hania, majd Sittas is, Máté a tehetetlen ellenféllel szemben megold egy Síkkaput, majd bebörtönzi ellenfele Zauderét (okosan eldobálja Jakirtéit, melynek lemásolásával a Zauderek fenyegetnek). Levente még egy Zaudert hoz (és épít egy sion-Diart), ez másolja Sittast, majd Máté egyszerre lehozza Rattikani fogadóját, és a Boszorkányerődöt, és 2 megoldott Síkkapuval nyer. (Egy körrel korábban is megtehette volna, de biztonságra ment).
1-0

A második mérkőzésen Hania ismét az első körben, így az Aranysereg harcmester meg is kapja bebörtönzését, majd Máté megoldja a Démonurat. Levente keze hamarosan megint “beáll”, így a hatalmasok blokk-képességei még rá is segítenek, hogy a mérkőzés pillanatok alatt eldőljön. Levente tehetetlenül néz, és a Boszorkányerőd lejön. A leggyorsabb párharc.

2-0

Erdős Gyula – Bittó Zsolt

Zsolt az első fordulóban Abul-Dzsah-pappal nyit, Gyula telebestiáz 2 küldetést, és hoz egy Tharr-papot. Abult megeszi egy Ankhe-Thueeth, majd egy feltámasztás után megint. Gyula behúzza a füvesasszonyt, és kijön a Nekropolisz. Zsoltnak elhull Rahimja is, és kevésnek hat a feltámasztás. Bár a Hatodik érzékek segítenek megoldani egy-két bestiát, azok köre túl nagy. A Dzsah-pap kap egy Tortor spiritust, és elhull, majd követi Szang Pa is. Zsolt új játszmát javasol. Egy biztos győzelem.
1-0

Gyula Concordiát, és Haláladót cserél be, és ez maradéktalanul fel is jön. Az első körös Abulra Haláladó jön, és a kistolvaj nem megy el ostromolni (pedig ha tudná… Gyulánál nincs kalandozó, és alsó toronyszintje Labirintus). Következő fordulóban Lejön egy Dzsah-pap, és kölcsönös Sápadt Angyal, Gyula pedig Concordiázza alsó toronyszintjét. A Dzsah-pap feltámaszt, és kijön a Bankház. Egy bankház kifosztása után jön Szang Pa, Gyula lehozza a Tharr-papot. Erre Huri a válasz, a következő Tharr-papra viszont nincs válasz. A Dzsah-pap Haláladót kap, és belehal, Zsolt nem viszi magával a manőverbe. Igaz, ott egy Kerub tesz rendet, megölve Abult. Zsolt paklija, és kalandozói is fogynak, egy Muliphein öli meg Szang Pát, és a következő körben hozott Dzsah-pap is megkapja az ajándékot. Zsolt nem húzott igazán jól, de egy ellenpaklijától kapott ki… Kezet nyújt.
2-0

Zankó Krisztián – Keul Dávid

Túl azon, hogy a kyr paklinak mennyi esélye van Krisztián paklija ellen, Dávid le is kever, és így is bemutatja, hogy nem szabad húzni ilyen paklival. Krisztián Hurival, Városőrség kijátszásával, és abból hozott Kenawynnel kezd, nehezen jöhetne jobban. Aztán Dávid lehoz egy Légióst, majd Berail érkezésére válaszul egy Pusztítót is – eközben Krisztián antissküldetést old, egy Lidércurat egy Grimoire-ral – ekkor már persze kint van a Torozon, és a Rökszentély is. Horianar is pástot ér, és mikor Dvid behúzza a szükséges Gra-Tinolt, véget is ér a játék.
1-0

A második meccs egy árnyalatnyival jobb, mindkét oldalon két kalandozó. Gra-Tinolra hív Dávid, Egy Álomtáncos hazawirgel. Az élővértes Gorban nem sérül, de nem is örülhet – Dávid sem, mivel Gra-tinolt Krisztián ügyesen védekezi ki hol Wirggel, hol Álomtáncossal – általában az utóbbival. És Dávid nem dúskál az akciólapokban. Közben Krisztián megold két antissküldetést, és jön Seyla. Pihenőbe forgatja ellenfele kalandozóit, és megold minden, az asztalon található küldetést Oilantól Álomháborúig.
2-0

A legjobb 8 sorsolása
Polyák Máté
Péter Gergő
Pásztor Tamás
Zámbó Balázs
Zankó Krisztián
Erdős Gyula
Vida Gábor
Rónai Árpád

Kiemelt meccs:

Zámbó Balázs – Rónai Árpád

avagy Amund belháború.

A meccs előtt latolgatják az esélyeket, hogy ugyanazok a karakterek, építmények, és leginkább ostrommal lehet nyerni. Árpi szerint 5 órát is tarthat a meccs. Árpi szerint neki 2 szférával több van a pakliban, ezért több az esélye. Jimme szerint viszont nem fogja tudni kihasználni, mert a sorelhagyás végzetes. Ezzel Árpi egyet is ért. Még Vérgyűjtés zavarhat be Árpi szerint.

1.kör Árpi kezd, övé Azhanud, míg Jimme csatolgat, és Numethet hoz le.
2. kör (Jimme:6, Árpi 5 MP) Jimme Vérgyűjti Numethet (10MP), majd papnőt hoz. Árpi is hoz papnőt, majd Jimme még egyet. Egyik sem hoz Nekropoliszt. Az előzetes megbeszélésekkel ellentétben a játék másként alakul, van jó pár döntés, ami változtathat a meccs kimenetelén.
3.kör (Jimme 8, Árpi 6 MP) Árpi vért gyűjt, mindketten keresnek. Jimme papnőt, Árpi Hanamethet. Árpi lerakja Hanamethet, és megvan az első Azhanoud bónusza (Árpi 0MP, Jimme 5 MP). Hanameth Vérgyűjti magát (Árpi 5MP).
4.kör (Mindketten 9MP-ben) Jimme ostromol (7MP) Ispotály. Ankhe tueth-et aktivizál Árpi, amit Jimme levadászik Égi sereggel. Az ostrom sikeres. Árpi szférázik egy papnővel. (Árpi 5mp, Jimme 4MP) Árpi megoldja ingyen Rattikanival, és Tharrt mondja, ezáltal leesnek az Amhe ramun papnők. Furcsa, de Amhe papjai Tharrt szabadították el. (Jimme 4 MP-ben van, Árpi 5MP-ben.)
Jimme Nekropoliszból megtámadja Mulipheinnel Azhanoudot, és szentségtelen kapuval Morquort szabadít rá, és megöli.
5.kör (Jimme 5, Árpi 9 MP), és Árpi Vért gyűjt 3-ra. Árpi 12 Mp-ben van. Sérült Hanameth van Árpinál, míg Jimmenél egy éber Numeth, akihez egy Ankhe Tueth van csatolva.
Árpi lehoz egy Amhe-Ramun papot. (Árpi 6 MP)
6.kör (Jimme 9, Árpi 10MP) Csatolások után megállapítják, hogy Árpinak több lehozható kalandozó van a paklijában.
7. kör (Jimme 13, Árpi 14MP) Jimme csatol Wirget Numethez.
8.kör (Jimme 17, Árpi 18MP) Már 3 Ősi egyezmény megszegése van a Jelenben. Hanameth elindul a Nekropoliszért. (Árpi 16 MP) Jimme nem Wirgel, de Árpi igen. Megölné a 4.szintű Numethet, aki Isteni Segítséggel megmenti magát. Jimme lehoz egy Főpapot (Jimme 7, Árpi 15MP). Az amhe pap megostromolja a Nekropoliszt. (Árpi 13) Szentségtelen kapuval Árpi kinyírja mint saját, mint az elenfél kalandozóját (Kheb tueth). Árpi lehoz egy Amhe ramun papot 8 (7MP), majd elhozza a Nekropoliszt (5MP, Jimme 7 MP-ben).
9.kör (Jimme 11, Árpi 9MP) Árpi keres Amhe Ramun papot, és lehozza (3MP). Jimme is lehoz egy Amhe ramun papot (5MP). Árpi elindul egy Ősi egyezményre, Jimme beáll, és Wirgel. Ingyen megoldja Árpi, és ismét Tharrt szabadítja el.
10.kör (Jimme 8, Árpi 7 MP) Csatolások, majd Jimme ostromol, Manacsapdát 1 MP-ért aktivizál Árpi, és beál. Az ostrom sikertelen. (Jimme 6, Árpi 6) De azért Jimme Wirgel. A pap meghal.
11.kör (Jimme 9, Árpi 9 MP)
12.kör (Jimme 13, Árpi 13MP) Numeth Vérgyűjti magát (15MP) Árpinak van még 4 főpapja, de Jimmenek nincs több kallerje. Hanameth lecsontrombolta a papot.
13.kör (Jimme 19, Árpi 16) Árpi 2 főpapot hoz, majd megoldja az ősi egyezményt, tharrt nevezve meg.
14.kör (Jimme 23, Árpi 4MP) Árpi tisztítótűzzel megölné Numeth Hat nebet, de ehelyett 1-et sérül, mert átcsatolt egy hozzá csatolt bestiát, így csak sérültbe fordul. Árpinál homoktorony.
15.kör (Jimme 26, Árpi 7MP) Árpi Ősi egyezményre megy, és 5-ért megoldja, ezúttal Amhe Ramunra. (7DP)
16.kör (Jimme 30, Árpi 6 MP) Árpi bejelenti, hogy a csontropira vár, és utána megoldja a küldit. Azonban az Ősi egyezményhez 4 szintnyi kalandozó kell, ezért nem lehet megoldani, döntetlen. Jimmy végül hosszas gondolkodás után feladta a fordulót.

Polyák Máté-Zankó Krisztián

Hasonló problémákkal kezd Máté Krisztián ellen, mint ahogy az történt ellene Koczka szemszögéből. Rossz kéz, ellenfelénél pedig egy nagykalandozó. Itt is kijön Kenawyn, majd Berail, és Krisztián megoldja a Városőrséget egy Hurival. A másik oldalon Sittast forgatja a Huri, Bebörtönzésre esély sincs – így Krisztián a maga tempójában oldhatja meg a küldetéseket, ellenfele eseménylapjaira pedig olykor akad egy Hatalom dala. Végre megjön Hania, de sokat nem változtat a helyzeten. Sayla lejön, lezárja Máté körét, és Krisztián meg tudja oldani a küldetéseit.
0-1
A második meccs kiegyenlítettebb: Jakirte kezd, (Krisztián le is kevert) Máté kezdhetne megnyugodni, azonban Krisztián bemutatja, hogy a jó játékosnak szerencséje is van. Alig 5 Húzott lapból (ennyit enged Máté) ott van a trió, Berail, Kenawyn, és Seyla. Máté nem börtönzi be Seylát, mikorra behúzza, és nem teheti ki a Boszorkányerődöt sem, mert azt Krisztián elvinné. Hania közben megold egy küldetést, Krisztián szintúgy – majd Máté lehozza az erődöt, de Seyla így is segít, a hosszú (és mindkét részről furcsa) kivárás után Krisztián egy Boszorkányerőddel gazdagszik, majd megold hamar még egy küldetést, és nyer. Máté nagyon rosszul húzott – cserepaklis lapjai közül 1 Illúziókapu jön csak fel, a Teleport rúnák, és Árvizek nem… 0-2

Péter Gergő-Erdős Gyula

Gergő kóborlóval kezdi a mérkőzést, ahogy szokta, míg Gyula csatolgat, és várja ellenfelét. Először egy Tharr-papot, majd egy Holdimádót hoz le, és elkezdi termelni a gaugokat. A Mestertolvaj zsákmányai: Sápadt Angyal, Sors keze, Concordia. A Crantaiak megpróbálkoznak egy ostrommal, de a Labirintus nagy akadály, és – bár egyikük bejut, visszaveri egy Ankhe-Thueeth. Kölcsönös Haditervek után Gergő kivár, Gyula azonban beleugrasztja Kóborlóját egy Vérzivatarba, miután újratermelte az El Dzsiah által leszedett Gaugokat. Gyula csak a Vérzivatarokra vár, és azok jönnek is. 0-1

Gergő megint átdolgozza pakliját, majd jöhet a menet. Gergő először Oroszlánszív-paplovagot, majd Máridot hoz, utóbbi kétszer is megpróbálkozik a Labirintussal. Gyula Csatolgat, majd lehoz egy Tharr-papot. A Labirintus sokáig marad érinthetetlen, aztán, mikor Gergő már a 3. Oroszlánszív-paplovagot hozza le, bejön a Katapult – és bár a toronyszint szed áldozatokat (egy Máridot), Gergő elviszi azt. Innen tiszta a meccs, bár Gyula próbálkozik, de a Katapult nem tesz jót Katakombájának sem. A Kerubok egyszer védenek, majd jön a Szunnyadók kapitánya, Gyula gondolkozik egy sort, majd – bár nem adja fel, hamar jöhet a következő meccs. 1-1

A harmadik mérkőzésen Gyula 7 lapot húz, majd lekever. Az 5 lap hozzávetőlegesen ugyanolyan rossz… Gyula túlhúzza magát bestiákkal, csatol az elején, utána dobálja őket. Füvesasszony sehol, csak egy Tharr-pap, és egy cserepaklis Iriogo áll a vártán, míg a Labirintus feltartja ellenfelét. Gyula a mérkőzés elején végjátékos kalandozókat (Hyur, bakpápa) kénytelen eldobni, a középjátékban pedig bestiákat. Végre érkezik egy Zauder, de Gyula nincs sokkal beljebb. Egy Villámhadjárat elviszi a Labirintust. Eddigre Gergőnek 3 Oroszlánszív-paplovagja, és 2 Máridja, 2 Kóborlója, valamint egy külső síkon levő Szunnyadók kapitánya van lent. Egy ostromban elhull Kerubok által 2 Márid, és visszapattan sérülten az Oroszlánszív. Gyula Iriogoval törli a vérteket, a Zauderrel szintén, így bestiáiért gyakran fizet – és ezzel a Vadaspark jól tud működni Gergőnél. A Tűzvész túl későn jön, Gyula előtte Ylchan Magrathtal felépíti Labirintusát. Egy kör alatt, a Máridok halála után Gergő csaknem megnyeri a meccset. A Crantaiak ostromolnak, és a Kerub támad – Megelevenedővel – 1 Oroszlánszív, és 2 Kóborló a célpont, és a 2. Kóborló nem talál. Majd jön a Muliphein-Szentségtelen kapu, és egy Ankhe-Thueeth. A torony marad, de a kiugró kóborlókat hozza a kapitány. A katakombák elesik, még úgy is, hogy Gyula fizet az Utolsó kerubjáért. A maradék elhozza a Gilron-szentélyt. Marad a Labirintus. A Zauder kör végén a kapitányt másolja, és 4. szintű lesz. Majd egy vadon mellett megindul az ostrom. Gyula védekezik, egy kóborló meghal, de amikor ki kell állnia Iriogoval, és a Tharr-pappal, Gergő megnyeri a játékot. 2-1

Pásztor Tamás – Vida Gábor

A kyr küldetésmegoldó Gra-tinollal, Gábor Árnyékjáró Sorsfordulattal kezd, ezzel máris jó helyzetben érezheti magát. Az Árnyékjáró meghal Gra-Tinolnál, majd a hosszú csend. A játék sokáig áll, Tamás csak egy légióst, és 2 Pusztítót hoz. Gábor, ahogy szokta, gyűjti össze a kombót. Tamás csatol Manacsapdát, és Csatamént, és megold egy küldetést, majd még egyet. Mindkettő Lélekkő. Aztán, mikor Tamás cselekszik, Lehoz egy Árnyékjárót, majd az meghal Gra-Tinolnál, Ezután még egy jön, Valamint egy Barbár sámán. A fejvadász meghal, majd a Barbár sámán Földrenget és a Weila-szentély leesik. A következő körben Tamás kalandozókat hoz, hogy gyorsan tudjon nyerni, ezáltal kiszolgáltatva magát a Földrengésnek, amely érkezik is. 0-1
A második meccs leírása kísértetiesen hasonlít az elsőéhez. Igaz, itt mindketten lekeveréssel kezdenek. Aztán, most Tamás óvatosabb, és többet kivár. MP-fölény nem alakul ki, de a 40-50 közötti MP Gábornak látszik kedvezni. Hosszú csend után Gábor lehoz egy Árnyékjárót, mely meghal, majd egy Dorani nekromantát (cserepaklis) – amely szintén. Az elforgott kalandozók mellett Gábor egy Barbár sámánnal ostromol, és beleszalad egy Csataménbe. Égi vadásszal szedné Gábor, de Tamás rádobja az éppen ostromolt Weila-szentélyt. Erre égi sereg, arra Sors keze érkezik, a Sor keze utána pedig egy újabb Égi sereg. Ez után a második Barbár sámán Ylchannal jön vissza, és 2 Földrengés pecsételi meg Tamás sorsát. 0-2

A legjobb 4 sorsolása
Rónai Árpád
Péter Gergő
Zankó Krisztián
Vida Gábor

Kiemelt meccs:

Rónai Árpád-Zankó Krisztián

Szerintük 50-50% az esély a döntőbe jutásra.

1.kör Maszkok ünnepe, Rejtett város. Amhe Ramun főpap kézben, néhány akadálylap csatolás, Huri Krisztin oldalán, Amhe főpap Árpinál. Huri megy városőrséget kijátszani, főpap beleáll, wirg, a főpap 3 szintet sérül.
2. kör (Árpi 6, Krisztián 11 MP) Hishiquor felébresztése, Oilan küldetések érkeznek, az előbbi kap akadálylapot. Jön Berail Astumial, amire Homoktorony a válasz. Rejtett várossal papnő jön elő. (6 MP-mindkettőjüknek) Krisztián hosszasan gondolkodik, talán a Rejtett város elvitelét fontolgatja. Ehelyett inkább városőrségre megy, amit a Homoktorony megakadályoz. Amhe-Ramun papnő érkezik. (Árpi 3, Krisztián 6 MP)
3.kör (Árpi 7, Krisztián 10MP) Újabb városőrség érkezik, mely akadálylapot kap. Huri pihenteti, vagy inkább megfekteti a főpapot, Berail pedig elmegy Városőrséget kijátszani. Árpi gondolkodik az akadálylap aktivizálásán, illetve az akciólapokon. Amhe papnő szentségtelen kaput szabadít el, és meghal, de egy Ankhe Tueth támad, de egyik támadását elrontja. Berail veszít egy alapszintet, és sérül 1 szintet. Újabb Ankhe érkezik, ami a vadaspark alatt végzi. Berail megoldja a küldit, és lejön Kenawyn 6-ért. (Krisztián 0MP-ben, Árpi 4-ben.) Újabb papnő, és egy Torozon jön, majd Rattikani.
4.kör (Árpi 5, Krisztián 4 MP-ben) Még egy papnő jön elő a Rejtett városból Árpi kezébe. Ékes tegzek háza érkezik.
5.kör (Árpi 9, Krisztián 8MP-ben.) Huri bejött a Jelenbe egy Sors kezéért cserébe. Berail termelt egy mp-t az Ékes Tegzeknél, Árpi pedig egy papnőt hozott le. (Árpi 6, Krisztián 9MP) Újabb papnő (Árpi 3MP). Álomtáncos (Krisztián 5MP)
6.kör (Árpi 7, Krisztián 9MP) Lidércúr fogságba ejtése kap egyből egy akadálylapot. Berail immár törzsvendég, 1MP-t termel. Ezután megoldja a Lidércúr fogságba ejtését antisson MP-ért. (Krisztián 9MP)
7.kör (Árpi 11, Krisztián 13MP) Berail ismét termel 1 MP-t. (Krisztián 14)
8.kör (Árpi 15, Krisztián 18MP) Huri bejön egy Lépés a Critai táblánért. Seyla lejön, és minden nem elfet pihenőbe forgat. Kenawyn megoldja Oilant, Berail és Álomtáncos pedig elmegy Hishiquorra. Megvan Krisztián DP-je, nyerte az első játékot. 1-0

Árpi lekever a második játékban. Ezután Krisztián is. Mindketten 5 lapról kezdik a játékot.

1.kör Árpi rejtett várost hoz, keres főpapot. Krisztián csatolgat. Ősi egyezmény kap egy akadálylapot. Ironikus, hogy az amundoknál jött az első küldetés, nem az elfeknél.
2.kör Oilan támogatása érkezik, ami szintén kap akadálylapot. Ezután lejön egy főpap. Zulfaimot hoz Krisztián (6MP).
3.kör (10-10MP) Mindketten csatolgatnak. Papnőt hoz Árpi.
4.kör (Árpi 11, Krisztián 14MP) Lidércúr fogságba ejtése is akadálylappal kerül játékba.
Kenawyn lejön 7-ért (Maszkok ünnepe 2-ért lejött) (Krisztián 5MP)
Papnő elindul a vadasparkért, és elviszi. Majd leejti egy Rattikani kihozásával. Árpi papnőt keres, és lehozza (Árpi 7MP Krisztián 5MP).
5.kör (Árpi 11, Krisztián 9MP) Huri érkezik Krisztián oldalára. (7MP)
Papnő elindul Torozon tavernájáért (9MP). Krisztián hagyja leesni.
Zulfain bejön, Oilant visszaveszi, és arccal lefelé lerak egy küldetést.
6.kör (Árpi 13, Krisztián 11MP) Álomtáncos érkezik (7MP) Árpi papnőt keres, és lerakja (10MP). Krisztián Rönkszentélyt hoz. Ezután Ékes tegzek házát is.
7.kör (Árpi 14, Krisztián 11MP) Zulfaim bejön, Lidércúr vissza kézbe (2 akadálylap a Múltba), és visszarak Krisztián egy küldetést rejtve.
8.kör (Árpi 18, Krisztián 15MP) Huri bejön egy Maszkok ünnepe eldobásáért.
9.kör (Árpi 22, Krisztián 19MP) Még egy akadálylapot kap az Ősi egyezmény megszegése. Huri érkezik (17MP)
10.kör (Árpi 26, Krisztián 21MP) Rönkszentélyt támadja papnő, Álomtáncos beáll. Wirg leüti az árnyéklényeket. Újabb ostrom a Rönkszentély ellenpapnővel. Zulfaim beleáll, megtisztít egy küldit. A papnő egy Kheb-Tueethet szabadít el. Zulfaim sérült. A 3. papnő elviszi a Rönkszentélyt. Huri bejön. Szférák zenéje, amit Manacsapdáz Krisztián. (Árpi 22, Krisztián 18MP) Amhe-pap jön Árpi kezébe. Huri elmegy a Rejtett városért. Ankhe tuethet kap, és meghal. Győztes bestia marad.
11.kör (Árpi 23MP, Krisztián 22MP) Berail lejön 7MP-ért (15). Huri bejön a Jelenbe. Berail termel egy MP-t. Huri elmegy egy küldire. Pszi csapás-Gyógyítás. Pszi csapás-Gyógyítás. Álomtáncos küldire megy. Jön 2 token. Az egyik hazamegy Wirggel. A papnő meghal, a küldetés felfordul (Hishiquor felébresztése). Azhanud jön, majd Vérgyűjti magát.
12.kör (Árpi 20, Krisztián 14 MP) Zulfaim bejön, visszaveszi Hishiquort, és lerakja rejtve. Zulfaim küldet, és felfordítja a Lidércúr fogságba ejtését. Jön Seyla (9MP), és minden nem elfet elfordít Kenawyn segítségével. Kenawyn küldet, és jön egy múmia. Szentségtelen kapu jön egy Kheb Tueth, aki megöli Kenawynt. (Árpi 17, Krisztián 8MP) Berail küldet, megoldja Oilan támogatásának elnyerését. (6MP) Antisson Seyla, Zulfaim, Berail indul Lidércúrra. Megoldják (4MP, 8 DP).
13.kör Árpi 21, Krisztián 8 MP. Újabb Ősi egyezmény érkezik. Amhe papot keres Árpi, és lerakja (15MP). Árpi megoldja ingyen az Ősi egyezményt, és Amhe-Ramunt mond. Ezután szférák a papnővel. Pap, Azhanud, Főpap éberek. (Árpi 14MP) Krisztián Oilan miatt ingyen lehoz Grimoirt. (8MP)
14.kör (Árpi 18MP, Krisztián 12MP) Újabb Ősi egyezmény érkezik. Ezután Álomháború. Főpap csontrombolja az Álomtáncost, aki meghal. Újabb Álomtáncos jön. Krisztiánnak nincs paklija, eben a körben döntésre kell vinnie. Azhanud csontrombolja Álomtáncost. Zulfaim bejön. Huri bejön, és meghal az Ősi egyezmény miatt. Berail, Zulfaim, Seyla küldet, feltehetően Hishiquorra. Árpinak megvan a 2 szint bónusz, így Numeth, pap beáll, és visszaveri 12 szinttel. Dzsad kardtáncos visszaforgatja Seylát, Berailt. Árpi nyert, Krisztiánnak nincs meg a DP. 1-1

Harmadik játék

Krisztián 5-re kever.

1.kör Főpap, Homoktorony, Hishiquor, Imaszentély.
2.kör (Árpi 6, Krisztián 14MP) Oilan akadálylappal érkezik. Ősi egyezmény, és papnő érkezik. Az ősi egyezmény akadálylapot kap. Rejtett város jön, és Árpi Amhe-Ramun papot keres. Huri érkezik.
3.kör (Árpi 7, Krisztián 16Mp) Lidércúr érkezik. Homoktorony, Rejtett város alatt akadálylap van. Álomtáncos jön. Újabb Ősi egyezmény megszegése. Rejtett város keres egy papnőt. Árpi lerakja a papnőt. Ékes tegzek háza érkezik.
4. kör (Árpi 8, Krisztián 15MP) Seyla érkezik.
5.kör (Árpi 12, Krisztián 13MP) Lidércúr akadálylapot kap, és a 3. Ősi egyezmény is lejön.
Árpi keres egy papnőt, és lerakja. Krisztián 2. álomtáncosát hozza le.
6.kör (Árpi 13, Krisztián 12MP) Árpi 3-at csatol toronyszintjeihez. Főpap Vérgyűjti magát 3-ra. Azhanud jön le 9-ért a Pantheon miatt. Árpinak 1-es bónusza van Azhanudnál.
7.kör (Árpi 11, Krisztián 16MP) Huri bejön Hatalom dalából. Hishiquor felébresztését leviszi a Homoktorony. Azhanud lepihen a Hurival. Szféra-Manacsapda-Égi sereg, és a Főamundok éberbe fordulnak. Dzsad kardtáncos érkezik. Ősi egyezményre megy 3 amund (11szint), főpap marad otthon. 3 álomtáncos, és Seyla beáll. 4 Árnyékkreatúra jön. Álomtáncos Wirggel. A Wirg 2-őt sebez, de legyógyítják a papnőt. Pszi-csapás a papnőre. 2 amund sérülten, 1 pihenőben megy haza. Nem sikerült megoldani.
8.kör (Árpi 10, Krisztián 11MP) Huri jön be egy lépésből. Huri elmegy Rattikaniért. Elviszi. Papnő legyűjti Azhanudot.
9.kör (Árpi 16, Krisztián 14MP) papnő vérgyűjti Azhanudot. Numethet keres Árpi, és lehozza (14MP mindkettőnek). Újabb szintet lépnek az amundok. Árpi csatol Oilan alá egy akadálylapot. Horianar lejön Critai tábla segítségével 8 MP-ért (5MP). Horianar termelt 1 MP-t az Ékes tegzek házával. Rattikanit visszavitte Árpihoz egy Amhe-Ramun papnő. Huri a Jelenben, elmegy a Rattikaniért. Papnő megvédi.
10.kör (Árpi 17, Krisztián 9) Árpi egyezkedni indul 2 főpappal és 1 papnővel. Megoldják 3MP-ért (3 DP-t ad), és Amhe-Ramunt választ. Numeth csontrombolja Seylát, aki megérezte és csak sérültbe fordult. (Árpi 12, Krisztián 8MP)
11.kör (Árpi 16, Krisztián 12MP) Árpi ismét egyezkedik 2 főpappal, és 1 papnővel ingyen. Ismét Amhe-Ramunt választotta. Huri öngyilkos lett, de 1 lapot pörgetett.
12.kör (Árpi 20, Krisztián 16MP) Ismét egyezkedéssel indul Árpi köre. 2 főpap, és 1 papnő. Seyla és Álomtáncos akadályoz. Wirg jön, és Seyla hazamegy. Numeth 2 szintet, Főpap 2 szintet sebződik. Pszi csapás a papnőbe. Kerubot aktivizál Krisztián. Numethet nem találja el. Főpap 2 szintet, papnő 3 szintet sérül. A papnő 4 szintet gyógyul, és túléli. Amhe-Ramun ismét elszabadul. 5MP-ért oldotta meg Árpi. Horianar kivételével az elfek balra el. Krisztiánnak egy 2. szintű Horianarja maradt. Azhanud csontrombolja Horianart, aki megérzi, és csak sérültbe fordul.
13.kör (Árpi 15, Krisztián 8MP) Szférák, Manacsapda. Szférák ismét, Árpi kalandozói éberek. 3 amund ősi egyezményre megy (20szint 7+7+6). Árpi 4-ért oldja, megvan a 11 DP-je. Horianar 1.szintű. 2-1

Péter Gergő – Vida Gábor

Az alapszakaszban már találkoztak, akkor Gergő megrökönyödött Gábor harckészültségein, és végül Vida nyerte a meccset. Az első forduló nem kezdődik valami választékosan. Gábor egyben behúzza a 2 Sápadt Angyalt (egy lekeverés után), és 1 Haditerveket. Mindkét fél sápaszt, Gábor Haditervvel. A következő fordulóban Gábor kijátssza a Sápadtat, és egy Sors keze csata után bejön Haditerve. Gergő nyugtalan, joggal. A következő húzás Gábornál stabilizál, jön még egy Sápadt Angyal, zsinórban a harmadik, míg le tudja kör végén szedni ellenfele haditerveit, és kirakni egy sajátot. Gábor következő húzása ahogy Gergő mondja “szélsőérték”. Bejön a 4 Sápadt is, Gergő pakol. Szerencsés meccs Gábornak. 0-1
A második mérkőzés, Gergő a teljes cserepakliját beteszi, azaz 15 lapot cserél! Mindkét oldalon egy Sápadt a kezdés, következő fordulóban Gergő 2 MP-ért letesz egy Oroszlánszív-paplovagot. A harmadik forduló ismét páros Sápasztást hoz, a 4. pedig egy Újabb Oroszlánszív-paplovagot Gergő oldalán. A mérkőzés egyoldalúvá válik. Gergő egyre több kalandozót hoz, várja a Vadon lázadását, majd konzekvensen nem jut be a 6-os mentálú kalandozóival a Labirintusba. Gábor enyhe MP-fölénye megnő, ahogy Gergő kalandozókat idéz. Felépít egy toronyszintet, mire Gergő behúzza a Villámhadjáratot, és leveri Labirintusát (Rattikanival). Ez után Gergő előtt tiszta lenne a terep, ha megérkezne a Katapult. Na de hol lehet? A paplovagokkal már átpörgette a teljes pakliját. Lapdobások, és húzások követik egymást – majd Gábor Barbár sámánnal kétszer földrenget, majd lehozza Baál Káint, 2 Sorsfordulatára 2 Sorsfordulat a válasz, de Gábornál ott a Sors keze – Péter pakol, és szitkozódik. A Katapult valahogy az utolsó lap a pakliban…   0-2

Döntő

Rónai Árpád – Vida Gábor

Az esélyekről nem nyilatkoznak, de jó hangulatban kezdik el a játékot.

1.játék

1.kör Árpi főpappal nyit keresés nélkül
2.kör (G:13MP, Á:6MP) Imaszentély, Árnyékjáró jön, és megszakítólag elmegy érte. Sok akadálylapot csatolnak, papnő visszahozza az Imaszentélyt.
3.kör (G:13, Á:6) Rejtett város, Árnyékjáró elmegy érte. Elfoglalja, majd újabb Árnyékjáró jön és imaszentélyt foglal. Papnők visszaviszik. Gábor vendégszobát épít.
4.kör (G:9, Á:6) Árnyékjáró-Imaszentély-papnő-wirg. Árnyékjáró sérülten foglal. Papnő-Imaszentély-Árnyékjáró-Wirg. Árnyékjáró sérült. Rattikanit hoz Árpi, Gábor El-dzsiahot. 2 papnőre fizet Árpi.
5.kör (G:7, Á:5) Gábor Haditervel. Imaszentélyt visszahozza Árpi. OSZP-t hoz 2-ért Gábor. Árpi papnőt keres Rejtett várossal, és lerakja. Hadi bejön.
6.kör (G:12, Á:5) Árnyékjáró-Rattikani-papnő-wirg. Az árnyékjáró ismét sérült, de sikeres.
7.kör (G:16, Á:8) főpap, 2 papnő Ősi egyezkedésre adja fejét. Amhe-Ramun elszabadul 5 MP-ért. 3MP-ért Gábor EL dzsiahot játszik ki. Egyik Árnyékjáróra, OSZP-re fizet, másik Árnyékjáróra nem. Árpi fizet 3 papnőre, nem marad MP-je. Gábor leostromolja a Gilron szentélyt OSZP+Árnyékjáróval. Gábor 3mp-ért Ylchan magrath tüzével visszaveszi az El dzsiahot.
8.kör Gábor EL dzsiahol a kör elején az MP-nyerés fázis előtt. Mivel Árpinak nincs MP-je, ezért minden kalandozója sérül 1 szintet, 3 papnő meghalt. Gábor nem fizet senkire. Ezután kapnak MP-t G:7, Á:4MP. Minden kalandozó pihen.
9.kör (G:11, Á:8) Árpi papnőt keres, és lehozza. Árnyékjáró meghal csontrombolástól (Ősi egyezmény miatt 2.szintű). Ezután Gábor barbár sámánt hoz, aki 2-szer földrenget. Pedig közel volt a 2. Ősi egyezmény megszegése, ami a Barbár sámánokat végleg kinyírta volna.
1-0

  1. játék

Gábor kezd, 3-ra lekever.

1.kör: Rejtett város, Amhe-ramun főpap, vérgyűjti magát. Nem rossz kezdés. Árpi közben megmutatja, hogy kezében van Azhanud is, de nem azt hozza le. Árpi erős elkötelezettséget mutat a főpapot először mozgalom mellett, hiszen a 2 vérgyűjtéses kézzel is főpapot hoz, nem pedig Azhanudot.
2.kör (G:14, Á:9) Árpi papnőt keres, Imaszentély, papnő. Gábor keze beállt, 5-ért sápaszt, mintegy alátámasztandó Árpi döntését.
3. kör Gábor 3 MP-ért haditervel. (G:10, Á:6) Rattikani, Homoktorony kézből, papnő, Vérgyűjtés, de Quintarhát kap. Hadi bejön a kör végén.
4.kör (G:16,Á:7) Ősi egyezmény jön, és kap egy akadálylapot (Cserepakli után Gábor Rúnák termét használ toronyszintként a Teleport rúnái mellé, és rakott be Illúziókaput is.). Árpi keres papnőt, és lerakja.
5.kör (G:20, Á:8) Árnyékjáró érkezik.
6.kör (G:19, Á:12)
7.kör (G:23, Á:16) Fraient hoz Gábor 7-ért. Azhanud jön 9-ért hála a Pantheonnak, amundok 1 szintet lépnek. Azhanud vérgyűjti magát 6-ra. Gábor sajnálja, hogy nem húzta be a 2. Quintarhát.
8.kör (G:20, Á:17) Papnő Vérgyűjti 6-ra Azhanudot. Gábor még egyszer sajnálkozik. Papnő jön elő a Rejtett városból, és Jelenbe kerül. Aztán Numeth Hat-Neb is lejön, az amundok meglépik 2. szintjüket is.
9.kör (G:24, Á:16) Még egy Ősi egyezmény jön, és 3-an elmennek rá. Árnyékjáró kirejti Azhanudot, így nem tudják megoldani. Papnő szférák zenéjét játszik ki. Még egyszer Ősi egyezményre mennek, és megoldják ingyen, így Fraien képessége nem fogja a küldetések megoldását. Főpap kicsontrombolja a szintet csökkent Árnyékjárót.
10.kör (G:27, Á:18) Ősi egyezkedésbe fognak az amundok, de Illúziókapu megakadályozza.
11.kör (G:30, Á:22) El Dzsiah 3-ért, leszedi Numeth 2-ért. Ősi egyeztetne 3 amund, de jön Illúziókapu. Égi sereg leszedi, így ingyen 5 DP-t szerez Árpi. Fraien miatt 5 körig nincs küldetésmegoldás Árpi részéről. Árpi megkérdezi, hogy Fraien halála változtatna-e ezen, és örömmel nyugtázza, hogy igen. Barbár sámán már nem élné túl a jelenbe kerülést a 2 megoldott Ősi egyezmény miatt.
12.kör (G:32, Á:21)
Gábor épít egy toronyszintet. Ősi egyezmény érkezik, és kap egy akadálylapot.
13.kör (G:32, Á:25) 1.szintű OSZP érkezik 4 MP-ért. Ezután Ősi egyezmény is jön, csatol Gábor hozzá akadálylapot.
14.kör (G:32, Á:29) Ősi egyezmény kap akadálylapot. Ősi egyezményre elmegy OSZP húzni egy lapot. Ezután Gábor feladja. 1-1

A döntő játék

Árpi kezdi, Gábor lekever 5-re.

1.kör Rejtett város, főpap vérgyűjtés, Quintarha. Gábor csak az MP-nyerést semlegesíti, így a főpap sérült, és a Vérgyűjtés a Mélységben.
2.kör (G:13, Á:6) Barbár sámán elviszi a Rejtett várost. Papnő jön. Ősi egyezmény jön, és akadálylapot kap.
3.kör (G:12, Á:7) Gábor rejtett várossal keres. Gábor kezében földrengés, de ahelyett, hogy feláldozná a Barbár sámánt egy ingyen Földrengéshez ehelyett passzol. Ahogy az ilyenkor lenni szokott Árpi húzott Csontrombolást, és a főpappal kiirtja a Barbár sámánt. Ősi egyezmények érkeznek, de mind kap legalább 1 akadálylapot.
4.kör (G:16,Á:9) Homoktorony kézből, Imaszentély- homoktorony leszedi Árpi Ősi egyezményét, melyhez két akadálylap volt csatolva (Teleport rúnák, Illúziókapu). Árpi kirakja a 4.Ősi egyezmény megszegését, de az is kap akadálylapot. Főpap visszaviszi a rejtett várost, amihez Örvényzár volt csatolva. Árnyékjáró jön, és visszaviszi a Rejtett várost. Gábor használja, és megkeveri a pakliját. Papnő visszaviszi, de Árpi már nem használhatja ebben a körben.
5.kör (G:16, Á:13) Árpi keres papnőt, és lerakja.
6.kör (G:17, Á:14) Gábor haditervel 3 MP-ért. Árpi szétcsatol egy csomó akadálylapot. Rattikani is kijön. Árpi keres papnőt, és lerakja. Gábor sápaszt 5-ért. El Dzsiah 3-ért. Gábor nem fizet az Árnyékjárójára. Árpi fizet 3 papnőre. Hadi bejön.
7.kör (G:16, Á:8)
8.kör (G:20, Á:12) Vérgyűjtés-Manacsapda Gábor épít egy Vendégszobát.
9.kör (G:20, Á:16) 3-ért El dzsiah, Gábor nem fizet. Árpi fizet 3 papnőre. Azhanud jön, amundok meglépik első szintjüket.
10.kör (G:21, Á:14) Papnő Vérgyűjti Azhanudot, nincs se Quintarha, se Manacsapda. Numeth jön le, amundok meglépik második szintjüket. Numeth csatolásként kap Wirget, Ankhe-Tueethet.
11.kör (G:25, Á:16) 3 amund elindul Ősi egyezmény megszegésére, a főpapot kirejti az Árnyékjáró. 3-ért Gábor Ilchan magrath tüzét játszik ki, amit Numeth leszed 2-ért egy Anke Tueth bedobásával. Gábor ismét Ilchan magrathol 3-ért, amit Numeth ismét leszed 2 MP-ért, és ezúttal egy Wirg Múltba dobásával. Kheb Tuethet kap Numeth. Szférák zenéje. 3 amund egyezkedni indul. 2 MP-ért oldják meg, Amhe-Ramunt szabadítva Ynevre.
Baál Káin (G:6, Á:9) jön, és Földreng. Vendégszoba, és Pantheon leesnek. Szférák zenéje 1-ért. Azhanud és 2 papnő megy egyezkedni. 5-ért megoldják (G:1, Á:3).
12.kör (G:6, Á:7) 2 papnő, és 1 főpap Ősi egyezményre megy azzal a nem titkolt szándékkal, hogy végleg elkerüljék a Barbár sámán által jelentett veszélyt. Gábor gondolkodik, majd Illúziókaput aktivizál. Sorsdöntő momentum lehet, de Árpinak nincs Égi sereg a kezében, így Gábor bátorsága kifizetődik. Baál Káin Földreng. Papnő gyógyítja Azhanudot, csak a lappörgetés kedvéért. Árpi valamit nagyon szeretne behúzni. Gábor megjegyzi, hogy csak van csontrombolásod Baálra. Árpi azt mondja, hogy még nincs.
13.kör Gábor Sorfordul, de Numeth leszedi. Hát igen, régen volt az, mikor az eseménylap nélküli amundok nem tudtak mit kezdeni Sárkány ébredésével, Morgena pártfogásával, Vadon lázadásával, egy szóval az eseménylapokkal. Amhe főpap csontrombolja Baál káint. (G:3, Á:5) 3 amund megy Ősi egyezményt megszegni, de Azhanudot kirejti az Árnyékjáró.
14.kör (G:6, Á:9) Numeth csontrombolja az Árnyékjárót (“Ezt felejtettem el az előző körben felkiáltással.” Persze akkor nem volt még a Kézben), aki meghal. El dzsiah 3-ért, de Numeth ezt is leszedi. Főpap, és 2 papnő elmegy Ősi egyezményre, és megoldják. Árpi nyer, Gratulálunk neki!
2-1


Rónai Árpád a 2005-ös évzáró verseny bajnoka,
16 évével tudomásunk szerint az M*K történetének legfiatalabb bajnoka!

A 2005-ös Évzáró verseny legjobb kártyapaklijai az én verziómban

A győztes amund pakli
Az eredménye jogán első helyen szerepel az én felsorolásomban is. Legnagyobb erénye az eseménylapok blokkolása, és a kiváló akciólapok. A pakli Amhe-ramun főpappal kezdő verziója mennyiségi, és minőségi lapelőnnyel nyer. Az ellenfél gazdaságtalan eseménylapokat szorongat, míg amundék játékosa jobbnál jobb akciólapokat tart a kezében.

Ispotály
Gilron szentély
– Nekropolisz
– Rejtett város
– Rattikani fogadója
Pantheon
4 Amhe ramun főpap
2 Azhanud
1 Numeth Hat Neb
1 Hanameth
4 Amhe ramun papnő
2 Amhe ramun pap
1 Homoktorny
4 Ősi egyezmény megszegése
2 Tisztogatás a Nekropoliszban
4 Szentségtelen kapu
4 Vérgyűjtés
4 Isteni segítség
4 Csapás
4 Wirg
4 Muliphein
3 Örvényzár
4 Ankhe Tueth
4 Zaurak
2 Kheb-Tueth
2 Manacsapda

Az én verzióm épít a Nekropoliszra, és minden esélyt megragad annak érdekében, hogy nagyobb kalandozót is irtson a Muliphein-szentségtelen kapu kombinációval. Csontrombolás, és Szférák helyett a Zaurak rendezi le (kalandozó elforgatás nélkül) a kisebb kalandozók rohamait. A gyorsabb DP-szerzés érdekében 6 küldetést használnék.

A következő a kyr fajpakli
Újításom annyiban nyilvánul meg, hogy nagyobb mennyiségben használnék olyan akciólapot, ami pörgethető.

Weila szentély
Gilron szentély
– Rejtett város
– Császári vadaspark
– Taverna
Critai tábla
4 Kyr pusztító
2 Kyr légiós
2 Sorsfordító
2 Gorban Lyalmur
1 Fh’yanra
1 Jahrn-on Kryel
4 Sors Keze
2 Tyrrano hordájának feltartóztatása
2 Lélekkő megszerzése
3 Sorsfordulat
4 Örökség
4 Gra-Tinoli ütközet megnyerése
4 Dobótőr
3 Élővért
3 Al bahra Kahrem
4 Hatodik érzék
4 Fejszecsapás
4 Pusztító csapás
2 Manacsapda
2 Arel harmadik hava
1 El Balada
1 Grimoir
1 Darton töprengő temploma

A Sápadt angyal illetve Haditervek helyett kipróbálnám az Örökséget. A paklinak ugyanis komoly problémát jelenthet bármely körben az MP-hátrány (3mp hátrányt jelent a kijátszása körében a sápadt), és ehelyett mp-előnyből szeretném megvívni az összes csatát, amit csak lehet. Meggyőződésem, hogy az Örökség is hoz annyi MP-t a konyhára, mint a Sápadt. Ráadásul nem szeretnék látni Weila szentéllyel leszedett sápadtomat, ugyanis a kyr pakli általában nem a leggyorsabb ostompakli (sőt, inkább küldetéspakli), és nem minden esetben tudja kihasználni a toronyszint előny-mp hátrány esetet.

Nézzük az antiss-elfeket, Kenawyn képességével visszaélve

Labirintus
Critai tábla
Gilron-szentély
– Torozon tavernája
– Ékes tegzek háza
– Császári vadaspark
3 Kenawyn
2 Seyla
3 Álomtáncos
2 Berail Astumial
1 Horianar
2 Dzsad kardtáncos
3 Maszkok ünnepe
3 Lépés a Critai táblán
3 Sors keze
2 Hatalom dala
1 Álomháború megnyerése
1 Legendák tornyának meglátogatása
3 Lidércúr fogságba ejtése
2 Oilan támogatásának elnyerése
1 Hishiquor felébresztése
1 Grimoire
3 Wirg
2 Hatodik érzék
3 Fegyverszünet

Ez a pakli is lényegében alapszint+1-ért hoz kalandozókat, ehhez nincs szükség városőrségre, bár kétségkívül az is járható út. Így viszont sikerült helyet szorítani további “harci” akarom mondani pacifista akciólapoknak is.

Egy villámostrom
A legnagyobb problémát a labirintus, rúnák terme jelenti, ezek ellen fel kell készülni. Érdemes magasabb mentálú kalandozókat választani, mint a fehér ork… Az Árnyékjáró szintén sokat segít ezen.

Kincses kamra
Weila szentély
Gilron szentély
– Taverna
– Császári vadaspark
– Rattikani fogadója
4 Oroszlánszív paplovag
4 Vámpír
3 Márid
4 Árnyékjáró
4 Kyr pusztító
1 Baál Káin
4 Sors keze
4 Haditervek
4 Sápadt angyal átka
4 Vadon lázadása
4 Sorsfordulat
4 Kardtánc
4 Pusztító csapás
3 Fejszecsapás
3 Al bahra kahrem
4 Quintarha
3 Égi sereg
1 Villámhadjárat a rivális hadúr ellen

Árnyékjáróval a Labirintus megkerülhető, és a kezdő kézbe behúzott Árnyékjáró-Sorsfordulat könnyen eldöntheti a meccset.

Egy az évzárón kevéssé, de azelőtt igencsak népszerű pakli

Labirintus
Csapdák terme
Gilron szentély
– Dartonita rendház
– Darton töprengő temploma
– Császári vadaspark
4 Lélekidéző4
Tűzkobra fehér asszonya
4 Feketeláng
4 Toroni ködfivér
4 Pyarroni adeptus
4 Dorani nekromanta
4 Ellana papnő
1 Erioni fal
4 Sors keze
4 Haditervek
4 Vérzivatar
4 Sápadt angyal átka
4 Sorsfordulat
4 Élőhalott megidézése
4 Álomkristály
3 Lávafolyam

Egy goblin pakli is bejutott az évzárón a legjobb 16 közé

Labirintus
Gilron szentély
– Rejtett város
– Argul tanyája
– Császári vadaspark
Dicsőség csarnoka
2 Goblin nemzetségfő
5 Goblin Harcmester
1 Goblin nyomolvasó
2 Gro ugoni viadalmester
5 Goblin kuruzsló
2 Argul
2 Kis pajzs
2 Császár bosszúja
4 Toroni pokol
4 Lepra
1 Tarini klánfal
1 Darton töprengő temploma
2 Toroni gladiátorgála megnyerése
4 Barangolás Gro ugon határvidékein
4 Városőrség felkoncolása
1 Szöktetés Gro ugon bányáiból
2 Singa hamata
4 Örökség
4 Sors keze
4 Farkasszellem tombolása
4 Wirg

Ebben a formában azt hiszem ki tudják használni a farkasszellem tombolásának minden előnyét.

És végül a jó öreg toroni hatalmasok
Amióta van Boszorkányerőd, azóta erősek.

Labirintus
Weila szentély
Critai tábla
3 Hania Cyh Ciuhann
2 Jakirte Jak Cyr
1 Harn sys Terrn
2 Sittas Seur Dakk
2 Elemi erő teremtése
3 Bebörtönzés
2 Boszorkányerőd
1 Rattikani fogadója
1 Darton töprengő temploma
3 Famulus
2 Quintarha
3 Lépés a critai táblán
3 Sors keze
3 Manifesztáció éve
3 Haditervek
2 Síkkapu bezárása
2 Sivatagi vihar keltése
2 Démonúr bebörtönzése
SB:
Égi sereg
Jakirte
Manacsapda
2 Fegyverszünet
1 Fény terme
1 Rúnák terme
3 Teleport rúnák
2 Illúziókapu

Rengeteg paklit nem vettem számba, de hát hagyni is kell valamit feltáratlanul. Kellemes kísérletezgetést! 

András

2-es szorzójú verseny a Millenáris Parkban
(2005.11.27.)

Kellemes kötelességünknek eleget téve, immár nem rendhagyó módon vettünk részt a “Tenger Farkasai Szerepjátékverseny és -találkozó”-n a Millenáris Park Fogadó épületében. Számunkra rendkívül pozitív volt, hogy a rendezők által komoly lehetőséghez jutottunk egyedüli kártyás meghívottként. A versenynek az érdekessége, hogy először tartottunk Új Hullám versenyformátumot. A versenyre nevezettek közül 9 versenyző indult el ténylegesen.

A verseny első köre Gergely András számára ért a leggyorsabban véget, mikor észrevettem, hogy a Farkasszellem tombolása együtt szerepel paklijában a Sápadt Angyallal. Megkértem, hogy alakítsa át pakliját. Szimpatikus reakció: “Amúgy is feladtam volna”

Panyik Zoltán Bacsó Róbert pakliját gyalulta be, a szokásos kyr Gra-Tinol kombóval, majd Rónai Árpi az Erimaros deckjével aratott sikert. Az első forduló a szervezés nehézségei, és a hely újdonságának varázsa miatt kicsit elhúzódott, de a megjelent, valóban versenyző szándékú néhány fővel meg tudtunk állapodni, hogy biztosítunk időt a még függő mérkőzés befejezésére. A létszám miatt senki sem sietett – ezúttal.

A két betanító segítségünk (Molnár Attila és Zámbó Balázs ezúttal is köszönet nekik) szorgosan végezték általuk vállalt feladatukat, ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy bár számos érdeklődő volt, a verseny korai szakaszában, a szerepjátékosok közül csak kevesen hagyták ott asztalaikat. A játékosok eközben szorgosan kezdtek bele a második fordulóba (minden leggyorsabban nyert meccs egy Rabszolgát, és minden leggyorsabb vereség egy Gaugot ért – az erőnyerő természetesen nem számított).

Itt már kialakult egy komoly párharc, Varga Zsolt szívósan tartotta magát a Panyik Zoli vezette kyrek ellen, de a dobások, a szerencse, és még ki tudja mi más sem állt mellé ebben a párharcban. Rónai Árpi a meccs hevében egy lapot is megrongált, mivel Erimarék képtelenek voltak megdobni a Főrendet – így a Zauder-Yebal kombó pakli tudott felülkerekedi a maratoni játszmában. Kovács Zoltán alulmaradt Gergely Andrással szemben.

A harmadik fordulóra már kialakult az erősorrend. Mivel mindenki biztos lehetett díjazásában, így a verseny jó hangulatban, oldottan telt. Felajánlottam, hogy a verseny után rögtönözzünk egy draftot, ami a jelenlevők között osztatlan sikert aratott, mindenki pártolta a javaslatot. Úgyhogy a verseny végén erre is sor került. De lássuk a folytatást!

A kyrek ezúttal is gyalultak, már a második Mutáns ork paklit verték meg Gra-Tinolnál. Ekkor gondolatban kalapot emeltem a mindössze 5 hete (!) gyűjtő játékos, Panyik Zoli előtt. Rónai Árpi eközben saját csapdájába esett. Hiába az álomhúzás – lekeverés után Erimar-Romlás-Szöktetés-Manifesztáció éve. Ezzel a kezdéssel is ki tudott kapni egy Sápadtakkal operáló paklitól, mivel az elején összejött a manablokk, és Erimar meghalt. Utánpótlásról csak egy Dzsamrakayt tudott biztosítani,ez pedig kevésnek bizonyult. A Mutáns orkok nagy nehézségek árán túlléptek a megpróbáltatáson.

Harsányi András ekkor Olwenékkel – és szabadszájúságot kerülve – hatalmas szerencsével bántak el Yeballal. (András szavait a meccs után érdemes lenne idézni – de illendő nem).

A verseny legjelentősebb ütközetének tartottam előzetesen a Harsányi-Panyik mérkőzést – elvégre a két veretlen találkozott. Ennek megfelelően kezdődött, de nem így folytatódott. Olwen, és bandája mintha a világon sem lettek volna, úgy tűnt el az ütések rengetegében, egyik lépésről a másikra. Gra-Tinol ma egyetlen kalandozónak sem kegyelmezett. Argh, Olwen, vagy akár Egy dobás halála külön-külön nem gyilkos ennek a paklinak, de a túlhúzott küldetések, és a kevés védelem mellett a meccs – bár gyorsan, de biztosan ért véget.

Ancsa Robi eközben kikapott Varga Zsolttól – itt is szerepe volt a szerencsének, bár a villámostrom, szokása szerint gyorsan kezdeményezett, és azt át sem adta.

Az utolsó forduló Panyik Zoli számára jutalomjátékkal érhetett fel, hiszen így minden meccsén győzve nyerte meg a mai versenyt – teljesen megérdemelten. A második helyezett az utolsó fordulóban Varga Zsoltot nagy csatában megverő Harsányi András, míg a harmadik helyezett maga Varga Zsolt lett. A negyedik helyen Ancsa Róbert végzett.

  1. Panyik Zoltán – Kyr fajpakli
  2. Harsányi András – Olwen & Co.
  3. Varga Zsolt – Villámostrom
  4. Oncea Róbert – Zauder-Yebal

A helyezetteknek gratulálunk, az első helyezett átvehette a találkozó szervezőinek különdíját, egy KIVÁLASZTOTTAK feliratú aranyérmet. A többi részvevő Ultraegyedi,  Szuperultraegyedi lapokat kapott, valamint mindenki hazavihetett egy plakátot.

Az értékes nyeremények kiosztása után következett a draft, amin 8 fő vett részt. Bevallom, ebbe jómagam is beszálltam. 3-3 Kalandozók Városa és Sötét együttállás paklit kapott minden játékos, majd megkezdődött a bontás és pakliépítés. Hangulatos közösség alakult ki, amelyben minden résztvevő kellemes hozzáállásával, és komoly figyelemmel tette hozzá a maga részét. De ez már egy másik történet. Sajnos a draftnak 18 órakor egy rockkoncert véget vetett …

BAM

Hagyományos verseny az Orczy kertben
2005.10.15

Korán érkeztem a helyszínre, a faház előtt még csak néhány ember álldogált. Boóc Péterrel szokásos gesztikulálós beszélgetésem az ő témáját feszegette: hány Lélekidézős pakli vesz részt a versenyen, nyer-e, illetve hogy a Haditervek változása mennyiben változtat a játékon, és milyen irányba. A hosszúra nyúlt beszélgetés közben szállingóztak szép számban a versenyzők, illetve azok, akik csak cserélni jöttek.

Az első forduló a 7-ből nem adott túl nagy támpontot. Sok fajta paklit lehetett látni, előtört a Dermedt fivér – Sion Diar, illetve más antisspaklik (Polyák Máté például egy ilyennel indult, és az első, második, és harmadik fordulót is Sion-Diaros pakli ellen játszotta). Ezen kívül a küldetések közül a Toroni Hatalmasok, és a Kistolvajos pakli (Eyferttel kiegészülve), és a mindig divatos villámostrom mellett a Lélekidéző voltak a slágerek (ebből a pakliból 6 szerepelt a versenyen).
A paklik sokszínűségéről, avagy a versenyen volt még: Amund fajpakli, dzsinn-MAGUS felkutatása, Lyonachryss-Nekropolisz, orkok, goblinok, szukék, kyrek (ezúttal csak 3-an, és kevés sikerrel), élőhalottak, kardtáncos, aun, Kard Testvériség, Zauder kombók, és még rengeteg más is. A koncepciók többsége ostromolt – a gyors küldetős paklik most (a kistolvajon kívül) nem voltak népszerűek.

A versenyen hosszú ideig, a 4. fordulóig nem lehetett megítélni, hogy ki lesz a győzelemre esélyes. Ekkorra alakult ki az, és hogy kik a meglepetésemberek – voltak szép számmal. Az első asztaloknál innentől lehetett érezni a feszült figyelmet. A legtovább Oancea Róbertre lehetett figyelni, aki első 5 mérkőzésének mindegyikét megnyerte Kharad-Dzsamrakay-Magus felkutatása paklijával. Az 5. fordulóban Babati Péter Toroni Hatalmasai ellen aratott győzelmet, úgy hogy Harn Sys Terrn már az asztalon volt. A Magus mellett egy Dicsfény (!), 1 DTT, és 1 Dartonita rendház is segítette.

Furcsa párharcok alakultak ki ezekben a fordulókban – kiderült, hogy Boóc Péter otthon hagyta a szerencséjét, vagy a szerencsekockáit. A verseny folyamán – ahányszor láttam minden meccsen elrontott egy dobást, általában 10-re. De a legemlékezetesebb momentumok egyike is a nevéhez fűződik. A Kitekintés ünnepe mellett Zombikat gyártott ellenfele, (Kb. 6 MP értékben), és még a Szellemhajóval is. A küldetés megoldásakor Peti a Kerubbal az összeset leszedte, és ellenfele 4 MP-t fizetett a semmiért… Amúgy a Kerub gyakori vendég volt a paklikban, akkor is, ha játékosa semmivel nem tudta olcsóbbá tenni.

Zámbó Balázst legyőzte Öccse, így ő hajthatott tovább a díjazásért (kiderült, a végén mindketten díjazottak lettek) – a Lélekidéző-Feketelángot itt legyőzte a Lyonachryss-Nekropolisz, és a sok Kígyószektás. Vida Gábor 80 fölötti lapszámú Kapuk őrzőjés paklija nagy derültséget keltett, de csak addig, míg ki nem épült. Ugyancsak érdekes volt, hogy egy Quirrtát használó pakli rendszeresen az első asztaloknál bukkant fel, és sokkal jobban szerepelt, mint Vámpíros társai. A legjobbak között ekkor már ott voltak a Zámbó testvérek, Kertész Zoltán, Abonyi Róbert, Péter Gergő, Lakatos János. A 6. fordulóban Oancea kikapott Abonyi Róbert élőhalottjaitól, és ezzel mindenki lehetőséget kapott a fentiek közül, hogy végig győzve megnyerje a versenyt. A két versenyben maradt Lélekidéző közül Rónai Árpád kikapott, így ő letehetett a sikerről – a legjobb 16-ban jutott számára hely. A döntő meccset végül két veretlen játszotta – Kertész Zoli Lélekidézős paklijával legyőzte az Élőhalottakat, és ezzel meg is nyerte a versenyt. Ezzel a paklinyeremények mellett 25 000 Forinttal is gazdagodott.

A verseny jó hangulatban zajlott, a játékosok mellett körülbelül 20 ember beszélgetett, és cserélt. Az Elátkozott Vidék Geofrámia kimondhatjuk, elnyerte a játékosok tetszését. Sokan vittek barátaiknak, akik esetleg nem tudtak eljönni a versenyre. A laptervező pályázaton győztesek közül Oni, és Bajkai Barna is megkapta a laptervezésért járó tiszteletpéldányokat, és oklevelet. Nyrd mellett a legjobbak Enrawelli kristálykönyvtárral, és a legjobb 8 az új SZUE-vel, Sianismorionnal is gazdagodtak. A sok egyező pontszám miatt 32 díjazott volt, a többiek húzhattak a kibontott paklikból, egyenlő eséllyel. A lapokat arccal lefelé helyeztük az asztalra. A verseny végeredménye: 1. Kertész Zoltán (6 győzelem, 1 döntetlen), 2.Zankó Krisztián (6-0-1), 3. Lakatos János (6-0-1) 4. Abonyi Róbert (5-1-1), 5. Zámbó Szabolcs (5-1-1). Azok, akik 5 győzelemmel végeztek, mind megkapták az 5-8 helyezetteknek járó díjat, és mivel a 15.-16. helyezéshez 4győzelemmel kellett rendelkezni, ezért ezek száma igencsak megnőtt. 6-8. helyezettek: Oancea Róbert, Babati Péter, Bacsó Róbert, Kalenics Máté, Péter Gergő, Rónai Árpád. 4 győzelemmel és 1 döntetlennel végzett Zámbó Balázs, Boros Dániel, és Vida Gábor.

Gyertek el a következő versenyre is, hiszen mindig nyeremények sokasága vár rátok! Ne felejtsd, senki nem megy haza üres kézzel!      Fel>>

Félévzáró verseny az éjszakában
Orczy Kert, 2005. július 16.

Ez év elején úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a megkezdett hagyományt, a félévzáró verseny megrendezését. Ezen gondolatunk remek fogadtatásra lelt a játékosok körében.

A versenyre nevezők nagy várakozással tekintettek a verseny elé, ezt bizonyítja az is, hogy a késői nevezők miatt zúgolódás támadt. A verseny 10 óra 30 perckor vette kezdetét. Meg kell mondanom, nehéz volt megfelelnünk az elvárásoknak. A játékosok többsége késhegyre menő küzdelemmel számolt, a legjobb 8-ba, vagy rosszabb esetben 16-ba kerülés vágya hajtott mindenkit. Ez és – szubjektíven – a büszkeség a játékot szerető játékosok miatt sokszorozott erővel töltött el minket is. Soha ilyen mezőny nem gyűlt össze a mi regnálásunk óta, és remélem, a tendencia folytatódni fog. A sok harcot megjárt “öreg rókák” Papp Zoltán, Doktor Dénes, Erdős Gyula, Bittó Zsolt, Szebeni Vilmos, vagy Kovács “Kopi” Tamás (elnézést azoktól akiket kihagytunk) mellett olyan feltörekvő, vagy már bizonyított fiatalok is megjelentek, akik biztosítják a játék fejlődését, és a versenyek színvonalának erősödését.

A verseny 1. fordulójában – mely valóban kicsit elhúzódott (Kopi és Péter Gergő meccse miatt melyet késve kezdtek el), számos új pakli látott napvilágot, a játékosok kreativitásának termékeként.  Rengeteg új koncepció jelent meg: Ékes Tegzek csapata, a Villásnyelvűre építő végtelen Álom dala, az Álomstrázsa, Rattikani fogadójára épülő küldetéspaklik, szukék, és gorvikiak, betegségpakli, Rúnák terme – csak hogy a főbb vonalakat említsük. Volt már kipróbált koncepció, mely a Sötét Együttállásban látott napvilágot: Kyrek, Mérgező pakli a Catratan klánra, sok Zauder-variáns (Sittas, Talman, Aranysereg Harcmester). Rengeteg Sötét Együttállás lap épült be a játékba: Álomkristály, Quintarha, Arel Harmadik Hava. Mindezek mellett sokan döntöttek a Toroni Hatalmasok, Roxox-Dakul, Zápor, vagy a kistolvajok különböző variációi mellett. Az is kiderült, hogy a mezőnyben nem csak a nevek erősek, a paklik is. A forduló végeztével nem lehetett messzemenő következtetést levonni. A svájci versenyszakasz egészére jellemző ugyanakkor, hogy néhány meccs kivételével a párharcok gyorsak voltak, és a hibákat komolyan büntette meg az ellenfél. A második fordulóban már “nevek” meccseltek az első asztaloknál, Kertész Zoltán, Pósa Gábor, Dezső Csaba Péter, vagy az “egri team”. Mellettük azonban labdába rúgott nem egy olyan játékos is, akinek ez volt az első Orczy kertes versenye.
A mérkőzések alatt nekünk is figyelnünk kellett, gyakori volt a szabályértelmezésbeli kérdés. A neves játékosok közül nem egy vérzett el már az első három fordulóban, esélyét vesztve a döntőbe jutásnak. Boóc Péter két kemény ellenféllel szemben is elvérzett aunjaival – a húzás ártalmai. Erdős Gyula Sa-quad Nekropolisza az első meccset követő (a 6 döntetlen egyikével) és Peti legyőzésével még állt, azonban a harmadik fordulóban neki is véget ért az álom. Az élőhalottak sem szerepeltek fényesen ezen a napon. Zámbó Balázs, és testvére hamar búcsút intett a legjobb 8-nak. A legújabb koncepciók közül azonban ez volt az egyik legéletképesebb. Jusztin Márk a Villásnyelvűt elnavigálta a döntőbe, akárcsak az utolsó fordulóban az addig veretlen Novák Ákost óriási küzdelemben legyőző Ékes Tegzek – női fejvadászokat navigáló Tóth “Olger” Ákos, vagy a szukékkel szintén 5 győzelemmel végző Papp Zoltán. Az első asztaloknál a végéig minden meccs kiélezettre sikerült. Az egyetlen veretlen Faragó Zoltán lett, goblin (!) fajpaklijával.

A legjobb 8 mezőnye:

1. Faragó Zoltán – paklija 40 lapos goblin fajpakli, melyben dobótőrök mellett Gladiátorviadalt, 3 Dicsfényt, Ibloghot, Fényesség csarnokát, és a pakliban 3 építményt használt, kihagyta a Dzsad bankház – tolvaj vonalat Argullal együtt. Törékeny toronyszint (Kincseskamra, Gilron-szentély, Dicsőség csarnoka).

  1. Novák Ákos – paklija 60 lapos Kyr fajpakli, küldetéssel. Használt Élővértet, Tyrrano hordájával szerezte meg DP-i zömét, miután Gra-Tinolnál végzett ellenfeleivel. Meglepetésre 6 nevesített kyrt is használt, a hagyományos Gorban Lyalmur mellett Khymer Trodar-on Ecchynt (2db), és Jahrn on-Kryelt is. Paklijának további érdekessége a 3 darab Kerub. Szintén “törékeny toronyszinttel).

    3. Vida Gábor – A tesztelésen (általunk) jól ismert a Kapuk Őrzőjére épített kombópakli, mely Csillagvizsgálóval, Weila-papnővel, Zauderrel, Tharr-pappal, sok bestiával (Ankhe-Thueeth, Mantikór, Wirg, Furud, Halálhozó), és még több akciólappal menetelt a legjobb 8 közé. Gyakran ostromolt 20 feletti szinttel. Az egyik legjobban megkonstruált pakli volt a versenyen.

    4. Bacsó Róbert – Ork fajpaklijával, mely 40 lapos küldetéspakli, abszolút üde meglepetés volt a legjobb 8 között. A nevesítettek közül csak Grauk Uruworthát, Baragot, és Grok-Brag Naurt használta, viszont küldetéseit Viharkeltő sámánnal, Holdimádó füvesasszonnyal, és Fadöntő portyázóval oldotta. Utazott Anvariára, Majomhiénát fogott, Sámánt pusztított, és Barangolt Gro-Ugon határvidékein. Ő is használta az újonnan felfedezett Fényesség csarnokát. Ő is a küldetéses toronyszinteket választotta.

    5. Szalai Adrián – Villámostrom paklijával, 60 lapos, melybe beleerőltetett 4 Kyr légióst, és a Gra-Tinolt. Használt Quintarhát,Weila-szentélyt, Fehér orkokkal, Vámpírral, Oroszlánszív-paplovaggal ostromolt. Rengeteg akciólapja mellett (Pusztító, és Fejszecsapás, Hatodik érzék, Al Bahra-Kahrem) Arel Harmadik havával védte magát, és játszott Sápadt Angyalt is.

    6. Jusztin Márk – Végtelen Álom dala, vagy ahogy ő nevezte: “Manaháló”. 60 lapos, Álom dalát Villásnyelvűvel, Morgena-papnővel, és Darton Töprengő templommal biztosította, miközben a Piactér elfogyasztotta ellenfele Jövő-pakliját, cselekedni pedig esélye sem volt. A kombóhoz szüksége volt Hadiállapotra is. A legegyénibb paklinak ezt minősíteném a versenyen, olyan lapokat használt, melyek eddig még nem nagyon ivódtak be a köztudatba. Naszálltát, Molamothot, Átkozott dalnokot, Hatalom dalát használt, majd mindegyikből 4-et.

    7. Tóth “Olger” Ákos – Női kalandozókra építő Ékes Tegzek. 40 lapos paklija használt Ascyrát, Vierrét, Seylát, Syrát, Tristanát, és Dzsad kardtáncost. Rejtett támadással és Hatodik érzékkel védekezett a Kyel Második arca mellett. Wirget, és Quintarháthasznált. Ostrom paklija a manafölényre épített, kihasználva a Critai táblában, és a Lépés a Critai táblán lapokban rejlő lehetőségeket. A legutóbbi Dolmenes verseny győztes paklijához hasonló stratégiával játszott.

    8. Papp Zoltán – 40 lapos küldetéspakli, melyben csak szuke kalandozó kapott helyet. Az Imeko család kansinje mellett játszottTatakoval, Hogario, és Enraco Tamurával, Sinnel, Rattikani fogatójával oldotta küldetéseit. A nagyon erősnek bizonyuló Leszámolás a Permen piacon volt befejező küldetése, Átkelt a Yian Yiel hegységen, és Leszámolt a kikötőnegyedben. Akciólapja a Sárkányfarok csapás, és a Halálos ujj voltak. Ő is kihasználta a Critai táblát, és játszott Quintarhával, ugyanakkor nem használt Dicsőség csarnokát.

    Mint látható, a legjobb 8 paklijai teljesen eltérőek voltak. A koncepciók többsége ismeretlen, vagy soha nem látott variáns. Valamint igazi “nagy nevek” a legjobbak között. De még ők sem rendelkeztek megfelelő előismerettel egymás paklijáról, a cserepaklit nem is említve.

A 9-16-ig Kyel-szentéllyel díjazottak névsora: Kertész Zoltán, Kecskeméti Zsolt, Rónai Árpád, Vályi László, Polyák Máté, Szebeni Vilmos, Csiger Ádám, Kovács Zoltán. Ezúton is gratulálunk teljesítményükhöz! Ők 1-1 Kalandozók Városa paklival is gazdagodtak. A többi résztvevő számára 10 Kalandozók Városa paklit bontottunk, melyből kedvükre csemegézhettek, amíg a készlet tartott.

A legjobb nyolc küzdelmei:

A legjobb 8 küzdelmei a hatodik forduló után szinte azonnal megkezdődtek, a verseny nem állt meg: Faragó Zoltán – Papp Zoltánnal, Novák Ákos – Tóth “Olger” Ákossal, Szalai Adrián – Bacsó Róberttel, és Jusztin Márk – Vida Gáborral kezdhetett neki a nagy ütközetnek. A játékosokkal megegyeztünk, hogy 1 óra 45 perc az időlimit, és hogy 1-1 esetén a második meccs a döntő, amennyiben az időkorláton belül a harmadik meccset nem sikerül befejezni.

Faragó Zoltán – Papp Zoltán
Az első mérkőzés rövid volt, és agresszív csatát hozott. A meccs elején egyik játékos sem húzott jól, a goblinok egy kis lépéselőnybe kerültek, hála Faragó Zoli Rejtett városának, és annak a ténynek, hogy Papp Zoli nem játszott Dicsőség csarnokával – a DP-előny rövid életűnek bizonyult. Előbb Enraco Tamura ért asztalt, addig Papp Zoli egy Kansinnel blokkolgatott, és a nagy szuke megmutatta küldetések elleni erejét. Hamar kiépült mindkét oldalon az építmények kusza láncolata, ebben pedig a szukék élveztek előnyt. Az Imeko Torony képességének hála Papp Zoli büntetlenül kezdhetett építmény bevételébe, és ez óvatosságra intette ellenfelét, aki dobótőrrel próbálta (a kocka miatt kis hatásfokkal) sérültbe forgatni ellenfeleit. Papp Zoli döntő lépésre szánta el magát. 10 MP-t áldozott Hogariora, és ez komoly vérveszteség volt a küldetésekben nem bővelkedőgoblinoknak. A következő fordulóban több DP-vel (Papp Zoli 6 küldetést, ellenfele “csak” 2-t húzott) – nyerte az első párharcot. 0:1.

A második meccsen sem ideális a húzás, Papp Zoli hasonló játékot játszik, csak most Hogario ér előbb asztalt. Hamar MP-főlényt teremt, majd szisztematikusan bedarálja ellenfele építményeit, átkel, jön Enraco, és később a Permen piac miatt összejön Rattikani ideális felhasználásával a 11 DP – ellenfele tehetetlen, a 2 megoldott Permen piac sok neki, a Rattikani miatt Papp Zoli még védekezni is tud a játék folyamán. A goblinok nem bírják a közép-végjátékot. A két gyors meccs után Faragó Zoli kezet nyújt. 0:2 Megvan az első elődöntős.

Bacsó Róbert – Szalai Adrián
Robi esélye ebben a párharcban állításom szerint Adrián kezében, és húzásában volt. Robi az elején ígéretesen kezdett. Hamar lehozta a Gra-Tinol nagy ellenfelét, a Reagi sátorvárost, megoldott egy Barangolást, és gyártott 2 gaugot. Adrián a kezét pörgette, majd egy Vámpírral, később egy Oroszlánszív paplovaggal, és még egy Vámpírral “kedveskedett” ellenfelének. Robi itt elkezdte a Viharkeltőket küldeni Anvariára, megmaradt esélyébe kapaszkodva. A Hajítóbárd azonban hamar lehullott, és idő kérdése volt, hogy mikor kezd Adrián ostromolni, mikor fogy el az ork horda. Egy Majomhiéna után Robi (folyamatosan szűkülő karakterkészletével) felépített egy Fényesség csarnokát, de többre már nem futotta erejéből. Közben kijött a Gra-Tinol is, egy légióssal, bár erre nem is volt igazán szükség. Robi a maga játékát játszotta – és ezzel kénytelen volt gyakran (vesztes) harcba bocsátkozni. Adrián két forduló alatt leostromolta, mivel a kiállítandó csapat már jelentősen meggyengült. 0:1.

A második meccsen Adrián jobban húzott, és ez meg is látszott a meccs képén, mivel Robi alig-alig tudta kikerülni kalandozóinak gyors halálát. A meccset Adrián felgyorsított tempóban még az időlimiten belül hozta Vámpírjaival. 0:2

Novák Ákos – Tóth “Olger” Ákos
Az ideális ellenfél Novák Ákos számára messze állt a női fejvadászoktól. És mindkét meccs ebben a szellemben is kezdődött. Az első csörte alkalmával Olger hamar lehozott egy Sort, melyet nehéz megbontani – Seyla, Syra, Tristana, és Vierre is a Sorban forgott, míg a Kardtáncos éberbe forgatta őket – Ákos a Gra-Tinolnál állandóan csak sérüléseket tudott okozni Olger fogyó, ám működő kalandozó-védelme ellen. De mindenkiben felmerülhetett a kérdés – Olger hogy akar itt nyerni? Az MP-fölénytbőségesen tartotta a Tegzek elvesztése után is, ugyanakkor a leostromlásra kevés esélye maradt. Rejtettjei fogytak, mint minden védelem. Aztán kezdtek kalandozói is. Novák Ákos szisztematikusan használta fel minden közelharci aduját a pakli ellen, és ezt követően egy Rattikani fogadójával ingyen levitte Olger legfelső toronyszintjét, melyről tudnia kellett, hogy Critai tábla. Hiba! Novák Ákos meghökkenten néz, ez után küldetéssel aligha lesz esélye. Azonban az akciólapok megsegítik, és tudja hozni mínusz 4 DP-ben a párharcot. 1:0

A második meccsen a henger hamarabb beindul kyréknél. 3 építmény után esik a Tegzek háza, Olger híján a Rejtett támadásnak. A kalandozóit védi a Kyel Második arca, egy Wirg viszont mellétalál. A Dzsad kardtáncos sem elég védelem. Novák Ákos hagyományos módon, gyalulja be az elhúzódó meccsen a meg-megújuló női kalandozók seregét. A meccs végkimenetele gyorsan eldől, a mérkőzés viszont sokáig folytatódik – Olger szívós, de már nem sok esélye van. Végül Novák Ákos megoldja vezérküldetését, a Tyrranot. 0:2

Vida Gábor – Jusztin Márk
A mérkőzés kezdete átlagosnak mondható. Gábor leidéz egy Kapuk Őrzőjét – aztán gyorsan kiépül a kombináció. Gábor ritka rosszul húz, egy Weila-papnő, és a 3. szintű Kapuk Őrzője mellett malmozik, várva Márk hibájára. Az Álom dala aztán hamar elfogyasztja Gábor, és Márk pakliját is. Hiába vet be mindent, ami gyors hatás, Márk nem hibázik, végigviszi a lélekölő kombót- a piacterek, és a DTT megtör minden ellenállást. A meccs több mint egy órájából Gábor csak az első 2 körben cselekedett aktívan. 0:1

A második mérkőzés is hasonlóan indul – egy különbséggel – a két játékos ismeri egymás paklijának erejét, és koncepcióját. Gábor a hadiállapottal próbálkozik – mármint semlegesítésével. Körülbelül 40 perc telik el, és Márk arcán izzadságcseppek – nem jön az elengedhetetlen Hadiállapot, és ha van, Gábor leszedi. Márk cselekvést enged – 1 MP hiányzik minden körben a kombinációhoz. Gábor elkezdi leszórni kezéből, és 56 MP-jéből a kalandozókat, de Márk már pakol. 1:1.

A harmadik meccsen Márk már jól húz. Hiába Gábor Manacsapdája, mindig kihúzza a Napszállta a csávából. Felhalmozza a szükséges kellékeket, és ezúttal Hadiállapot is van. A kombó megtörhetetlen, de az idő közbeszól. A megegyezést alapulvéveGábor jut a 4 közé. De Gábor rövid gondolkodás után átadja a győzelmet ellenfelének. Mindenki gratulál a győztesnek, vesztesnek egyaránt. Ritka sportszerű gesztus volt! 1:2

Az elődöntők:

Papp Zoltán – Szalai Adrián
Az első mérkőzésen Zoli kezében küldetések, egy Tatako, és akadálylapok, valamint 1 Haditervek. Zoli nem kever le. Adrián ezzel szenben Vámpírral indít. Zoli kipakol 3 küldetést, majd eldobja a negyediket. Húzása kritikán aluli, és ez feltűnikAdriánnak. Elkezd ostromolni. A kincseskamrát viszi a Quintarha, és a Vámpír. Zoli lehozza a sok küldetés közé szorult kansint, és a Tatakot, mely aligha használható ebben a párharcban. A sikeres Haditerve után lejön Hogario, de ez sem segít, az ostromhorda már nem adja alább. Későn kezdtek a szukék, és már nem áll meg a 2 Vámpír, és a Fehér ork. Al BahraKahremmel viszik az utolsó szintet. 0-1

A második mérkőzésen Zoli gondolozik az átszervezésen, de végül Liu, és a Caukoiak maradnak a cserepakliban. Adrián Árvízzel készül. Első körben úgy tűnik, hogy magukra találnak a szukék, de egy Árvíz megakadályozza a gyors Hogariot, akansin visszavonulót fúj. A következő fordulóban aztán már sikerül. Innen úgy tűnik, Zoli nyer, de ő maga nem hisz a sikerben.Enraco elmegy küldetni, és a Vámpír Al Bahrával felturbózva levágja a 2 MP-ből idézett nagyot 2 MP-ből, majd pihenve hazamegy. Fordul a meccs. Leérkezik Sin is, A horda közben mindkét oldalon a győzelmet, a gyarapodást erőlteti. Zolinál leesik a Kincseskamra, de megold egy Permen piacot. Hibája azonban hosszú távon megbosszulja magát. Sin nem tud ellenállni, kihívják Gra-Tinolra, besebzik, majd következő körben megy a mindent elsöprő ostrom. 0-2

Novák Ákos – Jusztin Márk
Ha az előző mérkőzés a legideálisabb volt Márknak a 8 közt (melyben a többség egyetértett) akkor most jött a mumus, Ákos személyében. Az első körben hozott bárdot pillanatok alatt megeszi egy Tavernával hozott Kyr pusztító Gra-Tinolnál. Márk hamar rendezi sorait, de az újra és újra történő kihívások szórványossá teszik az Álom dalát. Ákos hamar lehoz 3 karaktert, és ellehetetleníti ellenfelét. 1-0

A jó játékosnak szerencséje is van – lehetne mondani Ákosról, de Márk itt hadilábon áll a húzással – Ákos pedig megint hamar felállítja gyilkos hengerét. A meccs nagyon hasonlít az előzőre, de Márk – bár küzd – kevés esélye van. A Tyrrano után pedig még annyi sem. 2-0.

Mérkőzés a 3. helyért:

Papp Zoltán – Jusztin Márk
A párharc már lejátszódott egyszer… Zoli az alapszakasz egyetlen vereségét Márktól szenvedte el. Ugyanakkor ez most tudással is felvértezi. És a “nagy öreg” ezt a maga javára is tudja fordítani. Nem mintha Márk hibázna. Egyszerűen kiismerték pakliját. Az első meccsen Papp Zoli DTT-vel kezd, majd hozza az Imeko Tornyot, majd a Rattikanit. Védhetetlen bilincs, a szukéktöbben vannak, és ütni is tudnak. A DTT hiányában Márk tehetetlen. Zoli piactereket hódít, Márk feladja. 1-0

A második meccsen Zolit hagyja el szerencséje, Márk a 3. körtől végigviszi kombóját, könnyedén, ahogy egy jó játékoshoz illik. Zoli az első pár körben hiába küzd, keze az, amely meggátolja a csatában, és a harcban egyaránt. A kockázatvállaló itt ő, de nem nyerhet DTT, és ellenfele hibája nélkül, lévén keze nem megfelelő. A Piactér hamar elfogyasztja, összesen 1 küldetést old meg. Pedig Márk itt is be kell hogy várja a Hadiállapotot. 1:1

A harmadik mérkőzés egyszerű képlet. Ami eddig Márknak jött, az nem érkezik. Zoli paklija túl gyors a bevárós kombinációhoz. Márk blokkolgat, de karaktereit ilyenkor utoléri a végzet. Zoli pillanatok alatt kihozza karaktereit, Permen piacozik, és DP-vel nyer. 2-1

Mérkőzés az 1. helyért:

Novák Ákos – Szalai Adrián
Az első fordulóban Ákos szemmel láthatóan jobban kezd – míg ellenfele Dartonita rendházzal nyit, Ő Haditervvel, mely a következő fordulóban be is jön. Adrián 5 MP-s Vámpírja ellen pedig egy Kyr Pusztító használja sikeresen a Gra-Tinolt. Adrián akciólap-hiánnyal küzd, míg Ákosnak a 3. haditerve is bejön – a Sors keze csatát is Ákos nyeri. (A 2. Haditervekre Adrián Weilát áldoz.) Lépéssel érkezik a Khymer, így Ákos Sorában már 3 kalandozót tud kihívni. Miután Gra-Tinol megoldásával sérültbe forgatja Adrián élőholtjait és Fehér orkját, megold még egyet, majd jöhet a Tyrano. A megfontolt játék miatt meg van a győzelem. 1:0

Ákos Kerubot és 2 Fény termét használ fel, Adrián nem változtat jelentősen. A második mérkőzés mégis fordított – eseménylapokban egál, bár a Sápadt Angyal nem esik jól Ákosnak. Gra-Tinolnál többször győz Adrián, leírtva egy Kyr Pusztítót és a kezdésnek Lépéssel hozott Gorbant is. Az Al Bahra-Kahren – Pusztító csapás – Vámpír triót tehát – a Fejsze mellett kétszer is behúzta Adrián. Taktikusan csak üres pást ellen ostromol, bár ekkor sorában a 2 Vámpír mellett egy Fehér ork, egy Kyr Légiós és egy Oroszlánszív-paplovag is található. Ákos miután Lépését semlegesítik , 12 MP-ből hozza le Jahrn on-Kryelt és egy Vadon mellett ostromló Fehér orkot ingyen le is írt vele. Azonban a következő fordulóban már túl sok az ellenfél kalandozójából és Ákosnak csak 5 MP-je van. A Gilron után egy Oroszlánszív-paplovag a Fény termét is elviszi. 1:1

Ekkor már este tíz felé jár az idő, mindenki hulla fáradt. Közös javaslatra – mivel a két játékos közel lakik egymáshoz – a harmadik fordulót másnap, otthon játsszák le.

Az erről készült beszámolót itt közöljük Adrián tollából:

Vasárnap estére sikerül összehozni a partit Ákossal, nagyjából 9 körül kezdtünk el játszani, és bár körökben mérve nem tartott sokáig a meccs, mégis kb. egy óráig húzódott. Természetesen nem okoztunk egymásnak nagy meglepetést, sem a paklinkkal, sem a side-al. Ákos Fény termét és Dartonita rendházat rakott be ellenem, meg +1 Bosszú idejét, míg én megfelelő időre tartogatott Árvízzel akartam kombinálni, de végül egyszer sem kellett kijátszani. Ákos az esetleges gátlások oldása végett, na meg a biztonság kedvéért, hozott magával egy üveg Fütyülős-mézes barackpálinkát, tehát fogalmazhatunk úgy, hogy oldott hangulatban játszottunk :), s ekkor még az alkoholos befolyásoltság is mérsékelt volt, nem úgy, mint a játszma után, de az más lapra tartozik…:) Mivel már többször játszattuk egymás ellen a két dekket, azzal tisztában voltunk, hogy minden Gra Tinolnál fog eldőlni. Aki ott olcsóbban tudja eliminálni a másik kalandozóit, annak nyert ügye van. Ákos mellett szólt, hogy Grobannal akár 5 szintnyit is tudott sebezni egy ütéssel, mindenki tudta használni kyrek közül a Hatodik érzéket és természetesen az SFÉ, bár én is pusztító csapásokkal vagdalkoztam a fejsze mellett. Részemről ezt a Vámpír olcsóságával, és elképesztően erős képességeivel igyekeztem kompenzálni, na meg létszámfölénnyel. Átlagos szituáció volt, hogy mondjuk találkozunk Gra Tinolnál, és a Vámpír tehetetlenségre kárhoztatott, míg egy másik kaller ütött, lehetőleg Al Bahrával felajzva… A döntő játszmában, hiába ölt meg az első körben Ákos egy Vámpírt, mindössze 2mp-ért, az elkövetkező körökben nekem jöttek össze a haditervek, és a harmadik körben már mp fölényből gyilkoltam le én is Grobant a kétélű Gra Tinolnál… Ezek után játékba hozott egy pusztítót, amely Gra Tinol megoldása után beforgatta a soromat, de én pótoltam a hiányérzetet újabb Vámpírral és légióssal, ezért a következő körben sem volt értelme Ákosnak kimozdulnia a sorából. Mire visszafordultak a kalandozok, még mindig 1 MP fórban voltam, nálam két légiós-két Vámpírrral, Ákosnál mindössze egy Pusztító. Innentől minden csak idő kérdése volt, a plusz beépített Fény terme sem számított. A verseny lebonyolításáról annyit, hogy számomra teljesen megfelelő volt. Ömmel tapasztaltam a tulajdonosok részéről, hogy elismerték néhány lap esetében a tesztelési hiányosságokat. Úgy gondolom nem szégyen, ha utólag kiderülnek egyes problémák, amelyeket nem kimagyarázni, hanem orvosolni kell.

Tisztelettel: Szalai Adrián
(Novák Ákos megkért, hogy az ő nevében is szóljon a komment, tehát ez kb. a kettőnk álláspontja)


Köszönjük a színes beszámolót, sajnáljuk, hogy személyesen nem lehettünk jelen.
A Félévzárót – a résztvevők szinte egybehangzó véleménye alapján – sikeresnek értékeljük, természetesen jövőre is megrendezzük.

Fórum beszámolónk
(2005. január 15)

Az ELTE dunaparti új épületének “Dühöngőjében” 2005. január 15-én tartottuk első, játékos-kiadó fórumunkat. A fórumra az előzetes várakozások, és híresztelések ellenére csak 19-en voltak kíváncsiak. Sajnos kevesen jöttek el azok közül, akik az utóbbi időben élesen bírálták tevékenységünket, így nem nyílt lehetőség az álláspontok közelítésére, az esetleges félreértések tisztázására.

A fórumon először a kiadó röviden értékelte az elmúlt év eseményeit, majd következtek a játékosok kérdései.

Komolyabb vita csak az Ultra lapok osztásának módjáról alakult ki, amiben végül kompromisszumos megoldás született. Az Ultraritka lapok osztása változatlan, tehát minden lapot egy hónapig osztunk a hivatalos versenyeken, melyeket minden induló megkap. Az Ultraegyedi lapok továbbra is 3 hónapig lesznek megnyerhetők, de az  eddigi gyakorlattól eltérően először csak egy hónapig, majd egy éven belül még egyszer, és újabb idő elteltével ismét.

A vita lezárása után került sor az elmúlt évi bajnokság első 16 helyezettjének a díjkiosztására. Az első helyezett Kertész Zoltán, aki személyesen vette át jól megérdemelt jutalmát a kupát, és egy teljes sort a Klánok, rendek kiegészítőből. A második és harmadik helyezettek: Doktor Dénes és Kis Attila, ők szintén kupát nyertek, valamint az 1-16 helyezettek kaptak 1-1 Darton Töprengő Temploma, Avatár és Regnore Sedhlim lapot. A távolmaradottak postán kapják meg nyereményeiket.

A díjkiosztót egy 4 fordulós, nemhivatalos verseny követte. A verseny színvonalára jellemző, hogy a résztvevő 18 fő között szerepeltek az elmúlt évi ranglista első 20 helyezettje közül hatan. Mivel ebben a versenyben legjobbnak a két tulajdonos bizonyult (Balogh András 12, Balogh Attila Márton 10 ponttal), így az őket követők kapták a díjakat.

  1. Péter Gergő 9 ponttal, jutalma: 1 db Erimar on Athor, 1 db Regnore Sedhlim
  2. Vonnák Gábor 9 ponttal, jutalma: 1 db Erimar on Athor
  3. Vágó Gergely 7 ponttal, jutalma: 1 db Erimar on Athor
  4. Andrejkovics Péter 7 ponttal, jutalma: 1 db Erimar on Athor

A résztvevők között kiosztásra került még 1 db Ősi Vér II. és 2 db Klánok, rendek csomag lapjai.

Folyt. köv. egy év múlva.

Tisztelt Játékosok! 

Az első év értékelése melyet már megtettünk, rengeteg vitát váltott ki a játékosok körében. Most nem ennek újraértékelése, vagy úgy általában értékelése a célom. A KIVÁLASZTOTTAK kártyajáték 1997 óta boldogítja lelkes táborát, és ennek a szolgálatnak – a játékosok iránti szolgálatnak, és a bizalom megszolgálásának – rengeteg módozata lehetséges, mely magában tartalmazza a kritikák elfogadását, és a túlzások iránti magas toleranciát.

A kérdéses problémák közül az egyik, amely miatt a cikk íródott azonban relatíve (a kártya életkorához képest) új keletű. Amikor a Két Mágus Kft. átvette ennek a kártyajátéknak a kiadói jogait, számos problémával találta szemben magát. Nem panaszkodni akarunk, tudtuk, mit vállalunk. Ugyanakkor le kell szögeznünk: mi három évre előre meghatározott üzleti terv szerint kezdtünk elképzeléseink megvalósításához. A korábbi időszak eredményeire építettünk, mivel ha az alap kimarad, az építész sem tudja később pótolni a hiányzó cementet. Ennek a kártyajátéknak nagyon sok további kötőanyagra van szüksége. Elsősorban a hangulat, a játékszeretet, és a baráti kör ezek a kötőelemek.

Ki kell mondani, amit sok játékos mind a mai napig nem dolgozott fel: a KIVÁLASZTOTTAK, kedvenc játékunk, a Két Mágus Kft. tulajdona, és az is marad – és emellett szükséges annak deklarációja is, hogy a kártyajátékot nem lehet két elválasztható részre osztani. Nincs Két Mágus előtti korszak, és az utáni, a kártyajáték egy, és oszthatatlan. Amennyiben a tudatosulás erre a fázisára nem jut el egy játékos, fanyalgó, valaha volt aranykort emlegető, álmodozóvá válik.

A másik kérdés a szabályrendszer kérdése. Ezzel váltottuk ki alig több, mint egy éves működésünk alatt a legnagyobb vitákat. A szabályrendszer megreformálásával a jobbítás szándéka vezérelt minket. Meg akartuk oldani a logikai bilincseket, hogy pusztán intellektuális-logikus módon megérthetővé tegyük a játékot. Itt jelentem ki – minden sértő szándék nélkül – a korábbi precedens elvű játékgyakorlat erre nem volt alkalmas. A precedens elvű játékszemlélet, a “tudom, hogy így működik, mert így játsszák”, helyett a logikus, és hosszú távon követhető bírói gyakorlatot szeretnénk meghonosítani. Erre pedig csakis a logikai láncolatban felépített szabályrendszer lehet alkalmas. Akkor, ha az indoklást a szabályrendszerből ki lehet olvasni, és nem axiómarendszereken vitatkozik a kártyástársadalom (régi példák erre százával vannak: sebzésforrás, időfonal, a “mintha” szó, és sok más szó okozta bonyodalom) elkövetkezhet egy egységes szabályrendszer – melyre eddig nem volt példa. Azaz, hogy kis hazánk területén mindenhol ugyanúgy játszanak egy-egy lapot. Erre hivatott a hamarosan elkészülő adatbázis, majd távlati terveinkben szerepel a bírói vizsga intézményének a bevezetése is. Ezután majd lehet hivatkozni az egyes döntésekre, rossz szájíz, és késhegyre menő viták nélkül is.

Ez a kis gondolatébresztő remélem, felkeltette érdeklődését minden játékosnak a szabályrendszer, és a lapok ismerete iránt. Ezzel felvértezve ugyanis a mai problémák nagy többsége kiküszöbölhető. A laplistával kiegészítve a későbbiekben pedig reméljük minden problémás kérdés rendezhetővé válik helyi szinten is. Ugyanakkor a kártyának nem elvi állásfoglalásokra, hanem játékosokra van szüksége. Olyanokra, akik konstruktívan, és az újtól nem visszariadva tudják előremozdítani a játékot. Kedvenc játékunkat.