Múltkor egy nagyhatalmú varázslóról volt szó, ma hasonlóan egy kontroll jellegű lapot fogok bemutatni, személyesen a Nekropoliszt.

[állandó] Élőhalott bestiák támadóküszöbe 1-gyel megnő.

[egy/kör: ismételhető] Irányítója MP-értékének kifizetésével célozhat egy Kezében lévő élőhalott bestiával egy ellenséges, Sorban tartózkodó kalandozót. A bestia megtámadja a célpont kalandozót. (Támadásai után a bestia a Múltba kerül.)

Kicsit elfogult vagyok ezzel a lappal, mivel anno szinte minden paklimba megpróbáltam belegyömöszölni valahogy. hogy miért is? Akik még emlékeznek, régen a fő paklitípusok a következőek voltak: Kis kalandozós hordapakli, nagy kaladozós manőverezős pakli, illetve valamiféle kontroll. Ezeknek mindnek borsot tudott törni a jó öreg nekro-pakli.

Sorból sorba sebzés szinte feltétel és kockázat nélkül

Ez az a hatás, ami miatt olyan erős ez a lap. Minden körben küldeni egy bestiát, ami ha bejön (ráadásul az építmény még maga alá is dolgozott, plusz támadóküszöböt adott) nagyon nagy előny, ha nem az sem nagy veszteség, mivel általában az a pakli, amiben nekropolisz van, időhúzásra játszott, és bőven volt miből költekeznie. Ki nem fizetne 3 Mp-t hogy eltakarítson egy kalandozót az ellenfél sorából? Persze időről időre a játékosok készültek ellene különféle dolgokkal. A vértek és egyéb lapok, mint például a hatodik érzék vagy az ősrégi Égi vadász mind akadályozhatták a gördülékeny működést, de igazából csak átmeneti megoldást nyújtottak, mivel következő körben megint ott volt a lehetőség egy újabb sikeres bestia támadásra. Az állandó kényszerhelyzet miatt sokszor az ellen inkább hamarabb kezdett el manőverezni, csakhogy ne ugorjon rá egy benyó, és beleszaladt egy bestiák által Jól védett toronyba, vagy küldetésbe, néha magába a nekropoliszba. ugyanis ezek a paklik általában 60 lapra 10-15 akadálylapot játszottak.

A fentebb már megemlített pakliknak a következő fenyegetést kellett kiállniuk:

A kis kalandozós hordának a legrosszabb ellenfél egy akadálylapokkal játszó blokkpakli, mivel a kalandozóit simán megeszi egy mulifejű vagy egy Zaurak. És hiába készül valamennyire ellene, egy idő után elfogy az akadálylap leszedés. Ráadásul nincs annál rosszabb pl. egy kistolvajos paklinak, mint minden küldetésén 2-3 akadálylap, és időközben még a nekropoliszból is minden körben érkezik valami meglepetés csomag.

Nagy kalandozós paklikat is rendre mg tudta fogni, mivel kiválasztott akarata nélkül elég volt csak egy sebzés is, máris két körre kivonta az illetőt a forgalomból. Kombó, és kontrollpakliknak ugyanígy a kis kulcskalandozóit likvidálta. Ennyi idő általában elég lehetett, hogy beinduljon saját paklink, és idővel nyerni tudjunk.

A legnehezebb” talán magát a Nekropoliszt volt kihozni. Két halál szférás PAP kell hozzá, ami végül is nem sok, de általában ez a móka 7-8 Mp-be került, ezért áldásos tevékenységét csak a későbbi körökben tudta megmutatni. Mivel az első kalandozó után egyértelmű volt hogy játszunk vele,ezért rendre megpróbálták megölni az első papunkat, hogy egyszerre ne legyen a páston az áhított két Halál szférás. Sokszor 1-2 toronyszintet, vagy küldetést kellett elengedni, míg ki tudtuk rakni.

Nézzük kik is azok akikre sűrűn volt játszva ez a lap:

Időrendben az első a Tharr-pap,ami maga is kombózik a bestiákkal (sajnos a nekropoliszból jövőre nem), 4Mp-ért egy nagyon költséghatékony ember, mivel ha már két benyót ingyenesített,akkor már manát is termelt. Egy csatolás a toronyra és a Fehér ork kétszer meggondolja,hogy eljön e ostromolni, és ingyen megeszi valami.

Aztán a másik kedvelt papocska a Nekromagitor volt. Ő is nagyon szépen összedolgozott kedvenc épületünkkel. Az ellenfél elhullott kalandozóiból tudtunk manát termelni.

Ott van még a Holdimádó füvesasszony, és a Bálványtagadó, akik ketten egyébként is képesek voltak lefogni egy vagy két kalandozót. Csak az újabb játékosok kedvéért leírom a működését, hátha nem világos: Bálványtagadó dobat asztrált, Füvesasszony rásegít, de sebez is egy szintet ezért a célpont megint sérült. A Holdimádó egyébként képes volt kis gaugokat létrehozni, a sátorvárosból, ami vérzivatarral kombinálva további gyilkolást eredményezhetett.

Magával a Nekropolisszal igazából nem lehetett nyerni, de sok blokk, illetve koltroll pakli használta és rengeteg időt tudott adni, hogy felálljon a bilincs. Egy két kombót felírok, hátha valaki kedvet kap hozzá:

Az egyik kedvencem a KV-ban megjelent Szentségtelen kapu, amit egy nekropoliszból elszabadított Muliphein nyitott második támadása helyett, így valahonnan ugrott egy nagy démon az áldozatra, akinek ilyenkor már nem sok esélye volt, csak a kockákban bízhatott.

Sa-quad: Csontrombolásokkal rásegített a bestiákra akik így végeni tudtak nagyobb áldozatokkal.

Füvesasszony és a Teveklub: Ez a kombó Tőkési Gergelynek tulajdonítható, bár ő más körítésben játszotta. A nem kívánt kallerekre dromedárokat csatoltunk, mivel lehet. Ezután rászabadítottunk valamit a nekropoliszból, közben megszakítólag tisztítótűz, és voila, kész nagy sebzés. Egyébként a Füvimamival minden próbadobásra lehetett plusza egyet sebezni ezzel a módszerrel: Tortos spiritus, Lidérc, és a bálványtagadós kombó.

Körítésnek sok helyen felbukkant: Végtelen sápasztósban időnyerésnek, Amund papoknál, Toroni papok mellé, dobató blokkban, még nagykalandozós küldipakliban is láttam egyszer, ugyanis ha ki tudjuk rakni 2dp-t ad.

Mára már kicsit megkopott a fénye, ami részben köszönhető az építménypuszító hatásoknak, mivel Nevesített, illetve hogy a Girlon-szentély nem nagyon fér már be a kezdő szintek közé. És persze ki ijed ma meg egy Mulipheintől?

Azért szerintem egy jól összerakott akadálylapokkal manipuláló blokkpakliban manapság is hatékony lehet.