Már fogytában van a vizetek, de a nap is alig tudja áttörni a fényét elnyelő sötét mágia szövedékét, így legalább a meleg csak mérsékelten szívja el az erőtöket. Egyre kevesebb esélyét látod annak, hogy valaha viszontlátod hazádat, és azon tűnődsz milyen dögevő fogja rágcsálni a csontjaidat néhány nap múlva. Amíg gondolataidba merülve poroszkálsz a kopár vidéken észre sem veszed a szembejövő alakot.
Harkúg kiáltása térít magadhoz és felnézve megpillantod a valószínűtlen fények és árnyak között a felétek tartó köpenyes alakot. Kardodat markolva mész tovább és csak nagy nehezen ismered fel a jövevényben a Fekete Dalnokot. Miután megbizonyosodsz, hogy nem csak délibábbal van dolgotok megkönnyebbülten fogadod a hőst, aki a végső csata előtt csatlakozik hozzád, ahogy annak idején ígérte, és ami a legfontosabb vizet és élelmet is hozott magával.
Fertályóra elteltével egy temetetlen holtakkal borított harcmezőre érkeztek, ahol varjakon és farkasokon kívül semmilyen élőlényt nem találtok. A csatamező egy szegletében egy megtépázott harci lobogó árválkodik a földbe szúrva. A sötét mágián keresztül egy fénynyaláb világítja meg, mintha a halódó nap utolsó erejével megpróbálná felhívni a figyelmedet rá.
Ahogy a zászlót bámulod nyugtalanság lesz úrrá rajtad. A varjak vészjósló kárálás közepette felröppennek a csatatérről, és a következő pillanatban az egyik halott harcos a lábad után kap, mintha csak aludt volna eddig. Az egész csatamező megelevenedik körülöttetek: orkok, goblinok és emberek viharvert tetemei tápászkodnak fel zaurakként fegyvereiket göcsörtösen markolva.
Mit teszel?