Már fél óra eltelt, mióta Darton csarnokában jártak, és legalább tíz perce nem érezték az ibarai szelet sem. Rövid sétájukat követve, miközben újra elhaladt mellettük az ősz aggastány, egy kétembernyi magas, fénylő rúnákkal díszített ajtó elé értek. A fekete nő hezitálás nélkül lépett be, társa nagyot nyelve követte.

– Ettől a teremtől mindig kiráz a hideg. Mit keresünk itt? Menjünk innen minél hamarabb! Elhiszem, hogy téged megnyugtat, de én gyűlölöm a hideget, ezt a komorságot, a szürkeséget, ezeket a hangokat, amik a saját gondolataimból táplálkoznak, és őrült zavart keltve suttognak. Feláll a hátamon a szőr, visíthatnékom van, kérlek, menjünk innen!

A vörös hajú teremtés arcára leírhatatlan rettegés szaladt. Szemei akár egy ijedt macskáé.

– Csak egy perc az egész. Gondolom még sosem jártad be a termet, pedig rengeteg szépséget tartogat.

– Szépséget? Meghagyom neked ezt a fajta gyönyörűséget. én nem tudok, és nem is akarok mindenkivel szembeszállni, úgy, mint te!

– Csak számolj, kedvesem!

– Nem tizenhárman vannak. Sose tudtam miért, és most a legkevésbé sem értem. Az ajtókból van túl kevés. Bármelyik jó, csak menjünk. Most!

Jeges rémület szaladt végig egész testén. Egész máshol akart lenni. Mindegy volt neki, hogy hol, csak távol innen, távol ettől a szobától, távol a hangoktól.

– Kitartás, csak még egy kicsit kedvesem! Nem gondolkoztál el, miért van több alak? Tizenháromnak kellene lennie, nem többnek.

– Az egyik kilóg a többi közül, az egyik nem Ranagol gyermeke. Az Első Térítés Korának vége. Köztes Lét. Kárhozott Nép. Tizenhármak. Tizenhárman. Tizennegyedik – zúdultak a szavak, amelyek szinte szétfeszítették a macskaszemű lány elméjét – Elég! Menjünk!

Teste lassan görcsbe rándult, mintha már nem is ő irányítaná mozdulatait. Utolsó erejét összeszedve az ajtó felé indult.

– Menj csak, kedvesem, rögtön követlek!

Egyedül maradt gondolataival a sötét szemű nő. Minden alkalommal talál valami újdonságot ebben az önmagából kifordult világot ábrázoló teremben. Társával ellentétben ő bizarr élvezetként kezelte, amint az összefüggéstelen gondolatok feltódultak elméjéből, hogy aztán furcsábbnál furcsább képeket rajzoljanak a folyamatos változásban formálódó háttérre. Minden alkalommal megpróbálta kifürkészni a nem odaillő alakokat, de próbálkozásait eddig nem koronázta siker. Rendezetlenséget és káoszt zárt magába a négy fal. Az idő is másként járt idebent, hol csigalassúsággal előre, hol hátrafelé szaladt, néha pedig egyhelyben toporgott. Itt semmi se biztos, de a fekete hajú nő pont ezt találta a legszórakoztatóbbnak.