Elhagyva egy nagyrészt orkokkal teli termet balra fordultak, majd rögtön az első elágazásnál ismét balra indultak tovább, a falon futó aranymintákat követve. árnyékuk szorgosan követte őket, de minden ynevi bölcs logikáját meghazudtolva a fekete hajú nő balján lépdelt árnyképe, azon az oldalon, melyről a mágikus fény világosságának el kellett volna űznie.

– Gondolom nem a halandó hősök miatt hívott ide, oh, magasságod – gúnyolódott hullámos vörös fürtjeivel játszva a fiatalabbnak tűnő nő.

– Természetesen nem. Pontosabban nem csak miattuk, kedvesem. De haladjunk szépen, lassan, hisz van időnk bőven.

Egy folyosóra kiérve, élesen balra fordulva egy következő terembe értek, követve a mennyezeten futó kék kígyóvonalat, melynek földön kúszó párját a vörös hajú nő mezítelen lábaival, a macskák kecsességével és ruganyosságával követett. Társa vele ellentétben tiszteletet parancsoló, úri fejtartással, kimért, határozott lépésekkel haladt a következő szoborcsoport felé. Amikor egészen közel értek, mintha szél támadt volna. Arcukon érezték a Taba el Ibara milliónyi, apró homokszemének forróságát.

– Az én drága Erielem. Mily régen is volt már…

Egy pillanatra megdermedt a levegő, amint a két nővel szemben nyíló ajtóban egy hófehér köpenyt viselő aggastyán sétabotja a padlózaton koppant. Néma bólintással üdvözölték a férfit, majd miután egy harmadik ajtón kilépdelt, folytatták a beszélgetést.

– Nem kenyerem a nosztalgia. Hamar rá lehet unni.

– Te képtelen vagy bármiben is a kedved lelni – csattant fel a zöld szemű lány – a hatalom nem minden.

– Azért lássuk be, megvannak a maga szépségei!

A két szempár szikrákat szórt, amint összenéztek.

– Nocsak, már megint itt ez a félelf fajzat. Talán ő lesz olyan fontos számunkra? – törte meg a csended a vörös hajú.

– Oh, dehogy kedvesem. Légy türelemmel! Nézd csak meg őt, ahogy dacol a viharral, próbál ellenállni egy ilyen hatalmas erőnek.

– Tier nan Gorduin. Ynev legismertebb dalnoka. Nem csak a szélnek próbált ellenállni. Kicsit úgy érzem, mintha történelemórát akarnál adni nekem.

– Nem is állsz túl messze az igazságtól, kedvesem! – mosolyodik el a fekete hajú, majd a tőlük legtávolabb álló szoborra mutat, aki kicsit távolabb áll a többi háromtól.

– Armador Dogan an Godora. A Godorai birodalom grófja volt, majd halála után… visszatért. A többiek ekkor sokkal inkább egyszerűen Zarándokként ismerték. Az egyszerű külsőnél mi sem lehetne megtévesztőbb…

Néhány pillanatnyi csend következetett, amit csak az ibarai szél susogása tört meg. Aki igazán figyelt, még azt is láthatta, amint Alyr fekete fürtjeit táncoltatja a fuvallat. Egy pillanatnyi valóság mozdulatlanságba dermesztve. Volt, aki addig nézte őket, míg végül hallotta őket beszélni. Akik még nem hallották a szobrok szavait, pedig pontosan tudják, hogy egyszer majd ők is átélnek hasonlót.